„Fogadj örökbe egyetemistát egy napra, mielőtt döntenél”

Műegyetemi hallgatók is részt vesznek a továbbtanulás előtt álló fiatalok tájékoztatásában, így ők testközelből ismerhetik meg a BME-t még a felvételi benyújtása előtt.

Több BME-s hallgató is önkéntesként vesz részt egy a Magyarországon egyedülálló, a középiskolásokat a pályaválasztásukban segítő kezdeményezésben. A programon keresztül 14 hazai felsőoktatási intézmény, köztük a Műegyetemet (karait és szakjait) ismerhetik meg az érdeklődők. A „Fogadj örökbe egy egyetemistát” projektet 2017-ben indította útjára az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért (EBI) nevű civil szervezet.

A programra békéscsabai középiskolások jelentkezhetnek, akik „örökbefogadóként” egy egész napot tölthetnek együtt annak a felsőoktatási intézménynek az „örökbefogadott” hallgatójával, amely felkeltette érdeklődésüket. Az együtt töltött idő alatt a tanulók valós és átfogó képet kaphatnak az egyetemi életről, mivel közvetlenül az azt jól ismerő fiataltól kérhetnek információt a kiszemelt képzésről, a követelményekről, a kollégiumi elhelyezésről, a szakkollégiumokról és egyéb tanulás melletti szakmai továbbképzési lehetőségekről. A program kötelező eleme a kampusz- és előadás-látogatás, ám a szervezők azt tapasztalják, hogy ezen túlmenően az egyetemisták örömmel körbevezetik a diákokat a könyvtárban és a menzán, elkísérik őket szűkebb létszámú, családiasabb szemináriumokra, de volt olyan, a tanulás mellett már gyakornokként is dolgozó hallgató, aki a munkahelyét is bemutatta. A látogatás iskolai tanítási napon történik, ám az egyesület csak a kötelező programelemeken való részvétel után ad elismerő oklevelet, egyúttal igazolja a távolmaradást a középiskolásnak.

Druga Richárd ma már a BME Építészmérnöki Kar (ÉPK) építészmérnök BSc-s hallgatója, a program első „örökbefogadója” volt, aki még középiskolásként látogatott a Műegyetemre a „Fogadj örökbe egy egyetemistát” program résztvevőjeként. „Fontosnak tartom, hogy a diákok a lehetőségeikhez mérten felkészülten érkezzenek az egyetemre, így én is kíváncsi voltam a közéleti kérdéseken túl a tanulással vagy a boldogulással összefüggő nehézségekre, buktatókra, amelyekhez nagy segítséget jelentett az általam ’örökbefogadott’ hallgató személyes tapasztalatai. A felvételi minden pályakezdőnek, így nekem is egy komoly stresszhelyzet volt, amelyben minden támogatás jól jött” – osztotta meg gondolatait a kezdeményezésről Druga Richárd.

Krajnyák N. Bence, az ÉPK építészmérnök MSc-s hallgatója, jelenleg részképzést támogató ösztöndíjjal Finnországban tanul. A BME, valamint a program első „örökbefogadható” egyetemistájaként például Druga Richárdot segítette annak érettségije előtt. „Nyitott vagyok az újdonságokra és már első perctől kezdve szimpatikus volt a program, valamint az a mód, ahogyan a pályaválasztás előtt állóknak segíthetek. A hozzám forduló fiatalok azt firtatták, hogy a középiskolai, főként természettudományi tudást, hogyan hasznosíthatják az egyetemen és miképpen készülhetnek fel az építészmérnöki szak felvételi eljárásának fontos részét képező alkalmassági vizsgára. Sokan kérdeztek az első időszak legnehezebb kurzusairól, amelyeket ’túl kell élni’, milyenek a kis létszámú szemináriumok, kell-e éjszakázni a tanulás miatt, továbbá mennyi idő és energia marad a szabadidős tevékenységekre. Sokat beszélgettünk arról is, hogy mi szól a kollégium vagy az albérlet ellen és mellett” – árulta el a népszerűbb témákról Krajnyák N. Bence, aki szerint a program résztvevői az itt szerzett ismeretek és tapasztalatok birtokában lépéselőnybe kerülnek a felvételi döntés meghozatalakor. „A hallgatói lét kezdetén a fiatalok egyik napról a másikra önállóak lesznek, ami sok változással és alkalmazkodással jár. Ekkor fontos, hogy legyen mellettük egy támogató közeg, egy személy, akire számítva sok időt és energiát megspórol egy eleve feszült élethelyzetben” – foglalta össze Bence, akinek jóleső érzés, hogy ilyen módon segíthette az azóta már egyetemi szaktársát.

Balogh Dániel, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) vegyészmérnök BSc-s hallgatója az idei évben csatlakozott a programhoz, amelyen több középiskolás „örökbe fogadja”. „Fontosnak tartom az igazi élmény- és véleményátadást, ezért is jelentkeztem a kezdeményezésre, remélve, hogy segíthetem a gimnazistákat egy olyan nehéz időszakban, amelyet nemrég én is megtapasztaltam. Egy emberközeli és valós képet szeretnék adni a Műegyetemről a kampuszra látogató fiataloknak, akiknek egy nagyszabású felvételi rendezvénynél meghittebb, nyugodtabb hangulatban mesélek az intézményről. Bízom benne, hogy megtetszik nekik, amit itt tapasztalnak és a kezdeti ismeretség után ősztől gólyaként is viszontláthatom az örökbefogadóimat” – zárta mondanivalóját Balogh Dániel, aki a kar mentorprogramjának tagjaként is támogatja a már bekerült ifjakat.

„Rendkívüli és akár az egész életükre kihatással járó tapasztalatot szerezhetnek a hozzánk forduló középiskolások, akiknek minden segítséget megadunk ahhoz, hogy pályaválasztáskor valamennyi szükséges információ birtokában hozhassák meg a számukra legjobb döntést. Támogatjuk a fiatalok felkészülését az egyetemi létre, és reményeink szerint megerősítjük az önbizalmukat, mielőtt egy új és a korábbinál nagyobb önállóságot igénylő helyzetben találják magukat” – foglalta össze a kezdeményezésről Sárközi Regina, a programot alapító Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért (EBI) szervezet tagja, a projekt koordinátora.

„Tapasztalataink pozitívak, a program elnyerte a fiatalok elismerését: a diákok általában arról számoltak be, hogy a jövőjüket formáló szakemberekkel találkoztak, akik lelkesen és szeretettel adták át a tudásukat, emellett választ kaptak kérdéseikre, és mi is látjuk, hogy például egy nyílt nap nagy létszámú rendezvényéhez képest sokkal bensőségesebb kapcsolat alakult ki az ’örökbefogadott’ hallgató és az ’örökbefogadó’ középiskolás között” – sorolta az előnyöket Sárközi Regina. Az egyesület tagjai egyébként a jövőben szeretnék továbbfejleszteni a projektet: bővítenék az önkéntes hallgatók körét, továbbá a szervezeten belüli adminisztráció támogatására egy, a programra történő jelentkezést rögzítő automata rendszer kiépítésén dolgoznak.

Eddig összesen körülbelül 50 „örökbefogadás” zajlott le, az 50 jelentkező 40%-a látogatott el ebben a félévben a programban részt vevő felsőoktatási intézmény valamelyikébe. A mentorhallgatók önkéntesként tevékenykednek a projektben. A felhívásra jelentkezők csaknem 44%-a közvetlenül érettségi előtt álló fiatal, míg 48%-uk a 11. évfolyamra jár. A programot a szervezők ajánlják ennél fiatalabbaknak is, mert számukra egyaránt hasznos lehet egy ilyen továbbtanulási körkép – már a fakultációválasztás előtt.

TZS-GI
Fotó: Druga Richárd, Krajnyák N. Bence, Balogh Dániel, Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért