Ünnepi és filmzenék csendültek fel a Központi épület aulájában

A Műegyetemi Zenekar újabb tavaszi koncertjét élvezhették az érdeklődők.

„Egy különleges és könnyed összeállítással készültünk az idei tavaszi fellépésünkre: olyan, elsősorban filmzenei daraboka esett a választásunk, amelyek nagy része mindenki számára ismerősen csenghet. A sokszínűségre törekedve klasszikus műveket is csempésztünk a repertoárba” – árulta el a Műegyetemi Zenekar 2019. május 31-én tartott nagysikerű, tavaszi hangversenyéről Erdélyi Dániel, a társulat karmestere.

Erdélyi Dánielt 2019 májusában Józsa János rektor előterjesztésére „A BME Díszpolgára” díjjal tüntették ki.

A Szenátus azoknak a természetes személyeknek adományozhatja e címet, akik támogatásukkal, tevékenységükkel, a BME érdekeit képviselő magatartásukkal kiemelkedő mértékben hozzájárultak az egyetem oktatási és kutatási feladatainak jobb ellátásához, nemzetközi elismertségének öregbítéséhez, és az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban nem állnak. (Az ünnepi díjátadóról szóló összeállítás a bme.hu-n olvashatják – szerk.)

„Jóleső érzés és hatalmas megtiszteltetés számomra ez a díj. Azonban fontosnak tartom, hogy egy művész ne az elismerésekért végezze a feladatát, hanem azért, hogy meggyőző, tartalmas produktumot állítson elő. Ez az én esetemben azt jelenti: igyekszem úgy foglalkozni a zenekarral, hogy a végeredmény, a hangverseny ne csak a közönségünknek okozzon örömet és élményt, hanem azoknak is, akik teljes odaadással végig dolgozzák a szemesztereinket. Számomra az az elsőszámú szempont az együtt muzsikálásban, az alkotásban, hogy jó légkörben teljenek a 'munkával' töltött órák. Ha ez a körülmény adott, akkor onnan együtt képesek vagyunk a zeneszerzők pontos iránymutatása alapján ugyan, de mégis egyszeri és megismételhetetlent alkotni. Azt gondolom, hogy ez a mi feladatunk” – vallotta a bme.hu-nak a díszpolgári cím átvétele után. (Erdélyi Dániel szakmai életútjáról korábban a bme.hu-n jelent meg interjú – szerk.)

A zenés est Erkel Ferenc Ünnepi nyitányával indult. Felcsendült Alan Silvestrinek a Forrest Gump című filmben hallhatott szvitjének dallama, Ennio Morricone „A misszió – Gabriel oboája”, és részletet hallhatott a közönség Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című művéből, emellett több James Horner mű is elhangzott a Titanicból. A zenészek tisztelegtek John Williams munkássága előtt is: a Star Wars, a Jaws, a Superman, a Harry Potter, az Indiana Jones és az E.T. – A földönkívüli című kasszasikerek zenéjének előadásával. A klasszikus zeneszerzők közül Friedrich Kuhlau, Johann Strauss és Hans Christian Lumbye darabjait élvezhette a nagyérdemű.

„Az idei összeállítással is jelentős kihívásnak néztünk elébe” – fogalmazott Erdélyi Dániel. Elárulta: „a filmzenei darabok nagymértékben foglalkoztatnak ütős hangszereket, nekünk viszont nincs megfelelő számú ütősünk. Ezt a hiányosságot úgy pótoltuk, hogy a zenekar aktív hangszerjátékosaira támaszkodtunk: ők a számukra valamelyest 'idegen' ütőhangszeren muzsikáltak egy olyan darabban, amelyben egyébként nem játszottak volna. Az Operaház fantomjában szintén unikálisnak számított, hogy a partitúrában két szaxofon is szerepelt, ezt a részt két kiváló klarinétos fiatalunk segítségével adtuk elő”. Hozzátette: mindannyiuknak izgalmas tapasztalat volt az idei tavaszi felkészülés: a zenekar heti kétszer 3 órát próbált, miközben sokat vártak a filmzenei darabok kottáira; volt olyan mű, amelynek a kottája csak áprilisban érkezett meg az Egyesült Államokból. „A főpróbára végül minden a helyére került, és a koncerten is gördülékenyen ment minden” – summázta a karmester.

Erdélyi Dániel 5 éve vezeti a Műegyetemi Zenekart, karmesteri pályázatának egy fontos eleme volt, hogy a hangversenyek alkalmával könnyedebb műfajokba, a filmzenék világába is szeretné elkalauzolni a közönséget. „A tavaszi fellépésünkkel még nem tekintem teljesen abszolváltnak ezt az elképzelésemet, hogy a társulat sokféle muzsikát játsszon. A zenekar is vágyik a változatosságra, a közönség és a zenészeink egyaránt kedvelik ezeket a darabokat. A pontos elképzeléseimet kizárólag a két koncertmester ismeri a következő egyre évre tekintve. Annyit árulhatok el, hogy decemberben nagyon szép és izgalmas klasszikus művek hangzanak majd el, jövő májusban pedig nagyobb dolgokban törjük a fejünket. Ez a projekt azonban nagyon sok kérdőjelet tartalmaz e pillanatban, így pusztán annyit ígérhetek, hogy az is igazán különleges este lesz”.

A BME szimfonikus zenekarának karmestere beszámolt még arról, hogy ebben a szemeszterben is 3-4 új taggal bővült a társulat. „A jelentkező muzsikusoknak egy kétlépcsős, online és személyes találkozóból álló felvételi rendszernek kellett megfelelniük, végül egy, a zenekari tagokból álló bizottság előtt mutatták be zenei tudásukat.” Erdélyi Dániel a közeljövő terveiről elárulta: az együttes június elején Belfortban visszatérő vendégként, immáron 8. alkalommal vesz részt egy nagyszabású zenei fesztiválon: „büszke vagyok rá, hogy sokadik alkalommal pályázunk sikeresen arra, hogy a nemzetközi porondon szintén bemutatkozhassunk”.

TZS-GI
Fotó: Philip János