Belső égésű motorral indítható versenyautót fejleszt a Műegyetem új hallgatói csapata

A Formula Student versenyeken áll rajthoz a BME Motorsport, amely járművét nyáron mutatta be a nagyközönségnek.

„Változatos tanulási és szakmai továbbfejlődési lehetőséget szeretnénk biztosítani a versenyautók világa iránt érdeklődő és rajongó diáktársainknak, akik a velünk együtt végzett munka által értékes gyakorlati ismeretekre tehetnek szert elméleti tanulmányaik mellett, munkatapasztalatot szerezhetnek, egy remek közösségben dolgozhatnak és soft-skill képességeiket is tovább fejleszthetik” – beszélt céljukról a BME Motorsport vezetője, Marton Péter, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) logisztikai mérnök alapszakos hallgatója. Elárulta még: „egy különleges légkör megteremtésére törekednek, amellyel nagymértékben hozzájárulhatnak a jövő mérnöknemzedékének fejlődéséhez, a Műegyetem presztízsének növeléséhez”.

A több mint egy évvel ezelőtt megalapított csapat belső égésű motorral rendelkező versenyautót tervez és épít azért, hogy a nemzetközi Formula Student megmérettetéseken rajthoz állhassanak. A hibridszerkezetes jármű karbonból álló szénszálas váza egy összetett és napjainkban népszerű ipari vázszerkezet-gyártási technológiával készült.

A versenyautó fejlesztésének folyamatát a BME Motorsport csapata Józsa János rektornak is bemutatta

Marton Péter nyomatékosította: „míg a több éves múlttal rendelkező BME FRT az elektromos és az önvezető autók kategóriájában indul, addig a BME Motorsport a klasszikus, belső égésű motorral működő kocsik megmérettetésén vesz részt. Ezzel a Műegyetem a Formula Student versenyek teljes palettáját lefedi, hallgatói valamennyi lehetséges csoportban elstartolnak”.

„Nehéz körülmények között, sok bizonytalansággal terhelve alakult meg a csapat többek között azért, mert mi sem tudtuk, hogy tervünk csak egy kósza gondolat marad, vagy tényleg megépíthetjük a saját autónkat műhely és felszerelések híján. Korábbi versenyeken már tapasztalatot szerzett tagjaink segítettek át bennünket, emellett barátaink, hallgatótársaink, és oktatóink is támogattak, amit szeretnénk a jövőben meghálálni a lehető legjobb eredmények elérésével” – idézte föl az indulásról Marton Péter, hozzátéve: a Formula Student tapasztalattal nem rendelkező fiatalok az első jármű elkészítésekor tanulták meg a tervezés és az építés alapjait, próbálták ki a csapatban való együttműködést, és oldottak meg valós mérnöki problémákat rövid időn belül. A csapatvezető hisz abban, hogy a BME Motorsportnál végzett munka motiválja a fiatalokat a mérnöki pályában rejlő lehetőségek felismerésére.

BME Motorsport 2019-es szezon taglistája
Bánhidi Gergely KJK - MSc Járműmérnök
Bánóczi László KJK - BSc Járműmérnök
Csathó Levente GPK - BSc Gépészmérnök
Dén Dániel KJK - BSc Járműmérnök
Kálmán László GPK - BSc Gépészmérnök
Kelemen Márton GTK - BSc Gazdálkodási és menedzsment
Kocsis László GPK - MSc Mechanical engineering modelling
Marton Péter GTK - BSc Pénzügy és számvitel
Piller Rudolf GPK - BSc Gépészmérnök
Pláner Benedek GPK - BSc Gépészmérnök
Sárácz Valter VIK - BSc Villamosmérnök
Sárácz Valter VIK - BSc Villamosmérnök
Szabó Bence ELTE - GTI - BSc Gazdálkodási és menedzsment
Szalai Zsombor KJK - BSc Járműmérnök
Szegedi Bálint GPK - MSc Mechatronikai mérnök
Szirbrik Bence GPK - MSc Mechatronikai mérnök
Takács Péter GPK - BSc Gépészmérnök
Tesch Benedek GPK - BSc Gépészmérnök
Zsebeházy Vince KJK - BSc Járműmérnök

Körülbelül 20 kitartó fiatal vállalkozott az első versenyautó megépítésére, amelyet júniusban mutattak be a nagyközönségnek, emellett tavasszal és nyáron már több hazai és nemzetközi megmérettetésen is rajthoz állítottak. Májusban a TechTogether mérnökhallgatói verseny témája az ipar 4.0 volt: a diákoknak németországi modern vállalati fejlesztéseket kellett összehasonlítaniuk a várható haszon, a hatékonyság-növelés és a technológiai beruházás szempontjait figyelembe véve, emellett a kiállító cégek standjaiknál gyakorlati feladatokkal várták a résztvevőket. A műegyetemi csapat a versenyen egy Siemens AG által kidolgozott tervet elemzett, amelynek lényege, hogy a fejlesztés és gyártás során a 2D műszaki rajzok helyett 3D modellekkel dolgozzanak a mérnökök. A BME-s hallgatók további gyakorlati példaként a türingiai Techniciency Consulting vállalat ún. „Consistent R&D” (azaz „folyamatos kutatás és fejlesztés) elnevezésű szemléletmódját vették górcső alá, amelyben a termékfejlesztést, a gyártást és a logisztikát is egy területnek tekinti a cég. A mérnökhallgatóknak szánt megmérettetés perceit idézve Marton Péter elmondta: „olyan megoldásokat választottunk, amelyek nagymértékben növelnék a működés hatékonyságát, anyagi befektetést nem igényelnek, hanem a meglévő erőforrások átszervezésével érhető el a teljesítmény fokozása. Előbbi példa a szoftverek összehangolásával, míg utóbbi a folyamatok integrálásával és az adatok decentralizálásával ér el látványos eredményeket”.

A Hungexpón megrendezett eseményen a 18 induló csapat közül a második helyet szerezte meg a BME Motorsport, egyúttal két támogató vállalat különdíját is elnyerték a tehetséges fiatalok. Nyáron három nemzetközi Formula Student tornán is elindult a csapat: Hollandiában, Magyarországon és Csehországban. „Összességében sikerrel zártuk az első szezonunkat. A fordulókon rengeteg szakmai tapasztalatot szereztünk, megismertük a pályákat, időről időre szebb eredményt értünk el: Csehországban a statikus versenyszámok közül a zsűri tetszését is elnyerte az üzleti tervünk: 75-ből 69 pontot értünk el, összetettben pedig az 5. helyen végeztünk” – számolt be a reményteljes évadról a csapatkapitány.

„Keressük azokat a lelkes hallgatókat, akik kedvet és motivációt éreznek a 2020-as versenyszezon új járművének megépítéséhez” – hívta fel a figyelmet a csapatkapitány, hozzátéve, szükség van a következő autónk különböző részeinek összeállításához értő fiatalokra, ugyanakkor a több mint 50 vállalati szponzorokkal való együttműködéshez és a versenyszervezéssel összefüggő marketing-, kommunikációs, pénzügyi és humánerőforrás gazdálkodási feladatokhoz kedvet érző jelentkezőkre is.

A csapat fontos tesztelési időszakba kezdett az őszi szemeszterben: versenyautójuk teljesítményét a zalaegerszegi tesztpályáján vizsgálják, és azt tervezik, hogy újra elindulnak a TechTogether ezen a héten kezdődő újabb hallgatói mérnökversenyén. „Eredményeinket és a mérnöki autótervezésben rejlő lehetőségeket a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak is szeretnénk bemutatni” – ismertette Marton Péter.

TZS-GI
Fotó: Philip János, BME Motorsport, autopro.hu