Tájékoztató a koronavírushoz kapcsolódó fertőzések megelőzése érdekében

A koronavírus okozta fertőzésveszély elhárítása, és az egyetemi közösség egészségének megóvása érdekében a következő intézkedésekről, javaslatokról adunk tájékoztatást.

Elöljáróban fontos hangsúlyozni, hogy Magyarországon ezidáig nem jelentettek fertőzéses esetet. A vírusfertőzés szempontjából a dél-kelet ázsiai térségből érkezők kockázata a legnagyobb. A WHO adatai szerint fertőzött eseteket Kínában, Dél-Koreában, Thaiföldön, Japánban, Szingapúrban detektáltak.

Elsősorban tehát azok veszélyeztetettek, akik az elmúlt hetekben ezekben a térségekben – kiemelten a kínai Wuhanban – jártak, vagy közös háztartásban élnek érintett személlyel.

A BME 178 hallgatója származik a dél-kelet ázsiai térségből, de ennél lényegesen kevesebben utaztak haza a közelmúltban (jelenleg zajlik a létszám pontos felmérése). Az érintettek esetében soron kívüli orvosi vizsgálatot kezdeményezünk.

A koronavírus fertőzések megelőzése érdekében az Egyetemen az alábbi intézkedéseket foganatosítjuk:
- figyelemfelhívó és tájékoztató táblákat helyezünk ki az Egyetem mosdóiban, öltözőiben, illetve közösségi helyiségekben;
- a mosdókat gyakrabban takarítjuk, állapotukat sűrűbben ellenőrizzük,
- a folyékony szappan adagolók állandó feltöltéséről és ellenőrzéséről gondoskodunk, ezek egy részébe fertőtlenítő hatású szappant töltünk, amit az adagolóra felragasztott matrica is jelez.
- az Egyetem forgalmasabb pontjain kézfertőtlenítő oldatot helyezünk ki;
- az esetlegesen szükséges további intézkedések összehangolása érdekében folyamatosan kapcsolatot tartunk az illetékes intézményekkel, szakemberekkel.

A megbetegedések megelőzése közös érdek, ezért kérünk mindenkit, hogy saját és környezete védelme érdekében figyeljen az alábbiakra:
- amennyiben tüneteket észlel magán (pl. láz, száraz köhögés) forduljon azonnal a háziorvosához, vagy az egészségbiztosítása alapján elérhető szolgáltatókhoz;
- az év ezen időszakában szezonális influenzajárvány van, ezért aki tünetek észlel az nagy valószínűséggel influenzás, természetesen ekkor is fontos a szakszerű orvosi ellátás és a közösség védelme;
- a megelőzés leghatékonyabb módja továbbra is a gyakori és alapos kézmosás, valamint a higiénés rendszabályok betartása

Bízunk benne, hogy a fenti intézkedésekkel és az Egyetem polgárainak együttműködésével a zavartalan tanulás és munkavégzés feltételei a továbbiakban is biztosíthatók.

A témában kérdés, bejelentés esetén a BME Kancellária Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóságának (+36-1-463-3852, e-mail: studentoffice@hszi.bme.hu), valamint a Kancellária Vagyon és Intézménybiztonsági Osztályának munkatársai állnak rendelkezésre (tel: +36-1-463-3766; +36/30/219-5266, mail:biztonsag@mail.bme.hu).