Mesterképzésben vezető a BME

Továbbra is a Műegyetemen kezdik meg a legtöbben mesterszinten tanulmányaikat.

Lezárult a felvételi eljárás a februárban induló keresztféléves képzésekre. Mint már évek óta mindig, most is a legtöbb hallgató a Műegyetemre nyert felvételt.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a keresztféléves felvételire csak mesterképzéseket hirdetett meg. A 2020 februárjában induló mesterképzésekre országosan 3602 főt vettek fel a felsőoktatási intézmények, ebből a legtöbb hallgatót, 1025 főt a BME.

Országos összehasonlításban ez kiemelkedő adat, hiszen az összes felvett 28%-a a BME-re jutott be. Túlnyomó részük, 1010 fő állami ösztöndíjas, teljes idejű nappali képzésben kezdi meg tanulmányait. Jelentős siker az is, hogy BME-n alapképzésben végzettek többsége mesterképzésben folytatja tanulmányait.

Elégedettségre adhat okot, hogy a magas létszám mellett a hallgatói kiválóság is a korábbi magas szinten maradt, mivel a felvettek átlagos pontszáma nem csökkent, sőt egyes szakokon növekedett.

A Műegyetem a mesterképzéseket meghatározónak és alapvetőnek tartja a gazdaság fejlődéséhez, amelyhez elengedhetetlenül szükségesek a mesterdiplomás szakemberek. A BME mesterdiplomája nagyon jó ajánlólevél a munkaerőpiacon. A mesterszakos végzettséget szerzett kezdők fizetése a diplomás pályakövetési rendszer adatai alapján jelentősen meghaladja a csak alapszakos oklevéllel rendelkezőkét.

Dr. Veszprémi Károly
oktatási rektorhelyettes