„A minőségi pedagógusképzésnek döntő hatása van a jövő nemzedékére”

Két nap alatt 14 szimpóziumban, 9 szakmai szekcióban és egy poszterszekcióban összesen 164 előadás hangzott el a GTK első nemzetközi szakképzési és oktatási konferenciáján.

„Egy új fórumot szerettünk volna teremteni, amelyen a másfél évszázados múltra visszatekintő műegyetemi tanárképzés fejlődési tendenciáit elemezzük, megvitatjuk a nyitott kérdéseket, elősegítve a közös gondolkodást és együttműködést a területen dolgozó partnerek között, felhívva a figyelmet a közoktatásban, a szakképzésben, a felsőoktatásban és a pedagógusképzésben jelenleg zajló paradigmaváltásra” – ecsetelte a Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ) műegyetemi programjainak részeként tartott I. Szakképzés és oktatás Ma – holnap, fejlődés és partnerség című kétnapos konferencia céljait Tóth Péter, a programot szervező BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) Műszaki Pedagógia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

Az eseményt ünnepélyes keretek között Kotán Attila kancellár nyitotta meg, majd Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára tartott előadást a szakképzési rendszer fejlesztéséért tett kormányzati intézkedésekről „Szakképzés 4.0 stratégia” címmel. Pletl Rita, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) professzora az anyanyelvű képzés kisebbségi oktatásban betöltött nyelvmegőrző szerepéről, Nyíri Kristóf akadémikus a tudásfolytonosság jelentőségéről beszélt. A Műszaki Pedagógia Tanszék nevében Tóth Péter, konferencia elnöke prezentált a délelőtti szekció zárásaként.

A rendezvény további részében párhuzamosan zajlottak a magyar és az angol nyelvű szimpóziumok, valamint a szekciók az E és a Q épületekben.

A konferencián 5 témakörben – fejlődési tendenciák, oktatáskutatások, partneri kapcsolatok, innováció a képzésben és az oktatásban, valamint oktatás határok nélkül – hangzottak el negyedórás előadások. A résztvevők a szakképzést, a mérnökképzést és a felsőoktatást érintő pedagógiai és módszertani kérdésekről, az empirikus kutatásokról, a szakmai tanárképzés tendenciáiról és fejlődéstörténetéről hallhattak részletesen. Fontos téma volt az IKT (információs és kommunikációs technológiák) oktatásban betöltött szerepe, a kompetenciafejlesztés, az interkulturális oktatás és kisebbségpedagógia, a felzárkóztatás és a tehetséggondozás, a sajátos nevelési igények kezelése, valamint az oktatásszociológiai és az összehasonlító pedagógiai vizsgálatok is.

Az angol nyelvű szekciókban egyebek mellett új képzési törekvésekről, a pedagógusképzés új trendjeiről és a mérnöki oktatás innovatív megközelítéséről, a hatékony tanulás és tanítás technikájáról, az IKT szerepéről és a Kárpát-medence oktatási rendszereiről volt szó. Külön színfoltja volt a konferenciának a neveléstudományi doktori iskolák hallgatóinak, közöttük a Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal hazánkban tanuló doktoranduszhallgatók (kenyai, mianmari, marokkói, laoszi, brazil) előadásai.

A konferencián több mint 200 olyan szakember vett részt, akik a hazai vagy a nemzetközi pedagógusképzés nagy hatású formálói, köztük a BME kutatói. „Európában az elsők között, másfél évszázada indult el a műegyetemi szakmai tanárképzés, amely azóta is folyamatosan működik. A mérnök- és gazdasági tanárképzés jelentős számú hallgatói bázisának köszönhetően ma a BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék az ország legjelentősebb szakmai pedagógusképző intézménye” – hangsúlyozta a Műegyetem szerepéről Tóth Péter. A bme.hu-nak adott interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy kollégáival kiemelt feladatuknak tekintik a magas színvonalú oktatást és a tudományos munkát. Megerősítette: a rendezvényen törekedtek a Kárpát-medence magyar tannyelvű pedagógusképző helyein oktatók és kutatók szakmai támogatására, akiknek bemutatták elemzéseiket. A rendezvényen segítették a doktoranduszok munkáját is: fejlődésük reményében rendelkezésükre bocsátották a szakterület legújabb eredményeit.

A GTK tanszékvezetője elárulta, hogy a Műegyetem 2019-ben adott otthont a SEFI (European Society for Engineering Education, magyarul Európai Mérnökképző Társaság) 47. konferenciájának, melynek programbizottságában Kálmán Anikó, a GTK Műszaki Pedagógia Tanszék egyetemi docense is közreműködött. A műegyetemi oktató kezdeményezésére ott megosztott tapasztalatok továbbgondolására biztosított kiváló lehetőséget ez az újabb rendezvény, ez által is erősítve a BME elkötelezettségét a mérnökképzés pedagógiai, módszertani és kutatásalapú megközelítése iránt. (Az eseményről a bme.hu egy korábbi írásában tudósított – szerk.)

„A múlt kötelez, a jelen felelősséggel ruház fel, a jövő a távlatok mérlegelésére késztet. Hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre a szakképzés és mérnökképzés aktuális kérdéseivel foglalkozó rendezvényt, amely nagy örömünkre rendkívül nagy érdeklődés mellett zajlott le, több mint 200 vendégünk volt. A rendezvényen részletesen átbeszélt témák széles tárháza bizonyítja, hogy egy aktuális, a napjainkat, a leendő pedagógusgeneráció jövőjét, ez által az oktatásban részt vevő fiatalok életét döntően befolyásoló területről van szó. Izgalmas eszmecserék, parázs viták, új megközelítések, nemzetközi együttműködések lehetőségei és személyes kapcsolatépítések jellemezték a kétnapos eseményt” – summázta a találkozó tapasztalatait Tóth Péter, a szervezőbizottság elnöke. Hozzátette, hogy a tanszék egy újabb nagyszabású eseményre készül: a műegyetemi szakmai tanárképzés alapításának 150. évfordulója alkalmából jövőre egy jubileumi konferenciát szervez a GTK Műszaki Pedagógia Tanszéke, amelyen másfél évszázad élményeit és tapasztalatait, jövőképet, aktualitásokat és módszertani újdonságokat tárnak majd az érdeklődő közönség elé.

TZS-GI
Fotó: Takács Ildikó