„Az innovációt saját magunknak kell kezdeményeznünk”

A bioműanyagok minden eddiginél hatékonyabb, otthon is alkalmazható hulladéktároló és -lebontó technológiáját alkották meg műegyetemi hallgatók.

„A műanyagok nagymértékű felhasználásának időszakában, a jelen és a jövő generációinak érdekeit szem előtt tartva olyan környezettudatos megoldás kidolgozására vállalkoztunk, amellyel a bioműanyagok komposztálása immáron a háztartásokon belül is megoldhatóvá válik” – osztották meg fejlesztésükről a PLAntoon nevű csapat műegyetemi tagjai, miután tavaly hoztak létre startup vállalkozást ötletükre alapozva. Fejlesztésük olyannyira sikeres volt, hogy második helyezést és ezzel összesen 9 millió forint befektetői támogatást nyertek a „Startup campus BME powered by Hiventures” elnevezésű műegyetemi inkubációs programon, amelyen a fiatalok leginnovatívabb kezdeményezéseit támogatták. (Az eredményhirdetéséről szóló cikk elérhető a bme.hu-n – szerk.)

A „Startup campus BME powered by Hiventures” címmel 2018 októberében indult kurzusra több mint 30 egyetemi projekt versengett. Végül 10 startup ötlettel rendelkező egyetemista csapat került be a mentorálással és oktatással, valamint több éves hazai és nemzetközi startupfejlesztési tapasztalattal rendelkező szakemberek részvételével zajló öt hetes angol nyelvű képzési programba.

Az együttműködés egyik fő célja volt, hogy a BME hallgatói díjmentesen, számukra hasznos tudást szerezzenek startup vállalkozás alapításához és indításához. A program alatt megismerhették a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. inkubációs befektetési programját, egyúttal a Startup Campus mentorainak közreműködésével elsajátították a vállalkozás indításához szükséges elméleti alapokat, fogalmakat.

A féléves projekt során megvalósuló gyakorlati munkát az a Hiventures és a Startup Campus befektetési menedzserei mellett segítették a Morgan Stanley és a PwC mentorai.

(A program nyitórendezvényéről a bme.hu is beszámolt, és már elérhető az interjú a verseny másik nyertesével, a W-Heat csapattal – szerk.)

2019 márciusában második alkalommal indul el a Startup Campus BME powered by Hiventures program, amelyre immáron az összes budapesti felsőoktatási intézményből várták a startup ötlettel vagy projekttel rendelkező egyetemista csapatokat. Az egyetlen feltétel volt, hogy legalább egy csapattag aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen.

A műegyetemi hallgatók az UV-kezelés és biológiai módszerek bevetésével egy olyan eljárás, valamint egy komposztáló berendezés megalkotásán dolgoznak, amellyel a szerves hulladékok mellett a bioplasztik anyagok (politejsavból készült műanyag eszközök, például szemetes zacskó vagy egyszer használatos evőeszközök stb.) háztartási lebomlása is megvalósulhat, így az alkotóanyagok jelentős része visszakerül a természetbe.

A fiatalok kevés részletet árulhattak el találmányukról, mivel az általuk fejlesztett eljárás és komposztáló eszköz nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon egyedülállónak számít. „Léteznek ipari módszerek erre, ám ezek nem tudják megvalósítani a tökéletes biológiai lebomlást, nem kellően hatékonyak és a bevetésükhöz felhasznált nagymennyiségű energia sem feltétlenül környezetbarát. Ezzel szemben a mi eljárásunk egyszerű, gyors, és teljeskörű folyamatot garantál” – sorolták innovációjuk előnyeit a díjazottak. Úgy vélik, sok idő, üzemanyag és emberi erőforrás takarítható meg azzal, ha a komposztálás folyamata legalább a bioműanyagok esetében a lakásokon belül történhet. Ráadásul a környezettudatos felhasználók biztosak lehetnek abban, hogy bioszemetük vegyületei a kialakított körfogásnak köszönhetően valóban visszajutnak származási helyükre.

A PLAntoon csapat jelenleg a technológia tökéletesítésén dolgozik, és az ideális lebomlás pontosabb körülményeinek meghatározása a legfőbb céljuk. Saját maguk építik a komposztáló eszköz prototípusát is, amely legkorábban fél év múlva kerülhet piacra. A kiforrott eljárás birtokában fogadják a befektetők jelentkezését, addig is törekednek a termék értékét növelő know-how megerősítésére. Az előzetes felmérések szerint találmányukra főként Észak-Amerika és Nyugat-Európa államaiban lenne kereslet.

A PLAntoon csapat alapító tagjai:

Madaras-Koncz Erzsébet csapatvezető, gyógyszervegyész PhD-hallgató (VBK)
Lévay Krisztina, gyógyszervegyész PhD-hallgató (VBK)
Antal Gábor, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon (KJK) nemrégiben közlekedésmérnök mesterdiplomát szerzett mérnöke
Selmeci Péter, üzleti tanácsadó (PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft.)

„Olyan közösségre volt szükség, amelyben a tagok nem félnek a kritikától és a vitáktól, egyúttal hisznek abban, hogy a párbeszéd előrébb visz a megoldáshoz” – vallotta a csapatvezető és alapító Madaras-Koncz Erzsébet, akinek nagy álma volt, hogy olyan startup vállalkozást hozzon létre, amelyben saját csapatot építhet, hogy ötletük megvalósításán dolgozzanak. „Bővítettük elméleti és gyakorlati tudásunkat, így felkészülhettünk a szakmai buktatókra, nehézségekre, továbbá segítséget kaptunk iparjogvédelmi kérdésekben és az elnyert 9 millió forint hatékony felhasználásában. Formálódott a startup-mentalitásunk, a kommunikációs és előadói készségünk, a marketingszemléletünk, illetve megtanultuk az üzleti értékek és a személyes kapcsolatok jelentőségét” – sorolta a program előnyeit zárásként a doktorandusz.

TZS-GI
Fotó: Philip János