Újra teltházas a BME Gyerekegyetem Plusz

Tovább bővült a műegyetemi ismeretterjesztő gyerekprogramok közönsége, ismét egy tucat kisiskolás vehette át Ezüst Bagoly diplomáját.

Zsúfolásig telt a BME Q épület legnagyobb előadóterme, a Simonyi Károly terem a tudományos ismeretterjesztő előadásokra kíváncsi iskolásokkal és kísérőikkel.

A számítógép szerepét, a matematikai tudás fontosságát és e kettő közötti összefüggéseket mutatta be előadásában Szeszlér Dávid, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Számítástudományi és Információelméleti Tanszékének egyetemi docense. Gyakorlati példákkal szemléltette a ravasz és kreatív emberi gondolkodás szerepét a nagy teljesítményű és villámgyors számítógépek alkalmazása mellett. A fiatalok megtudhatták prezentációjából, hogy a computerek megjelenése a matematika új és virágzó ágait teremtette meg.

A profi fordítók és tolmácsok munkájába, hétköznapjaiba engedett bepillantást előadásával Fischer Márta, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) Idegen Nyelvi Központjának, valamint a Tolmács- és Fordítóképző Központjának igazgatója. Többek között olyan kérdésekre adott választ prezentációjában, mint például hogy mit jelent a némakabin, a chuchotage, a blatt és a konszek; milyen bakikat követnek el a fordító és tolmács szakemberek, hány ezer oldalt fordítanak naponta az EU-ban, vagy hány percet lehet egy tolmács a kabinban.

A szünetekben három kar szakkollégiumai várták a kísérletek iránt érdeklődő diákokat. A Gépészmérnöki Kar (GPK) Orvostechnikai Szakosztálya orvostechnikai látványosságokkal, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Szent-Györgyi Albert Szakkollégiuma kémiai bemutatókkal, míg a Természettudományi Kar (TTK) Wigner Kísérleti Köre fizikai témájú attrakciókkal készült.

Az idei eseményen egy nem mindennapi mutatványra vállalkozott a Simonyi Károly Szakkollégium Universal Platform for Robotics and Aerospace (UPRA). A csapat célja, hogy megalkosson egy olyan magaslégköri ballonplatformot, ami képes a sztratoszférában elvégzendő kísérletekre, és fel is vigye az ehhez szükséges eszközöket. A Gyerekegyetem Plusz keretében a technológiai küldetéssorozatuk második repüléseként egy magaslégköri ballont bocsátottak fel, amelynek fedélzetén optikai és infra fényképezésre alkalmas kontrollkamera és távvezérlésre használható új kamera kapott helyet.

Az űrhajózás világnapja és az első embert szállító űrrepülés 58. évfordulója alkalmából felküldött ballont több LEGO Gagarin figurával látták el egy saját tervezésű, 3D nyomtatóval készült Vosztok-1 kapszulában.

Az előzetes adatok szerint a csaknem öt órás repülés folyamán a szerkezet 30 kilométerrel magasabbra jutott a vártnál. A ballon tett egy kört Budapest felett, majd szombat délután sikeresen és biztonságban landolt a frissített szimulációk alapján jelzett területen, Dabas környékén. Az éves repülési terv szerint ez volt a szerkezet második repülése a Budapest Space Week rendezvény részeként, amely után a csapat benevezett a nemzetközi Global Space Balloon Challenge megmérettetésre is.

Mind az eszközök, mind LEGO Gagarin egyben és épségben átvészelték az utazást és visszakerültek a laborba. A kutatók az út közben, az eszköz fedélzetén lévő műszerek segítségével összegyűjtött adatok kiértékelését az elkövetkezendő hetekben végzik el.

A korábban bevezetett Gyerekegyetem pontrendszer továbbra is népszerű, ennek segítségével regisztrálhatnak a tanulók a program keretében tartott különféle izgalmas rendezvényekre; a részvétellel pedig pontszámokat, „krediteket” gyűjthetnek. 9 pont jár a nyári táborozásért, 3 pedig egy Gyerekegyetem Plusz előadás meglátogatásáért. 30 pont megszerzése után a „gyerekegyetemisták” Ezüst Bagoly diplomát, 45 pont után pedig Arany Bagoly diplomát szereznek, mindkettőt ünnepélyes keretek között vehetik át. Pontot a 8-14 éves korosztály gyűjthet. Idén 12 diák kapott Ezüst Bagoly Diplomát.

2019. július 2-12. között ötödik alkalommal szervezik meg a BME Gyerekegyetemet, amelyre a nagy népszerűségre való tekintettel már minden hely betelt, a jelentkezéseket lezárták, ám a jövő évi táborra még lehet regisztrálni.

TZS-GI
Fotó: SPOT