„Szakmai segítséget kaptunk karrierünk beindításához”

Két műegyetemi női hallgató is elnyerte az ABB ösztöndíjprogramját, amelyben a műszaki pálya előnyeit ismerhették meg jobban. A projekt zárultával beszélgettünk velük.

Négy fiatal, köztük két BME-s: Jakab Roberta negyedéves biomérnök szakos, és Mácz Andrea harmadéves mechatronikai mérnök szakos tanulót választották ki az ABB Kft. immáron hagyományosnak mondható, magyarországi ösztöndíjára motiváltságuk, szakmai rátermettségük, angolnyelv-tudásuk, korábbi tanulmányi versenyeken elért eredményeik és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvételük alapján. A kezdeményezés célja a nők szerepének erősítése és munkavállalási kedvük növelése a műszaki területeken.

Az ABB ösztöndíjasai (balról jobbra): Jakab Roberta, Forgács Zsófia (Debreceni Egyetem), Hevesi Ramóna (Miskolci Egyetem), Mácz Andrea

Az ösztöndíjasok lehetőséget kaptak arra, hogy még tanulmányaik során megismerkedjenek a pályázatot meghirdető ABB Kft. termékeivel, szolgáltatásaival és működésével. A cég 130 éves innovációs múlttal rendelkezik, vezető fejlesztő és szállító az energetikai hálózatok és termékek, az ipari automatizálás, a robotika és a hajtások terén, jelenleg az ipari digitalizálás jövőjének egyik formálója. Az ösztöndíjprogramba bekerült fiatal mérnökhölgyek mellé 5 hónapig a cég vezetői és meghatározó szakemberei közül jelöltek ki egy mentort, akikkel rendszeresen konzultálhattak a nyertesek. Ezek mellett gyárlátogatáson vettek részt, találkoztak az ABB Kft. női vezetőivel, a vállalat HR-szakembereitől pedig személyes konzultáció keretében kaptak tanácsot a későbbi elhelyezkedésükhöz vagy gyakornoki feladataikhoz.

„Az egyetemen megszerzett tudásomat minél előbb szeretném a gyakorlatban is kamatoztatni. Ehhez fontos, hogy rálássak arra, mivel foglalkozik egy mérnök és milyen lehetőségek nyílnak meg előtte, ha diplomát szerzett. Minél több ilyen műszaki területet igyekszem megismerni, hogy a végzést követően jó döntést hozzak majd pályakezdőként” – osztotta meg a programra történt jelentkezéskor fontos szerepet játszó motivációkról Jakab Roberta.

 

(Forrás: Jakab Roberta)

Mácz Andreát elsősorban az ABB robotika ágazata érdekelte, másrészt inspirálta az is, hogy ebben a mentorprogramban sokkal több tapasztalatot szerezhet és nagyobb rálátás birtokába juthat, mintha gyakornoki pozíciót vállalt volna a tanulmányai mellett.

(Forrás: Mácz Andrea)

A lányokat a programban mindvégig támogatta egy, a munkájában a hallgatók tanulmányi területéhez közel álló szakmai pártfogó: a BME-n alkalmazott biotechnológia szakirányon megszerzett ismeretekkel gazdagodó Robertának Solymosi Anita validációs mérnök lett a mentora, aki több gyógyszeripari szereplővel is szoros munkakapcsolatban állt aktuális projektjei révén. „Részt vehettem egy gyógyszergyár-látogatáson, így lehetőségem nyílt találkozni az ott dolgozókkal, betekinthettem a nagyobb léptékű folyamatokba és olyan gyakorlati tudásra tettem szert, amelyről egy átlagos egyetemista csak a könyvekben olvas. Végtelenül hálás vagyok ezért” – számolt be élményeiről és azok hasznosságáról a kiválasztott hallgató, hozzátéve: segítőjétől a műszaki pályához kapcsolódva minden felmerülő kérdésére választ kapott, emellett hasznos tippeket is az ideális munkahely megtalálásához.

Andrea mentora, Balogh Zoltán révén a vállalat robotszimulációit ismerte meg tüzetesebben: együtt többször beüzemeltek és megmozgattak egy ipari robotkart, egy már létező szoftver segítségével pedig olyan programot készítettek, amellyel a gép egyszerűbb mozgása vezérelhető. „Nagyon élveztem ezt a páratlan gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget, amelyre ilyen fiatalon ritkán adódik alkalom” – vélekedett a műegyetemi ösztöndíjas hallgató.

A diákok személyesen találkozhattak a vállalat női vezetőivel. A beszélgetés alatt megosztották a fiatalokkal szakmai életútjuk érdekes részleteit. „A legfontosabb üzenet az volt, hogy a közhiedelemmel ellentétben a család és a karrier összeegyeztethető, a magánélet és a munka közti egyensúly fenntartható” – vélekedtek a hallgatók, akiknek egyébként bemutatkoztak, majd munkájukról beszéltek a cégnél különböző mérnöki területen dolgozók, ismertetve feladataikat, izgalmas kihívásaikat. „Számomra nehézséget jelent, hogy kiválasszam a hivatásom. Ennek a programnak köszönhetően beleláttam egy nagy nemzetközi cég működésébe, választ kaptam a felmerülő kérdéseimre, így egy kicsit közelebb kerültem a döntéshez. Emellett hasznos tanácsokkal láttak el arra nézve is, mikor jön el a munkahelyváltás ideje és ennek mik a jelei” – ecsetelte Jakab Roberta.

A programban külön alkalmat szántak a vállalat HR-munkatársai annak, hogy személyre szabott tanácsot adjanak önéletrajz-készítéshez, az állásinterjúra történő felkészüléshez, a közösségi hivatalos profilok és oldalak használatához. A kezdeményezésben részt vevő fiatalok, bár különböző egyetemek eltérő képzésein folytatják tanulmányaikat, egy jó barátság alapjait teremtették meg mentoráltként. „Számomra az ösztöndíj nyújtotta lehetőség egyik legnagyobb előnye, hogy határozottabb képet kaptam magamról és arról, hogy miképpen alakítsam a karrieremet. Kevés olyan lehetőségről tudok, amikor kötetlenül beszélgethetünk olyan emberekkel, akik pályájukon már előttünk tartanak, ugyanakkor még emlékeznek arra is, milyen érzés hallgatóként a szűkebb szakterületről dönteni, vagy pályakezdőként a munkaerőpiacon szerencsét próbálni” – foglalta össze élményeit Mácz Andrea.

A kiválasztott műegyetemi hallgatók hálásak a megszerzett tapasztalatért, és úgy vélik: a hasznos ismeretek elkísérik őket hátralévő tanulmányaik során, majd ezt követően kezdő munkavállalóként is.

Az ABB korábbi, 2017-ben meghirdetett pályázatán 3 műegyetemi hallgató is nyert, akik 2018-ban vehettek részt a női mentorprogramban. (A velük készült interjúk elérhetők a bme.hu-n – szerk.)

TZS-GI
Fotó: ABB Kft.