A fizikai tudományok területén is őrzi pozícióját a BME a THE rangsorában

A friss tudományterületi listára több mint 1000 egyetem került föl, közöttük mindössze öt hazai intézmény van.

A tavalyihoz hasonlóan, idén is a 601-800. helyen szerepel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a neves brit felsőoktatási rangsorkészítő Times Higher Education (THE) World University Rankings 2020 by subject: physical sciences összeállításában, amelyben vizsgálták a matematika és staisztika, a fizika és csillagászat, a vegyészet, valamint a földtudomány, a környezetvédelem, a földtani és tengeri tudományok oktatásának és kutatásának jelentőségét is. A táblázatban az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 401-500., a Szegedi Tudományegyetem az 501-600. helyet szerezte meg, miközben szintén a 601-800. helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem pedig a 801+ kategóriába került.

A tudományterületi rangsoroláshoz szükséges teljesítménymutatók öt szempont szerint alakultak: oktatás, kutatás, hivatkozások, nemzetköziség és az iparból származó bevétel. A Műegyetem ez utóbbi szempont alapján kapta a legtöbb pontot.

Az élettelen természettudományokhoz kapcsolódó szakterületi listán a BME egy bolyban szerepel a szomszédos, illetve a visegrádi országok neves műszaki egyetemeivel, például cseh (Czech Technical University in Prague), lengyel (Warsaw University of Technology, Adam Mickiewicz University, AGH University of Science and Technology, Gdańsk University of Technology, Nicolaus Copernicus University in Toruń, Silesian University of Technology), szlovák (Comenius University in Bratislava), szlovén (University of Ljubljana) és ukrán (Lviv Polytechnic National University) felsőoktatási intézményekkel.

Az 1054 szereplős listát a Princeton University vezeti, amelyet a California Institute of Technology követ. A 3. helyen holtversenyben a University of Cambridge és a Stanford University áll, a két 5. helyezett pedig a Harvard University, valamint a Massachusetts Institute of Technology lett.

– GI –