„Az önök teljesítménye, sikeres életpályája, eredményei iránytű mindannyiunk számára”

Március 15-e alkalmából a Műegyetem hat oktatóját tüntették ki, köztük a korábbi nemzetközi rektorhelyettest.

„Aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja” – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából az Országházban tartott köszöntőjében, a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrendek átadása előtt. „Egy modern nemzeti közösség számára, amely 1848-49 óta, az átélt történelmi viharokban sem veszítette el azt a képességét, hogy megbecsülje értékeit. A katedrán, laboratóriumban, ősi tárgyak között, műhelyben, próbateremben, ásatáson, levéltárban, szószéken vagy a színpadon eltöltött idővel segítenek megérteni a magunk helyzetét és feladatait a világban – méltatta az államfő a díjazottak munkásságát Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében.

Széchenyi-díjban részesültek:
Kurutzné Kovács Márta, Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara Tartószerkezetek Mechanikája Tanszékének professor emeritája a szerkezeti mechanika és a határterületi biomechanika területén, különösen az emberi gerinc kísérleti és numerikus biomechanikai vizsgálatában elért, nemzetközileg is figyelemre méltó tudományos eredményei, valamint mérnökgenerációk számára meghatározó, iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként;
Rónyai Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kutatóprofesszora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar Matematika Intézete Algebra Tanszékének egyetemi tanára a hazai számítástudomány klasszikus algebrai irányzatának megteremtésében betöltött kimagasló szerepe, a gyűrűelmélet, valamint a kommutatív algebra és az algebrai számelmélet algoritmikus kérdéseinek vizsgálatában elért eredményei elismeréseként.
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesült:
Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Elektronikus Eszközök Tanszékének professor emeritusa és a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének tanácsadója a hazai anyagtudomány, főként a mikro- és nanoszerkezetű félvezető anyagok kutatása területén elért, nemzetközileg is kiemelkedő tudományos eredményei, a fiatalabb generációk tudományos kibontakozását segítő egyetemi oktatói munkája, valamint jelentős tudományszervező tevékenysége elismeréseként.
A március 15-i ünnepnapot megelőzően a kormány tagjai adtak át magas állami és rangos szakmai elismeréseket.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült:
László Krisztina, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi tanára, korábbi nemzetközi rektorhelyettese az anyagtudomány területén folytatott több évtizedes kimagasló színvonalú oktatói-kutatói munkája, valamint az oktatás és tudományszervező tevékenysége elismeréseként.
A díjat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült:
Sajtos István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense a falazott és vasbeton tartószerkezetekkel kapcsolatos kiemelkedő kutatási eredményei, valamint a szakmai utánpótlás nevelésben végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként.
A díjat Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyújtotta át.
Jedlik Ányos-díjban részesült:
Huszthy Péter, a kémiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszékének egyetemi tanára  a szerves kémia területén elért kutatói és feltalálói tevékenységért. 
A díjat Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára adta át.

– GI –