OTDK:„Kiválóan megszervezett, színvonalas, jó hangulatú konferencia volt a BME-n”

A BME ünnepélyes megnyitója után nagy sikerrel és eredményesen zajlottak le az intézmény által rendezett Kémiai és Vegyipari, továbbá Műszaki Tudományi Szekció tagozati ülései is.

„Nagyon magas szakmai színvonalú rendezvény volt ez, mindenki elégedett lehet” – hangsúlyozta Józsa János rektor a XXXIV. Országos Tudományos és Diákköri Konferencia (OTDK) műegyetemi szervezésű Kémiai és Vegyipari Szekciójának a BME K épület Dísztermében tartott záróünnepségén megköszönve a szervezők és a résztvevők munkáját, hozzátéve, hogy az esemény jellege ellenére ő ezt nem zárásként értékeli, hanem köztes nyitásként egy még nívósabb, eredményesebb jövő felé. „A TDK-zás mélyreásás a tudományban, ennek művelői közül a legkiválóbbak itt ülnek” – szólt a versenyen indult hallgatókhoz az akadémikus, akiknek azt javasolta, hogy ha az érdeklődési körük idővel megváltozna, keressenek új kutatási témát és konzulenst a pályaváltás helyett. A tudományos életpályára készülő fiatalok szerepének fontosságát saját tanszéki példáján keresztül szemléltette: az Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékén a konzulensi csapatokban mindig van doktorandusz, „mert ő beszéli a felnövő generáció nyelvét”. (Az Országos Tudományos Diákköri Tanács, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével, továbbá a Pro Progressio Alapítvány és a Varga József Alapítvány közreműködésével megvalósuló országos rendezvénysorozat műegyetemi megnyitó ünnepségéről, valamint az azt követő szakmai napokról a bme.hu is beszámolt – szerk.)

A Gaudeamus Igitur dallamára bevonuló Elnökség tagjai: Józsa János rektor, Weiszburg Tamás, az OTDT alelnöke, Skodáné Földes Rita, a Kémiai és Vegyipari Szekció Szakmai Bizottságának elnöke, Nagy József, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja, Hórvölgyi Zoltán, a Kémiai és Vegyipari Szekciójának ügyvezető társelnöke, valamint Szalay Péter, az ELTE tudományos ügyekért felelős rektorhelyettese.

A legnagyobb magyarországi felsőoktatási seregszemle Kémiai és Vegyipari Szekciójának záróünnepségén a BME képviseletében jelen voltak rektorhelyettesek és dékánok.

Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel vendégrektorok és rektorhelyetteseik, az OTDT alelnökei, versenyző hallgatók, konzulensek, valamint az OTDK kiemelt szponzorainak képviselői (WING Zrt., AUDI Hungária Zrt., Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, Budapest XI. Kerületi Önkormányzata, CÉH+ Zrt., ComInnex Zrt., MAVIR Zrt., Market Építő Zrt., Nokia, Swietelsky Magyarország).

Megköszönte a szervezők befektetett munkáját és odafigyelését Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) alelnöke, majd értékelésében arra világított rá, hogy az OTDK a magyar felsőoktatás egyik hatalmas jelentőségű vívmánya, egy olyan eseménysorozat, amely által a résztvevők jobban elhelyezhetik magukat a tudomány világában. „Ha a pályaművekre kapott bírálatok segítenek a feladat iránti szakmai alázat kialakulásában, akkor biztosan nem volt hiábavaló a dolgozatok elkészítése” – biztatta a közönség soraiban ülő fiatalokat a professzor.

A hallgatók vitakészségükkel bizonyították, hogy saját munkájukat bemutatva otthon vannak a választott szakterületükön. Jól teljesítettek a versenyzők, sőt, néha még az oktatók előadásain túlmutató prezentációt is hallottunk – gratulált az ifjú előadóknak eredményeiktől függetlenül Skodáné Földes Rita, a Kémiai és Vegyipari Szekció Szakmai Bizottságának elnöke. „Mindenki szép munkát végzett és büszke lehet arra, hogy felsőoktatási intézményében kiválogatták a mostani rendezvényre” – fogalmazott a professzor, aki a 30 évvel ezelőtti első OTDK-s élményét megosztva abban bízik: a jelenlegi megmérettetésen indulók is – hozzá hasonlóan – beszámolnak majd kutatómunkájuk folytatása után, szintén 3 évtized múlva zsűritagként, témavezetőként, szakmai bizottsági tagként a tudományos pályára fordulás kezdeteit jelentő nemrég eltelt pár napról, és továbbviszik a tudományos diákköri mozgalmat. Végül ő is háláját fejezte ki a szervezők és a bírálók munkájáért.

Az értékelések után a Roska Tamás Tudományos Előadás pályázat nyertesének előadása következett.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 2017-ben határozott arról, hogy Roska Tamás tudományterületeket összekapcsoló, nemzetközileg elismert kutatói életműve előtti tiszteletadás céljából megalapítja a Roska Tamás Tudományos Előadásokat. Az elismerés célja a felsőoktatás különböző képzési szintjeire jellemző tehetséggondozó, tudományos kutatói tevékenység folyamatosságának támogatása és perspektíváinak felmutatása, a tehetség megbecsülése és a fiatal kutatói teljesítmények megismertetése a nyilvánossággal. A kiválasztásnál előnyt jelent a kiemelkedő publikációs és előadói tevékenység, korábbi OTDK helyezés és Pro Scientia Aranyérem birtoklása, a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) fórumain történt eredményes szereplés, valamint az idegen nyelven folytatott tudományos aktivitás.

A szakmai területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, eredményeiről nívós publikációk, előadások, művészeti vagy tudományos alkotások formájában számot adó, továbbá következtetéseit magas színvonalon és élményt nyújtó tudományos, tudománynépszerűsítő előadás formájában közzé tevő, legfeljebb 35 éves doktoranduszok, doktorjelöltek és posztdoktorok kaphatnak felkérést a Roska Tamás Tudományos Előadás megtartására. Az elismerést egy kutató életében csak egyszer szerezheti meg.

A Roska Tamás Tudományos Előadásokat szekciónként egy, azaz 16 tudománykörben, elsőként 2019-ben a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián tartják meg a kiválasztott szakemberek, ezt követően két év múlva ítélik oda újra az elismerést. A magyar nyelvű, saját és új tudományos eredményeket bemutató prezentációk egyenként maximum 20 perc időtartamúak lehetnek.

A kitüntetéssel elismerő oklevél, emlékérem, az adott szekciót rendező intézménytől pedig nettó 300.000 forint pénzjutalom jár a kiválasztott előadóknak, akik további ajánlást kaphatnak rangos tudományos folyóiratokban való megjelenésre. Az előadás publikálására lehetőséget nyújt a Magyar Tudomány folyóirat is, kizárólag az OTDK évében szeptember 1-ig elküldött, a lap formai követelményeinek megfelelő, lektorálásra előkészített kézirat elküldése esetében. Mindemellett az OTDT támogatja a nyertesek tudományos és tehetséggondozó felhívásokra benyújtott pályázatait.

A Roska Tamás Tudományos Előadás pályázat nyerteseinek teljes névsora az OTDK honlapján érhető el.

A Kémiai és Vegyipari Szekció Roska Tamás Tudományos Előadás pályázat díjazottja Fábián Balázs (BME Oláh György Doktori Iskola) lett. (A fiatal szakemberrel korábban a bme.hu is készített interjút – szerk.)

Józsa János rektor laudációjában elmondta: „Fábián Balázs alapképzéses tanulmányait vegyészmérnökként a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán végezte, amelyet aztán a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán (VBK) a mesterképzés követett. Figyelme ekkor irányult a molekuláris rendszerek számítógépes szimulációja felé. A műegyetemi intézményi TDK-n kiemelt I. helyezést és Rektori Különdíjat ért el, majd a XXXII. OTDK Kémiai és Vegyipari Szekció Elméleti kémia tagozatában is az élen végzett. Diákévei alatti munkásságával kiérdemelte a Pro Scientia Aranyérem kitüntetést. Doktori tanulmányait a Műegyetemen kezdte meg 2015-ben, majd a francia kormány ösztöndíjasaként tanult. Doktori fokozatát 2018-ban szerezte meg a VBK-n, majd Franciaországban, ott fizikai tudományokból. Jelenleg a Cseh Tudományos Akadémia Szerves és Biokémiai Intézetében dolgozik posztdoktori ösztöndíjasként, ahol a belső fül mechanikus és molekuláris modellezésével foglalkozik. Fábián Balázs eddig összesen 19 nemzetközi tanulmány társszerzője, munkásságát számos alkalommal mutatta be mind poszter, mind szóbeli előadás formájában nemzetközi és hazai szakmai konferenciákon”.

Fábián Balázs „Hogyan működnek az anesztetikumok?” címmel tartott előadást.

Fábián Balázs előadása után Józsa János rektortól, és Weiszburg Tamástól, az OTDT alelnökétől vehette át a Roska Tamás Tudományos Előadás emlékérmet.

A prezentációt a XXXIV. OTDK Kémiai és Vegyipari Szekciójának I.II., valamint III. helyezettjeinek díjátadója követte, majd a különdíjakat nyújtották át.

A Szemerey-Kiss Balázs szobrász által készített díj egy pirit kristályt formázó rézkocka. A művész belevéste az OTDK 2019 feliratot és a pirit vegyjelét.

Az ünnepélyes díjátadó után Józsa János rektor, Nagy József, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja, valamint Hórvölgyi Zoltán, a Kémiai és Vegyipari Szekció ügyvezető társelnöke átadták a stafétát Szalay Péternek, az ELTE tudományos ügyekért felelős rektorhelyettesének. Az ELTE két év múlva rendezi meg a XXXV. OTDK Kémiai és Vegyipari Szekcióját.

A rendezvényt követően a XXXIV. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának záróünnepségét rendezték meg a BME K épületének Aulájában.

„Szükségünk van egy nívós ’mérnökhadtestre’, amelyhez kiváló ’marsallok’ kellenek, akik a munkájukat világszínvonalon végzik. Előttünk ülnek a ’marsalljelöltek’ – méltatta a szekcióban versengő fiatalok teljesítményét Józsa János rektor, az esemény házigazdája, aki megköszönve a résztvevők munkáját, abban bízik: a nemes megmérettetés versenyzőiből később professzorok, vezető értelmiségiek lesznek. Tudományos pályáján saját, korábbi mentoraira emlékezve a mester-tanítvány kapcsolatról szólt, és azt tanácsolta a hallgatóknak, hogy ne oktatójukat másolják, hanem azt, akit az maga is követett korábban, egyúttal törekedjenek a magas színvonalú munkára. „Ettől lesznek egyre szélesebb spektrumot lefedő tudományos eredményeik” – fogalmazott a Mestertanár Aranyérmes kitüntetett.

A Gaudeamus Igitur dallamára bevonuló Elnökség tagjai: Józsa János rektor, Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, Szendrő Péter, az OTDT elnöke, Palotás Árpád Bence, a Műszaki Tudományi Szakmai Bizottság elnöke, Kiss Rita, a Műszaki Tudományi Szekció ügyvezető társelnöke, Vukoszávlyev Zorán és Takács Bence, a Műszaki Tudományi Szekció ügyvezető titkárai, valamint Kuczmann Miklós, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja.

A XXXIV. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának záróünnepségén a BME képviseletében jelen voltak rektorhelyettesek és dékánok.

A rektor megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte Roska Tamás akadémikus özvegyét, Esztó Zsuzsa zongoraművészt.

Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel vendégrektorok és rektorhelyetteseik, az OTDT alelnökei, versengő hallgatók, mentorok, valamint az OTDK kiemelt szponzorainak képviselői (WING Zrt., AUDI Hungária Zrt., Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, Budapest XI. Kerületi Önkormányzata, CÉH+ Zrt., ComInnex Zrt., MAVIR Zrt., Market Építő Zrt., Nokia, Swietelsky Magyarország).

„Aki itt ül, az a társainál sokkal több. Újragondolta szakterületét, mélyen kutatott a választott témában. Időt, energiát szánt arra a szabadidejéből, hogy megmutassa magát” – értékelte a versengő hallgatók eredményeit Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, a tudományos utánpótlás részeiként tekintve a tehetséges fiatalokra. Az NKFIH vezetője a tavaly nyár óta tartó tudományos diákköri mozgalommal való együttműködés mellett fontosnak tarja a felsőoktatási intézményekkel való közös munkát is: „a magyar kutatás-fejlesztés és innováció megújítása az egyetemi hálózatokon keresztül lehetséges, mert náluk van meg a képesség arra, hogy létrehozza, felhasználja és az újfajta igényeknek megfelelően formálja a tudást. Ennek megerősítését kell támogatnunk pályázati konstrukcióinkkal”. Mindemellett az alap-, és a mesterképzéses, valamint a doktori fokozatszerzésben lévő hallgatóknak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíj-programját ajánlotta a figyelmükbe, mivel az OTDK-n elért jó eredmény pluszpontot jelent a pályázatnál.

„Kiválóan megrendezett, jó hangulatú konferencia volt, a BME szervezőcsapata szívét-lelkét beleadta a munkába, élmény volt velük dolgozni” – összegezte a XXXIV. OTDK műegyetemi eseményeiről Palotás Árpád Bence, a Műszaki Tudományi Szakmai Bizottság elnöke, aki később nemcsak a fiatalokat biztosította maximális teljesítményükért nagyrabecsüléséről, hanem a konzulenseket is: „nélkülük nem ülnétek itt”. A professzor elárulta: két év múlva Győrben rendezik meg a Műszaki Tudományi Szekciót. „Hasonlóan kitűnő rendezvényen találkozzunk!” – kívánta a szakember.

Az értékeléseket követően a Roska Tamás Tudományos Előadás pályázat nyertesének előadása következett.

A Műszaki Tudományi Szekció Roska Tamás Tudományos Előadás pályázat díjazottja Deme Bélafi Zsófia (BME Csonka Pál Doktori Iskola) lett.

Józsa János rektor laudációjában elmondta: „Deme Bélafi Zsófia a BME Építészmérnöki Karán diplomázott, diplomatervében pedig az energiahatékony fenntartható épületek tervezésének gyakorlati kérdéskörével foglalkozott. Diplomamunkáját követően az ABUD Mérnökirodánál kezdett dolgozni, ahol megismerkedett számos, a fenntarthatósági építészeti tervezést segítő módszertannal és számítógépes technikával. Dinamikus épületenergetikai szimulációkkal és környezettudatos minősítő rendszerekkel foglalkozott. Számos magyarországi nagy irodaberuházás energetikai optimalizálásában vett részt. Egy konferencialátogatás során találkozott az emberi magatartás épületenergetikára gyakorolt hatásának számítógépes modellezésével, amely meghatározó volt döntésében, hogy jelentkezzen a Műegyetem Csonka Pál Doktori Iskolába. A képzés során lehetősége nyílt ösztöndíjasként a kaliforniai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium is dolgozni. Számos elismerésben részesült: az ÚNKP, a HIF (Hungary Initiatives Foundation), és a Magyar Mérnökakadémia is támogatta tudományos munkásságát. Kiemelkedő tudományos életútját jellemzi a Nemzetközi Szimulációs Szervezet északi tagozatának legjobb előadás díja, továbbá 12 tudományos közlemény, amely közül 6 rangos impakt faktorral nemzetközi rendelkező folyóiratban jelent meg. Doktori disszertációját 2018-ban védte meg”.

Deme Bélafi Zsófia előadásában az épületenergetika és az energiafogyasztás összefüggéseiről beszélt, kitérve az elmúlt századokban történt energetikai fejlődésre, a korszerű, energiahatékony épületek megvalósításának feltételeire.

A rendezvényen külön köszöntötték Roska Tamás akadémikus özvegyét, Esztó Zsuzsa zongoraművészt

Deme Bélafi Zsófia az előadása után Józsa János rektortól, és Szendrő Pétertől, az OTDT elnökétől vehette át a Roska Tamás Tudományos Előadás emlékérmet.

A prezentációt az OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának I.II., valamint III. helyezettjeinek díjátadója követte, majd a különdíjakat nyújtották át.

Az ünnepélyes díjátadó után Józsa János rektor és Kiss Rita, a Műszaki Tudományi Szekció ügyvezető társelnöke átadták a stafétát Kuczmann Miklósnak, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánjának. A SZE két év múlva rendezi meg a XXXV. OTDK Műszaki Tudományi Szekcióját.

A XXXIV. OTDK műegyetemi szekcióiban csaknem 600 hazai és határon túli versenyző prezentálta dolgozatát: a Műszaki Tudományi Szekcióban 51 tagozatban 412 pályaművet ismertettek a szerzőik, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban 184 előadás hangzott el 20 tagozatban.

A bírálók között az egyetemi oktatók mellett vállalati partnerek is jelen voltak.

A hallgatók a rendezvény két napja alatt számos, BME-s szervezésű tudományos és kulturális programból választhattak, egyúttal részt vehettek izgalmas tudományos előadásokon, beszélgetéseken.

A szervezők munkájának egyenlege: 765 napon át megközelítőleg 650 órányi személyes megbeszélés, 5500 e-mailváltás, 8000 telefonhívás.

Az XXXIV. OTDK műegyetemi rendezvényeiről készült videók elérhetők a vlogon, további hírek pedig az esemény Facebook-oldalán.

Magyarország legnagyobb felsőoktatási seregszemléjét 16 tudományterületen 8 város (Budapest, Debrecen, Pécs, Győr, Eger, Esztergom, Kaposvár és Gödöllő) 10 felsőoktatási intézményében tartják, a konferencia országos záróeseményére 2019. április 26-án kerül sor.

– GI –
Fotó: Philip János,
OTDK 2019 Kémiai és Vegyipari Szekció