BME Nyílt Nap – Ismerd meg a nagy múltú Műegyetemet!

Ismét kitárja kapuit a Műegyetem a továbbtanulni szándékozók előtt 2019. november 29-én. A BME Nyílt Napon számos olyan programot kínálnak, amely megkönnyíti a pályaválasztást.

„A teljes műegyetemi képzési kínálattal megismerkedhetnek az intézményünkbe látogató fiatalok, szüleik és tanáraik, akiknek minden, a felvételihez kapcsolódó kérdésére igyekszünk választ adni. Mindössze egyetlen ilyen nap van az évben, amikor a középiskolások a teljes oktatási palettánkba bepillanthatnak, elismert tanáraink előadásaira ülhetnek be, laborlátogatáson és ismeretterjesztő bemutatókon vehetnek részt, tájékozódhatnak a karokról, és a sokszínű hallgatói életről egyaránt” – összegezte a Nyílt Nap hasznosságáról Nagy Gábor, a BME Hallgatói Szolgáltatások Igazgatóság (HSZI) igazgatója, az esemény szervezéséért felelős szervezeti egység vezetője.

A BME Nyílt Napon mind a nyolc kar saját programokkal készül. A szervezők azt ajánlják a diákoknak, hogy a rendezvény előtt látogassanak el az egyes műegyetemi szervezeti egységek honlapjára és tájékozódjanak a képzési lehetőségekről, majd a helyszínen célirányosan keressék fel a karok képviselőit.

Az esemény délelőtt 9 órakor kezdődik Józsa János rektor köszöntőbeszédével a Központi (K) épület aulájában. A karok bemutatóit, előadásait a K, Q, I (Info), CH és St épületekben tekinthetik meg az érdeklődők, míg a K épület közös kari standjánál közvetlenül a hallgatóktól kérhető információ. A laborlátogatások egy része előzetes regisztrációhoz kötött, amelyről a rendezvény részletes programtervében olvasható bővebb információ. A K épület 1. és 2. emeleti kerengőjén a Technikai Érdekességek Kiállításon a Ch, az St, az I és a Q épületekben az adott kar képzéseihez közel álló érdekességek és kísérletek tekinthetők meg. A BME Nyílt Napon bemutatkozik az Egyetemi Doktorandusz Képviselet, amely tájékoztatást nyújt a műegyetemi doktori iskolák által biztosított lehetőségekről. Jelen lesz a BME OMIKK (Országos Műszaki és Információs Központ és Könyvtár), kitelepül a BME Idegen Nyelvi Központ, és több egyetemi szakkollégium, továbbá látogatható lesz a BME Sportközpont is. A K épület aulájának pódiumán a Műegyetemi Versenycsapat Közösség (MVK) tart járműbemutatót, a rendezvény szponzorai pedig a K épület Dísztermében kereshetők fel.

Nagy Gábor a bme.hu-nak adott interjúban beszámolt a rendezvényhez kapcsolódó idei fejlesztésekről is: „kisebb átépítési munkálatokat végzünk a központi épület aulájában megépített egységes kari standon, így reméljük, hogy a látogatók még kényelmesebben férhetnek hozzá az őket érdeklő pultokhoz. Ezen túlmenően pihenőként használható babzsákokat helyezünk el több helyszínen. Promóciós ajándékként matricákkal és egyszer használatos tetoválásokkal szintén készülünk az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a látogatók minden kérdésükre választ kapva, felejthetetlen élményekkel térnek haza a nyílt napról, majd a felvételinél a Műegyetemet jelölik meg, és legközelebb már hallgatóként köszönthetjük őket intézményünkben”.

A HSZI igazgatója beszámolt arról, hogy a program egyre népszerűbb a pályaválasztás előtt állók körében: míg 2016-ban csaknem 4400, addig 2018-ban már 6300 látogató kereste fel a BME-t az őszi nyílt napon. A szervezők bíznak a tendencia további növekedésében, ezért a mostani eseményen is több ezer vendégre számítanak. A tapasztalatok szerint a törzsközönséget a továbbtanulás előtt állók adják, de sokan vannak, akik már meglévő felsőfokú végzettséggel érdeklődnek valamely műegyetemi képzés iránt. Magyarország valamennyi megyéjéből érkeznek majd fiatalok, és a korábbiakhoz hasonlóan idén is szép számban regisztráltak határon túli diákok.

A programon részt vevő tanulók igazolást kapnak (e-mailben) a BME-től a pénteki tanítási napra, amelynek feltétele az előzetes regisztráció az esemény honlapján. E mellett a 16 éven aluliaknak szülői, gondviselői nyilatkozat is szükséges még. A regisztrációt követően minden diák egyedi QR kódot kap. Ezzel 8 regisztrációs pontnál lehet bejelentkezni az egyetem területén: a K épület több helyszínén, a Q épületben, az I épületben, az St épület aulájában, a Sportközpontban és a BME OMIKK-ban.

A BME Nyílt Naphoz kapcsolódó kérdésekkel a szervező HSZI munkatársaihoz fordulhatnak az érdeklődők a nyiltnap@hszi.bme.hu e-mail címen, amelyre minden esetben válaszolnak a rendezők.

TZS-GI
Kiemelt kép forrása: SPOT