Szellemi éhség, érdeklődés és csapatmunka jellemezte az idei BME TTK Science Campet

4. alkalommal táboroztak a természettudományok iránt érdeklődő középiskolások a Műegyetemen. Az ingyenes, bentlakásos, teljes ellátást biztosító rendezvény egy hétig tartott.

„Nálunk elsődleges, hogy nagyon erős alapképzést adjunk a hallgatóknak: legyen az természettudományos, gazdaságtudományi, de elsősorban mérnöki terület; a matematika, a fizika, és a kémia oktatása magas szintű. Aki ezt megkapja, az nemcsak itthon, hanem a világ bármelyik részén megállja a helyét” – hangsúlyozta köszöntésében Nagy Balázs Vince nemzetközi rektorhelyettes a BME TTK Science Camp záróünnepségén. Felhívta a figyelmet arra, hogy a táborozók olyan kiválóságokkal voltak egy intézményben, mint Gábor Dénes, Oláh György, Wigner Jenő vagy Kármán Tódor, akik fizikailag ugyan nincsenek velünk, de tudományos életművük és szellemiségük a Műegyetem örökségévé vált. Hozzátette ugyanakkor: nemcsak a régmúlt nagyjaival, hanem a jelen kiemelkedő kutatóival, oktatóival vagy sportolóival találkozhattak a résztvevők, akár diáktársaik között járva is. Kiemelte, gyorsan változó világunkban a mérnököknek nem szabad szem elől téveszteniük a fő célt: „a fejlesztések, kutatások nem önmagukért vannak, hanem hogy életünket jobbá és könnyebbé tegyék”.

A záróünnepség elnökségét alkotta: Nagy Balázs Vince nemzetközi rektorhelyettes, Pálfalvi András általános kancellárhelyettes, Horváth Miklós, a Természettudományi Kar (TTK) dékánja, Lángné Lázi Márta, a Science Camp főszervezője, Simon Ferenc, a tábor szakmai programjának szervezője, továbbá a BME Egyetemi Hallgató Képviselet (EHK) részéről Módos Dávid, aki a tábor korábbi szervezője.

 

Az ünnepi rendezvény levezetője Schmidt Beáta, a TTK fizikus hallgatója, a tábor egyik szervezője volt.

„Óriási lehetőség, hogy már középiskolásként elénk tárult egy olyan jövőkép, amelyet mi magunk alakíthatunk. Rengeteg programon vettünk részt, de inkább mást emelnék ki: a csapatot. Az ország különböző pontjairól érkeztünk, de mindnyájunkban közös a tudomány szeretete” – emelte ki a táborozók nevében köszönetet mondó Kis Dominika, aki a Dél-Alföldről érkezett és fizikus szeretne lenni. Hozzáfűzte: megnyugtató, ugyanakkor motiváló volt hasonló érdeklődésű emberekkel találkozni. „A megismeréshez csapatmunkára van szükség, amelynek itt nap mint nap a részesei voltunk” – fogalmazott a diáklány.

„Egyik fontos célunk az volt, hogy személyes kapcsolatot alakítsatok ki a csapavezetőkkel és a többi egyetemistával. Láthattátok, hogy ők sem teljesen elvont csodabogarak, de nem is tartoznak a felelőtlen, könnyelmű életet élők közé” – szólította meg zárszavában a diákokat Simon Ferenc, a TTK Fizikai Intézet igazgatóhelyettese, a tábor szakmai programjának szervezője.

Simon Ferenc úgy fogalmazott, az esemény céljai és feltételei az elmúlt években lényegesen nem változtak: magyar nyelven beszélő középiskolások számára ingyenes programokat szerveztek, akik a természettudományokról hallhattak előadásokat, foglalkozásokon vehettek részt, csapatmunkában gyakorolhatták a kreatív feladatmegoldást, kitekintést kaptak az egyetem többi szakterületére, megismerhették a kar képzéseit, valamint látogatásokat tehettek az ipari partnereknél. A külső helyszínek közül a Paksi Atomerőművet, a LogMeIn és az eNet informatikai tanácsadó cégeket, a Morgan Stanley pénzügyi elemző központot, a Semilabot, valamint az Országos Onkológiai Intézetet tekintették meg az érdeklődők.

A szakmai programokat aktív kikapcsolódásként városnézés és sportesemények egészítették ki.

Végül a különböző színek nevét viselő csapatok okleveleket vettek át a hét folyamán kiadott különféle feladatok megoldásáért.

A jelentkezéshez ezúttal is ajánló- és motivációs levél volt szükséges, a versenyeredményekkel rendelkezők előnyben részesültek. A tábor népszerűségét a többszörös túljelentkezés, a csaknem 150 fő mutatja: végül 61 diák – ebből 30 lány – nyert felvételt 6 országból (Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Spanyolország, Egyesült Államok), 36 településről és 49 iskolából. A diákok között a budapestiek (16 fő) kisebbségben voltak, mivel a szervezők arra törekedtek, hogy olyanok is ellátogathassanak ide, akik egyébként nehezebben jutnak el egy fővárosi rendezvényre.

Az idei Science Campről összefoglaló video is készült.

„Örömteli, hogy a diákoknak a Műegyetemig vezető motivációk mennyire sokrétűek: egyesek kitartóak elhatározásukban, hogy az intézményünkbe jönnek majd továbbtanulni, mások pedig orientálódni, információkat gyűjteni érkeztek ide: mi mindenkit szívesen láttunk” – jelentette ki Simon Ferenc, aki háláját fejezte ki a támogatóknak is: a szervezés motorja az egyetem részéről a területen már rendkívül szerteágazó tapasztalatokat szerzett Lángné Lázi Márta volt, de az Egyetemi Hallgatói Képviselet is nagy erőket mozgósított támogatásuk jeléül. Ezután külön köszöntötte a BME EHK részéről jelen lévő Módos Dávidot, aki 3 éven keresztül szervezte a tábor különféle programjait. A 61 diákra összesen 74 szervező és segítő jutott (utóbbiak közül öten egykori táborozók voltak), akik valamilyen formában az események megvalósításában vettek részt mind a BME, mind a szponzorok, partnerek részéről. Az oktatásért régóta elkötelezett vállalati partnerek mellett Budapest Főváros önkormányzata és a XI. kerületi önkormányzat is kiemelkedő segítséget nyújtott. „Mindenünket, amink van – beleértve magát az életet is – a tudománynak, a kutatásnak köszönhetjük. Ha egyszerre mindent elvesztenénk, amit a kutatás adott nekünk, a civilizáció összeroppanna, és ott állnánk ismét meztelenül, barlangok után kutatva” – idézte útravalóul a Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus, Szent-Györgyi Albert gondolatait a professzor.

HA-GI

Fotó: BME TTK Science Camp