11 középiskolai tanárt díjazott a BME Pro Progressio Alapítvány

Idén is a természettudományi, a műszaki és az informatika oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő 50 év alatti pedagógusok teljesítményét ismerték el.

„A felsőoktatás nemcsak szakembereket bocsát ki, hanem a köznevelésben szerepet vállalva a felnövekvő generációk tanításáért felelős pedagógusokat egyaránt” – hangsúlyozta köszöntőjében Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, utalva arra, hogy ez így van a Műegyetemen is, mert az intézmény képez mérnöktanárokat, igaz, nem ez a fő profilja. Az ünnepélyes díjátadón ezután örömét fejezte ki, hogy a BME közelebb hozza egymáshoz a köz- és a felsőoktatást, egyúttal elismeri a kiváló munkát végző középiskolai tanárokat. Megjegyezte: a köznevelési rendszerben a matematika- és a természettudományos oktatás kiemelkedő jelentőségű, és ezt leginkább a versenyképességi szempontokkal lehet alátámasztani. Úgy fogalmazott: „az ipari növekedéshez és a gazdasági versenyképességhez fontos, hogy milyen az informatikai képzésben résztvevők aránya és mekkora számban állnak rendelkezésre fiatal mérnökök. Ezeket a cégek vizsgálják is, amikor befektetésekről döntenek”.

Józsa János rektor köszöntőjében méltatta az ünnepségen díjazott középiskolai tanárokat; elismerően szólt kitartó és eredményes munkájukról. „Föl vagyunk készülve a hozzánk érkező tehetséges fiatalok fogadására, képzésére, továbbképzésére, akik nyitottak az új ismeretek elsajátítására” – emelte ki az akadémikus, ismertetve, hogy a felsőoktatási tanulmányaikat a Műegyetemen folytató hallgatók közül sokan már alapszakosként, még a diplomázás előtt elkelnek a munkaerőpiacon, aminek következtében akár befejezetlenek maradhatnak tanulmányaik. Ezért érdemes tudatosítani az ipari partnerekben, hogy „várják meg ezen tanulók szakmájukban való kiteljesedését, azaz a mesteroklevél megszerzését”.

„A BME-től elvárja az ipar, a gazdaság és a társadalom a kiválóan képzett szakemberek kibocsátását, de ezt akkor tudja megtenni, ha kellően fogékony és remek képességű diákok jönnek hozzánk tanulni. Mi a középiskolai tanárok díjazásával arra szeretnénk motiválni a pedagógusokat, hogy minél inkább felkészített tanulókat küldjenek az egyetemre” – nyomatékosította Pakucs János, a BME Pro Progressio Alapítványának kuratóriumi elnöke. Hozzáfűzte: 2009 óta a szervezet csaknem 120 pedagógust részesített ösztöndíjban, illetve támogatásban.

Több problémát okozhat az egyetemeknek, ha 2020-tól megváltozik a felsőoktatási felvételi rendszer és ezzel együtt a felvételi pontszámítás metodikája – jelentette ki Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék egyetemi docense a középiskolai-egyetemi átmenet tapasztalatairól tartott előadásában. Kifejtette: a B2 szintű komplex nyelvvizsga, valamint az egy tantárgyból tett emelt szintű érettségi vizsga kötelező megléte miatt átalakulás előtt áll az adható (plusz)pontok rendszere, jóllehet erről még egyeztetések zajlanak a felsőoktatás vezetésében. Ennek következtében 40-50 ponttal is mérséklődhetnek a diákok hozott pontszámai, ami azt jelenti, mintha 320-330 pontra emelkedne a jelenlegi 280 pontos jogszabály által előírt belépési felvételi ponthatár. „A szigorúbb feltételek bevezetése után az egyetemek többsége jelentős mennyiségű hallgatótól eshet el a villamosmérnöki és mérnökinformatikus szakon, bár a követelmények emelése valószínűleg csökkenteni fogja a felvételt követő, jelenleg nagyarányú lemorzsolódást” – világított rá az oktató, tájékoztatva a közönséget, hogy az hazai informatikai-, mérnök-, gyártási és IT-területeken jelenleg is kiugróan magas a munkaerőhiány.

2019-ben 11 középiskolai tanár vette át a Pro Progressio díjat ünnepélyes keretek közt. A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező matematika-, fizika-, biológia-, kémia-, informatika szakos 50 évesnél fiatalabb pedagógusokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató munkát, vagy diákjaik jelentős számban érettségiznek emelt szinten.

Az alapítvány az elmúlt 11 évben csaknem 120 középiskolai tanárt díjazott és részesített fejenként 300.000 forint díjban, továbbá több mint száz középiskolának nyújtott nagyságrendileg 30 millió forint támogatást, hozzájárulva természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.

A díjazott pedagógusok:

Báder Anikó (Lovassy László Gimnázium, Veszprém)
Gyuriss Gábor (Kürt Alapítványi Gimnázium, Budapest)
Jeneiné Bicsák Krisztina (Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium)
Kis Tamás (Eötvös József Református Oktatási Központ, Heves)
Machnikné Széplaki Ilona Tünde (Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium)
Mátrai Magdolna (Budapest I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium)
Moharos Sándor (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár)
Szarkowicz Judit (Budapest I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium)
Szeidemann Ákos (Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata)
Tóth Imre (Kecskeméti Református Gimnázium)
Vetlényi Dávid (Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest)

A díjazottak munkássága a Pro Progressio Alapítvány kiadványából ismerhető meg.

– GI –
Fotó: Philip János