„Kutatásommal az idősotthonok állapotán és a bentlakók komfortérzetén is javíthatok”

Budapesti intézmények nyári túlmelegedésével összefüggésben végzett tudományos vizsgálatot Szagri Dóra, Pro Scientia Aranyéremmel elismert építőmérnök PhD-hallgató.

„Nemcsak a létesítmények leromlott és korszerűtlen épületszerkezettani státusza, hanem a bentlakók egészségügyi állapota miatt is indokolt a modernizálási lehetőségek feltárása, amelyek megvalósításával az ott élők életminősége javítható, a hőhullámok miatti halálozások száma csökkenthető, emellett a fenntartáshoz szükséges energiaköltségek is megspórolhatók” – foglalta össze pályamunkájának lényegét Szagri Dóra, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Építőanyagok és Magasépítés Tanszékének PhD-hallgatója, aki a témakörben folytatott kutatásaiért vehette át az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) rangos kitüntetését. A fiatal építőmérnök több alkalommal és számos újszerű témával is elindult már a műegyetemi Tudományos Diákköri Konferencián (TDK), kétszer első, és további két alkalommal harmadik helyezést ért el, majd Rektori Különdíjjal jutalmazták, továbbá az OTDK-n is a legjobbaknak járó elismert szerezte meg. Foglalkozott acélszálerősítésű ipari padlók dinamikus hő- és páratechnikai elemzésével, ipari csarnokok és családi házak energiafogyasztásának mérésével és dinamikus épületenergetikai modellezésével, továbbá elemezte a szálerősített betonok hővezetési képességét is.

A Pro Scientia Aranyérem kitüntetést az OTDT az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatására, szaktudásának elmélyítésére, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülésére, elismerésére alapította 1989-ben (az országosan 45 Pro Scientia Aranyérem mellett 2005-től további két Pro Arte Aranyérmet is kioszthatnak).

Az Aranyérem a kiemelkedő összteljesítményt ismeri el, ezért a tanulmányaiban és a kiválasztott szakmai területen is kiváló teljesítményt nyújtó, arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adó hallgató nyerheti el.

Szagri Dóra mellett két további műegyetemi hallgató érdemelte ki legutóbb a kitüntetést: Pro Scientia Aranyéremmel honorálták Sárdi Dávidot (Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar – Műszaki Tudományi Szekció) és Tóth Gábort (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar – Kémiai és Vegyipari Szekció), továbbá Pro Arte Díjat kapott Pokol Júlia (Építészmérnöki Kar – Művészeti és Művészettudományi Szekció).

(A további díjazottakkal készült interjú hamarosan olvasható lesz a bme.hu-n – szerk.)

Szagri Dóra 73 fővárosi idősotthon adatait vetette össze kutatásaiban. Megállapította, hogy az 1900-as évek elején létrejött épületek karbantartása, klimatizálása csak kevés esetben történt meg. A díjazott hallgató az egyik legsérülékenyebb intézményt dinamikus teljes épületszimulációs eljárásnak vetette alá, amelyben kitért szerkezeti-felújítási javaslatokra és a felhasználói szokások (például árnyékolás, szellőztetés stb.) elemzésére. A dinamikus szimuláció egy olyan módszer, amellyel – bizonyos közelítésekkel – a valóságnak megfelelően modellezhető a vizsgált épület. Ez azt jelenti, hogy nem csak pl. a felépítmény anyagtulajdonságai, de az arra ható környezeti feltételek (hőmérséklet, páratartalom, csapadék stb.) is órai felbontással változhatnak és egymásra is hatással lehetnek. „Így láthatjuk például, hogy a létesítmény adott részében napközben hogyan alakul a hőmérséklet vagy páratartalom különböző esetekben” – sorolta az előnyöket Szagri Dóra.

Egyedi módszerével meghatározta azon paraméterek egy részét, amelyek befolyásolják az épületek nyári felmelegedését, számításaival rámutatva a megfelelő árnyékolástechnika és szellőztetési, légkondícionálási gyakorlat alkalmazásának fontosságára. „A nyári időszakban lehetőség szerint az éjszakai órákra időzítsük a szellőztetést, amikor a külső levegő hőmérséklete alacsonyabb, mint a belső levegőé” – idézett dolgozatából egy gyakorlati tanácsot, emellett felújítási javaslatai a budapesti katasztrófakockázati modell kidolgozásához is támpontot jelentenek. A klímaváltozás és a szélsőséges időjárás lassan mindennapos problémává válik, ezért számos országban dolgoztak ki hasonló indexeket (HVI – heat vulnerability index). Ezzel a módszerrel megmutatható, melyek egy város veszélyeztetettebb részei hőhullámok szempontjából. E megállapítások stratégiai, egészségügyi és várostervezési oldalról is hasznos többletinformációt jelenthetnek.

„Minden díjat elnyert, ami hallgatóként végzett tudományos munkáért adható. Az egyik első TDK-zóm volt, és már a pályaművének elkészítésekor kitűnt szorgalmával, a kutatás iránti elkötelezettségével. Azt láttuk, hogy az évek során egyre magasabb színvonalú dolgozatokat készített, miközben egyre önállóbb lett” – méltatta tanítványát Nagy Balázs, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Építőanyagok és Magasépítés Tanszék egyetemi adjunktusa, aki másodéves alapképzéses hallgatóként megismerve Dórát, 4 TDK-dolgozatnál konzulensként segítette, jelenleg pedig közösen vesznek részt egy ÚNKP projektben. E kutatásban felújított kéthéjú hidegtetők higrotermikus (kapcsolt hő- és nedvességtechnikai) monitoring vizsgálatát és dinamikus numerikus szimulációs elemzését végzik, hogy megismerjék és modellezni tudják, miképpen viselkednek ezek a panelházaknál gyakran előforduló épületszerkezetek.

„A tehetséges fiatal személyében egy kiemelkedő munkabírású, szorgalmas, precíz embert ismertem meg. Kíváncsi természetének köszönhetően nyitott az újdonságokra, mindig lehet rá számítani a legnehezebb szakmai feladatokban is” – nyilatkozott elismerően a műegyetemi oktató, elárulva azt is: bízik a további közös gyümölcsöző feladatvégzésben, amelyet reményei szerint Dórával, már mint a tanszéken kutatásokat folytató doktoranda hallgatóval folytathatnak.

Szagri Dóra műszaki érdeklődésű családból származik, a fiatal kutatót kezdetben a fizika érdekelte, így a BME Természettudományi Karára felvételizett, ahol azonban nem találta meg a számításait. Egy évvel később már építőmérnökként próbált szerencsét és rájött, ez a neki való terület. Diplomát szerzett és egy éve folytat PhD-tanulmányokat az ÉMK Építőanyagok és Magasépítés Tanszéken, ahol már angol nyelven is tart kurzusokat. Ezen túl a tanszék ÉMKÉK – Klímaváltozás és Épületenergetika Kutatócsoportjának is tagja. Doktorandaként a főváros hőhullámokkal összefüggő katasztrófa-kockázatának értékelését végzi, igyekszik minél jobban elmerülni a témában, és minél több gyakorlati ismeretet becsempészni az óráiba.

„Nehéz szavakba önteni, hogy mennyire örültem az elismerésnek, először el sem akartam hinni, hogy sikerrel pályáztam a Pro Scientia Aranyéremre. Ebből merítek erőt a jövőbeli kutatásaimhoz” – zárta a bme.hu-nak adott interjút Szagri Dóra.

TZS-GI