OTDK:„a széles körű ismeretszerzés mellett elmélyülhetnek a tudományos kutatásban is”

A tehetséggondozás és az utánpótlás-nevelés fontosságát emelték ki a szűk két hét múlva kezdődő XXXIV. OTDK alkalmából a Műegyetemen tartott sajtótájékoztató résztvevői.

Egy nemzet tudományos és innovációs tevékenységén keresztül gazdaságának sikeressége alapvetően függ diplomásainak minőségétől és összetételétől. Ennek például a műszaki és vegyipari területen elsődleges záloga a széles, korszerű ismeretekkel rendelkező ’mérnökhadtest’, kombinálva a legtehetségesebbekből álló, szakmai-tudományos kutató-fejlesztő munkát szervező, a hadtestet az adott szakterületen magabiztosan vezetni képes ’tábornokokkal’ – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Józsa János rektor, aki a délelőtti esemény egyik házigazdájaként a 2019. március 21-étől zajló XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia műegyetemi programjaira hívta fel a figyelmet a másik házigazda, Kotán Attila kancellár, továbbá Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Kovácsné Tóth Ágnes Budapest Főpolgármesteri Hivatalának kabinetfőnöke, valamint Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke jelenlétében. Az „Összefogás a tehetséggondozásért” című sajtótájékoztatón részt vettek rektorhelyettesek, dékánok, igazgatók, oktatók, kutatók, hallgatók, továbbá a rengeteg szponzor közül  a beszédet is tartó Noah M. Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója, Németh Katalin, az AUDI Hungária Zrt. Oktatási/Tudományos Kooperációk vezetője, Tóth Attila, a CÉH+ Zrt. elnök-vezérigazgatója, Darvas Ferenc, a ComInnex Zrt. elnök-vezérigazgatója, Tihanyi Zoltán, a MAVIR Zrt. rendszerirányítási és nemzetközi kapcsolatok vezérigazgató-helyettese, és a szakmai támogatók nevében Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumának elnöke, illetve Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke. Az OTDT, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fővédnökségével megvalósuló rendezvénysorozat országos megnyitó ünnepségét a BME szervezi, emellett az OTDK Műszaki Tudományi, illetve a Kémiai és Vegyipari Szekcióját is az intézményben tartják. (Az eseményhez kapcsolódó műegyetemi teendőkről a bme.hu több alkalommal is beszámolt, így pl. a rendezői feladatokról, a szervezőcsapatról, és a versenyre jelentkezés tudnivalóiról – a szerk.)

Józsa János beszámolt arról, hogy mintegy 5000 tehetséges egyetemista és főiskolás vesz részt az idei OTDK-n. A részvételi jogot elnyert hallgatókat körülbelül 6000 egyetemi oktató és kutató, továbbá külső ipari szakember segítette témavezetőként. Hozzátette: a konferencián a hagyományoknak megfelelően jelentős számban vesznek részt határon túli felsőoktatási intézményből érkezett tanulók és tanárok egyaránt, összesen csaknem 700-an. A rektor örömét fejezte ki, hogy a nívós eseménysorozat megrendezésére, gondozására már több mint 60 éve van igény. „Ha valaki fiatalon a versenyre készülve tudományos tevékenységbe kezd, nemcsak széles körű ismeretek megszerzésére kap lehetőséget, hanem a kutatómunkában való elmélyülésre is, ráadásul szakmai tapasztalatait felhasználva innovátorrá válhat, szabadalmat nyújthat be, kedvező hatást gyakorolva a magyar gazdaságra. Ennek előszobája a Tudományos Diákköri Konferencia, nemzeti seregszemléje pedig az OTDK” – fogalmazott az akadémikus, aki mielőtt megköszönte a Pro Progressio Alapítvány munkáját és a szponzorok támogatását, elárulta, hogy a korábbi megmérettetések zsűrielnöke vagy -tagjaként maga is sokat tanult a fiatalok beérkező pályázataiban szereplő újszerű megközelítésekből. (A Műegyetem programjainak lebonyolításához több mint félszáz cég biztosít adományt. A finanszírozási támogatások fogadásában a BME mellett működő Pro Progressio Alapítvány és a Varga József Alapítvány is részt vesz – szerk.)

A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) egy széles körű bemutatkozási lehetőség a 2017-ben majd 2018 őszén helyezést elért, az intézményi fordulókon már minősített tudományos és művészeti hallgatói eredményekkel rendelkezők számára, akiknek tavaly decemberig kellett jelentkezni és feltölteni dolgozatukat az OTDT honlapjára.

A verseny 16 tudományterületi szekcióban zajlik majd 8 város (Budapest, Debrecen, Pécs, Győr, Eger, Esztergom, Kaposvár és Gödöllő) 10 felsőoktatási intézményében.

Az első OTDK-t 1955-ben tartották, akkor még Tudományos Diákkörök első Országos Konferenciája néven. Az eseményen 300 diákkör képviseletében 19 szakkonferencián 109 előadás hangzott el. Hatvankét évvel később, 2017-ben az 1789 intézményi házi TDK-konferenciáján prezentált 12443 pályaműből az OTDK 16 szekciójában 4111 minősítést szerzett és kiválasztott dolgozat szerzője mutathatta be kutatásait.

Üdvözölte a Műegyetem jelentős szerepvállalását a XXXIV. OTDK programsorozatán Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke, aki szerint a versennyel a felsőoktatás kilép a társadalom elé és bemutatja, építi az új értelmiségi nemzedéket. Jelenleg 600 középiskolást vonzanak a szekcióülések; „arra törekszünk, hogy a verseny újításaival felhívjuk a figyelmet az alap- és mesterképzések mellett a doktori fokozatszerzésre is”.

Idén az OTDK 16 tudományterületi szekcióülésére érkezőknek több mint 10%-a középiskolás, most első alkalommal ennek a korosztálynak a tagjai is szervezetten vehetnek részt a rendezvénysorozaton. A diákok a közvetlen előttük járó generáció tudományos tevékenységét és eredményeit az előadásokon megismerve motivációt szerezhetnek a fiatal tudósjelöltek kutatómunkájához.

Újdonság a Roska Tamás Tudományos Előadás is, amelyet minden szekcióban egy-egy kiválasztott doktorjelölt vagy fiatal doktor tarthat meg, és amelynek intézményét az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a felsőoktatás különböző képzési szintjein történő tehetséggondozó, tudományos kutatói tevékenység folyamatosságának támogatása és perspektíváinak felmutatása, a tehetség elismerése és a fiatal kutatói teljesítmények megismertetése, valamint Roska Tamás tudományterületeket összekapcsoló, nemzetközileg elismert kutatói életműve előtti tiszteletadás céljából hívta életre.

Az OTDK műegyetemi szekciók záróóünnepségén előadhat:

Fábián Balázs, BME Oláh György Doktori Iskola (Kémiai és Vegyipari Szekció)

Deme Bélafi Zsófia, BME Csonka Pál Doktori Iskola (Műszaki Tudományi Szekció)

A Roska Tamás Tudományos Előadás pályázat nyerteseinek teljes névsora az OTDT honlapján érhető el.

A tehetséggondozás folyamatában az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a felsőoktatási intézmények mellett fontos szerepük van az egyetemekkel szoros kapcsolatban lévő szakmai szervezeteknek és a felelősen gondolkodó vállalatoknak is. Az EMMI jelentős anyagi támogatásán túl a gazdasági élet szereplői szponzorációjukkal biztosítják a programok lebonyolításának teljes fedezetét,  előadásaikban mutatják be a konferencián részt vevő hallgatóknak az iparban előforduló kihívásokat.

A kétévente megtartott OTDK idei kiemelt szponzorainak (WING Zrt., AUDI Hungária Zrt., Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, Budapest XI. Kerületi Önkormányzata, CÉH+ Zrt., ComInnex Zrt., MAVIR Zrt., Market Építő Zrt., Nokia, Swietelsky Magyarország Kft.) a sajtótájékoztatón jelenlévő képviselői hangsúlyozták: kötelességüknek érzik a tehetséges fiatalok segítését, a szakmai utánpótlás-nevelést, mert céljuk, hogy értéket teremtsenek hosszú távon.

– GI –
Fotó: Philip János