Nagy érdeklődés övezte a BME fejlesztéseit Kína egyik legnagyobb technológiai vásárán

A több mint 500.000 látogatót vonzó rendezvényen bemutatkozó magyar pavilonban helyet kaptak a Műegyetem 5G-hez kapcsolódó újításai.

A távol-keleti ország egyik legjelentősebb hi-tech eseményén vettünk részt, ahol széles körben ismertettük intézményünk fejlesztéseit és a legjelentősebb kutatásainkat – ecsetelte a bme.hu-nak Hideg Attila, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke (AUT) tanársegédje, a dél-kínai Kuangtung tartományban lévő Sencsenben tartott 21. China Hi-Tech Fair (CHTF) innovációs és technológiai kiállításra érkező hazai küldöttség műegyetemi tagja. Az oktató azt mondta: „a stand nagyon népszerű volt, nagyszámú delegációk, céges befektetők és ipari partnerek látogatták, akiknek nemcsak a K+F lehetőségeinkről, hanem a sokszínű képzési kínálatunkról is adtunk tájékoztatást”.

Magyarország a csúcstechnológia terén elért eredményeinek köszönhetően díszvendégként vehetett részt a több mint tízmillió lakosú, dinamikusan fejlődő kikötővárosban rendezett ötnapos CHTF-en, egyúttal annak apropóján is, hogy a két ország idén ünnepli diplomáciai kapcsolatainak 70. évfordulóját. A hazai pavilon idén a ”valóság-virtualitás kontinuum” témája köré épült: figyelemfelkeltő megoldásokkal hozta közelebb a látogatókhoz a magyar innovációt és a tudományos eredményeket. A több képernyőből álló „okosfalon” magyar találmányokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők, egyúttal interaktív megoldásokon keresztül fedezhették fel az önvezető járművek, valamint a lézerkutatás területének jelentős fejlesztéseit.

 

A nagyszabású kiállításon idén az elektronikus információ, az internet plusz, az energiatakarékosság és környezetvédelem, az új anyagok, az orvosbiológia, az elektro-optika, az okos város, a mesterséges intelligencia és a korszerű gyártás területeinek úttörő technológiái és termékei sorakoztak fel. Az eseményen több mint 3.300 kiállító vett részt 10.000-nél is több innovatív termékét és technológiáját bemutatva, a látogatók száma pedig meghaladta a félmilliót.

„Nagyszerű lehetőség volt ez a BME számára, a jelenlétünk komoly presztízzsel bírt. Ezt kihasználva igyekeztünk a profilunkra jellemző, főként 5G technológiai fejlesztéseket megismertetni az odaérkezőkkel hat izgalmas led-, és egy mágikus hatású száraz jéggel körülvett fal környezetében: a VIK saját innovációjaként bemutattuk az 5G alacsony késleltetését illusztráló, vonalkövető 25-30 cm-es kisautókat, videón szemléltettünk egy 5G-s mobilhálózaton keresztül távvezérelt VR járművet, ezek mellett a látogatók kipróbálhatták a Műegyetem és a budapesti Nokia Bell Labs közös okos Rubik-kockáját, amelynek kirakását egy kijelzővel való összeköttetésnek köszönhetően több érdeklődő követhette nyomon egyszerre” – sorolta az egyébként a helyszínen kitűnő szervezés díjjal elismert magyar pavilon műegyetemi standjának érdekességeit Hideg Attila, utóbbiról megemlítve, hogy a kiállításon résztvevők többsége számára egyáltalán nem volt ismeretlen Rubik Ernő találmánya, és számos vendég kapcsolta a játékot hazánkhoz. (A digitális kockáról korábban a bme-hu is írt - szerk.)

A műegyetemi fejlesztések híre a kínai sajtó révén azokhoz is eljutott, akik például nem tudtak ellátogatni a rendezvényre. Mások mellett a több tízmilliós nézettségű Kínai Központi Televízió tudósított a magyar pavilonról, kisfilmjében megjelenítve a BME-t is – számolt be Hideg Attila, aki szerint a kiállítás kiváló lehetőséget nyújtott a szakmai kapcsolatépítésre: a szervezők több mint 70 nemzetközi előadót hívtak meg különböző tematikájú fórumok és panelek keretében megtartott prezentációk céljából. Az előadók között számos Nobel-díjas tudós, kutató, valamint nemzetközi vállalatok vezetői is szerepeltek. Elmondta: a magyar delegáció több tagja például egy izgalmas panelbeszélgetésen vett részt; ezen arról osztották meg a különböző nemzetek képviselői tapasztalataikat, hogy miképpen válhat egy hallgatói ötletből, innovációból piaci termék vagy szolgáltatás. (A Műegyetemnek egyébként van ilyen inkubációs programja: a „Startup Campus powered by Hiventures” öthetes képzése immáron harmadik alkalommal indult el az intézményben; legutóbbi eredményéről a bme.hu is beszámolt – szerk.)

– GI –
Fotó: BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, China Hi-Tech Fair