Gyermekjogok világnapja: kisdiákok foglalták el az egyetemi katedrát

A BME és az UNICEF Magyarország együttműködése keretében több programmal is várták a fiatalokat 2019. november 20-án a Q épületben, amely délután kék díszkivilágítást kapott.

A hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként csatlakozott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az ENSZ Gyermekalapjának magyarországi szervezete által rendezett idei eseménysorozathoz a Gyermekjogok világnapja alkalmából. A cél, hogy felhívják a figyelmet a gyermekjogok érvényesülésének, kiemelten pedig a gyermekek véleményének fontosságára.

2019. november 20-án ünnepli a világ, hogy az ENSZ Közgyűlése 30 esztendővel ezelőtt elfogadta a Gyermekjogi Egyezményt. Azóta 193 ország ratifikálta azt, köztük Magyarország 1990-ben. A megállapodás azt segíti elő, hogy mindenhol ugyanazokat a gyermekjogokat tartsák be. Az évfordulóra az UNICEF jelentést készített, amelyből kiderült: az elmúlt időszakban jelentősen javult a gyermekek helyzete a világban, azonban a legszegényebb, legsebezhetőbb helyzetben lévő fiatalok jogai még mindig sérülnek.

Ezen a napon az UNICEF számos programot tart, hangsúlyozva a gyermekek védelmét; ilyenkor több országban a szervezet jellegzetes színével, kékkel világítanak meg ikonikus épületeket, közintézményeket.

A november 20-i délelőttön a Műegyetemre érkező diákok rövid időre szimbolikusan átvették az egyetemi katedrát és hallatták a hangjukat. Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes kódolástechnikáról szóló előadásának kezdetén az UNICEF képviseletében a 11 éves Bálint a gyermekjogokról és azok jelentőségéről beszélt  a résztvevőknek a BME Q épületének legnagyobb termében.

Mondanivalójukat nemcsak a több száz műegyetemista, hanem a köztük helyet foglaló 5 hátrányos helyzetű fiatal meghívott is elmélyülten hallgatta, akik ezt követően a BME Ipar 4.0 Technológiai Központban olyan innovációkkal ismerkedhettek meg, mint például a 3D nyomtatás, az önvezető járművek, vagy a rádiófrekvenciás azonosítás.

A programok zárultával a Q épület kék díszkivilágításban pompázott.

Múlt szombaton, a Gyerekegyetem Plusz rendezvényen a Gyermekjogok Világnapja előzményeként Grad-Gyenge Anikó, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) innovációs dékánhelyettese „Tiszta víz, meleg otthon, szeretet és béke – a gyermekek jogai ma és holnap” címmel tartott előadást. A műegyetemi oktató hangsúlyozta, hogy az emberi jogok területén belül különösen fontos a gyermekek védelme és e téma erős képviselete. (A rendezvényről a bme.hu is tudósított – szerk.)

– GI –
Fotó: Lukács Mónika, Philip János