Megduplázódott a résztvevők száma a BME Egyetemi Sportnapon

Egyéniben és csapatban is összemérhették erejüket, tudásukat, képességeiket a versenyzők a műegyetemi rendezvény történetének idei, legsikeresebb szervezésében.

„Óriási érdeklődés övezte az őszi sportnapot: 1600 hallgató regisztrált a szeptemberi programra játékosként vagy szurkolóként, amely a tavalyi résztvevői létszám kétszerese” – összegezte a szeptemberi BME Egyetemi Sportnap eredményességét Kovács Klementina, a BME Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) sport- és rendezvényfelelős képviselője. Az eseményt a BME Testnevelési Központ, az EHK és idén új szervezőként a Műegyetemi Atlétikai és Football Club (MAFC) közösen rendezte a Bogdánfy utcai BME Sporttelepen és a BME Sportközpontban.

Az egész napos eseményre mindenkit vártak, aki rendszeresen mozog, szívesen kipróbálná magát egyéni vagy csapatsportban, esetleg lelkes szurkolóként egy jó hangulatú rendezvényen bátorítaná mérkőzéseken részt vevő társait. Az egyes sportágakra előzetesen kellett regisztrálni. Az érdeklődők kipróbálhatták: a futballt, a strandröplabdát, a strandkézilabdát, a streetballt, a baseballt, a fallabdát, a teniszt, a súlyemelést, a falmászást, a vívást, az atlétikát, a kerékpározást, a tollaslabdát, a frizbit, a sörpongot, a lasertaget, a rekeszmászást, a slackline-t (kötéltánchoz hasonló extrém sport), az aikido-t és a boxot is.

A Testnevelési Központ oktatói aerobik, erőfejlesztés, spinning és TRX edzéseket tartottak az érdeklődő ifjúságnak, amely cheerleaders bemutatót is láthatott.

A programban újdonságnak számított a korábban rendszerint tavasszal megrendezett MűMaraton, amelyen 5 km-es távot kellett megtenniük a nevezőknek.

A sportnap további különlegessége volt egy felfújt ügyességi és gyorsasági akadálypálya, amelyen a ninja warrior rajongói tehették próbára képességeiket.

Az őszi sportnapon történő részvétel kiváltott egy egyetemi testnevelési alkalmat, így a regisztrálók órai aláírást is szereztek.

A sportbajnokságok győzteseinek jutalma az érem mellett napijegy volt az éppen zajló BME Egyetemi Napokra, így a legjobbak a fesztiválon lazíthattak a napközbeni küzdelmes versenyzés után.

„Élményekkel teli, sikeres sportnap van mögöttünk, amelyen szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk. A rendezvénnyel célunk volt, hogy minél több fiatalt mozgásra bírjunk és bemutassuk számukra a műegyetemen elérhető sportolási lehetőségek széles tárházát. Reméljük, többek érdeklődését felkeltettük, és akik eddig még csak fontolgatták a rendszeres mozgást, találnak nekik tetsző sportágat és élnek a BME biztosította különleges és kedvezményes lehetőségekkel” – zárta a bme.hu-nak adott interjút Kovács Klementina EHK-képviselő, bízva a jövő évi program hasonlóan kiemelkedő népszerűségében.

A Műegyetemen év közben elérhető sportolási lehetőségek, foglalkozások órarendje a BME Sportközpont oldalán található.

TZS-GI
Fotó: KTK Fotókör/Sipőcz Péter, BME Testnevelési Központ