„A BME-n megszerzett ismeretek és kompetenciák szilárd alapot jelentenek”

Csaknem száz hallgató vette át ünnepélyes keretek közt oklevelét a Műegyetem angol nyelvű alap- és mesterképzésének befejeztével.

„Utazásuk a magyar mérnöki felsőoktatás zászlóshajóján véget ért, és most egy újabb út kezdődik el” – szólította meg köszöntésében a BME Központi épületének aulájában összegyűlt végzős hallgatókat Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, majd reményét fejezte ki, hogy az elmúlt évek minden nehézség ellenére kellemesen teltek számukra. „Önök nem passzív utasok voltak, hanem a képzésünk aktív résztvevői: kötelességeikkel terhelten keményen kellett dolgozniuk, de szerencsére nem valódi fedélzeten, hanem az iskolapadban, ami nagy különbség” – fogalmazott, azt is remélve: lesz haszna a megtett erőfeszítéseknek. „A tanulmányok során elsajátított ismeretek és kompetenciák szilárd alapot jelentenek, amelyre támaszkodhatnak, egyúttal építhetnek a jövőben” – hangsúlyozta a professzor, hozzátéve, azt szeretné, ha sokan visszatérnének a jövőben a Műegyetemre további tanulmányok, vagy szakmai-vállalati partnerség kialakítása céljából.

A diplomaosztó ünnepség elnökségét alkották: Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, Lovas Tamás dékánhelyettes (Építőmérnöki Kar), Hős Csaba dékánhelyettes (Gépészmérnöki Kar), Bartók István dékánhelyettes (Építészmérnöki Kar), Hell Zoltán egyetemi tanár (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar), az angol nyelvű képzés szakmai vezetője, Gerhátné Udvary Eszter egyetemi docens (Villamosmérnöki és Informatikai Kar) az angol nyelvű képzés szakmai vezetője, Török Ádám dékánhelyettes (Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar) Prok István dékánhelyettes (Természettudományi Kar) és Grad-Gyenge Anikó dékánhelyettes (Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar), valamint Nagy Gábor, a BME Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) igazgatója.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével a Műegyetem részéről Rátkai-Füzesi Adrienn, a Rektori Kabinet Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának nemzetközi igazgatója, valamint az intézmény számos oktatója.

Az ünnepség vendégei voltak a Nigériai Szövetségi Köztársaság Nagykövetségének képviseletében Eniola Olaitan Ajayi nagykövet asszony és Ahijo Yabo Yusuf titkár, valamint Grúzia Nagykövetségének képviseletében Nana Khurtsilava oktatásért felelős asszisztens.

A diplomaosztó levezető elnöke Horváth György Ádám, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Környezetgazdaságtan Tanszékének adjunktusa volt.

A rendezvényen Szabó Orsolya, Balázs János, Rácz Gergely és Horváth Kristóf, a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar művészei Vivaldi B-dúr szonátának I-III. tételét adták elő.

„Kellemes emlékeket őrzünk a külföldi diákokról, és reméljük ők is rólunk. Bízunk abban, hogy a lehető legtöbbet tudtuk nyújtani az együtt töltött idő során” – búcsúzott a hallgatókat segítő mentorcsapat nevében Igaz Máté. Visszaemlékezve az első közös külső helyszíni programra azt mondta: az egész napos budapesti városnézés végén a résztvevők a Műegyetem „nagy családjának” tagjaiként érezhették magukat.

„Biztos vagyok benne, hogy minden végzős hallgatótársamnak hasonlóan vegyes érzelmei vannak e percben, mint nekem” – kezdte ünnepi beszédét Khalil Mohammad szíriai építőmérnök MSc hallgató, aki a végzősök nevében köszönt el. Mint fogalmazott, évek óta tartó álmok teljesednek be az oklevél átvételével: izgatottan várják az örömteli pillanatot, életük új fejezetének kezdetét, ugyanakkor szomorúság tölti el őket, mert az egyetemtől és a barátoktól el kell szakadniuk. Az évek során nemcsak szilárd szakmai tudást szereztek, hanem azt is megtanulták, hogyan kell együtt élni és elfogadni a világ minden részéről érkezők diákok kultúráját egy szebb közös jövő kialakításának érdekében. A diplomázó háláját fejezte ki a kihívásokat segítő professzorok erőfeszítéséért, a Tempus Közalapítvány támogatásáért és a Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogramért, valamint a „háttérben lévő hősöknek”: a szülőknek, akik nélkül nem juthattak volna el idáig.

„A BME-t gazdag tudományos háttere, valamint az egyik legszebb európai város szívében való elhelyezkedése miatt választottam” – hangsúlyozta Mirlan Karimov azeri gépészmérnök MSc hallgató. Hozzátette, habár sokat tudott hazánk történelméről és kultúrájáról, mégis sok meglepetés érte: az egyik legfontosabb ezek közül a mobilitás volt. A kontinens sok más országába könnyen el tudott utazni, így tanulmányai alatt több mint húsz másik államot is megismerhetett. A diplomázó köszönetet mondott külföldi és műegyetemi professzorainak, akik végig értékes támogatásukkal segítették a képzés, majd a kutatásai során, mellettük családja és távol lévő menyasszonya is ösztönözték a helytállásban. Kiemelte még a Stipendium Hungaricum program jelentőségét is.

„Manapság a körülöttünk levő világ példátlanul gyorsan változik. Az emberiségnek természeti, politikai, egészségügyi, technológiai problémák sokaságára kell válaszolni. A világ napról napra egyre inkább igényli a tudásunkat. A mi felelősségünk, hogy átvállaljuk az irányítást és biztosítsuk a fejlődést, a békét és a biztonságot!” – mondta útravalóul.

„Nagyon izgalmasnak tűnt a három Nobel-díjas professzort kinevelő egyetemen tanulni. Diáktársaimmal azonban hamar rájöttünk, hogy az élet nem egy Disney-film, főleg nem a BME záróvizsga időszakában” – elevenítette fel derűsen élményeit a grúz Irakli Kelbakiani villamosmérnök diplomázó a jutalomoklevelet szerzett diákok nevében felszólalva. Megjegyezte, az elmúlt hét félév során mindig törekedett a kiválóságra és megpróbálta elérni a legjobb eredményeket. „Nagy öröm számomra, hogy megkaptam a kitüntetést és a bizonyítványt. A legnagyobb boldogságot azonban az a tudás jelenti, amelyet a tananyag elsajátításán túl szereztem.” A hallgató felidézte: a nemzetközi karneválok, a múzeumi látogatások és a mentorok által szervezett rendezvények nagyban segítették Magyarország, valamint diáktársai megismerését és hozzájárultak a tanulással teli, zsúfolt napok fáradtságának leküzdéséhez. A diplomázó felvillantotta a két nép történetének közös kapcsolódásait is: „ígérjük, hogy életünk során Magyarország és a BME tisztelete a szívünkben marad”.

Az ünnepségen kiváló tanulmányi eredményeiért jutalomoklevelet vett át 23 hallgató a karok vezetőitől, Grad-Gyenge Anikó dékánhelyettestől pedig a fenntartható fejlődés terén folytatott tanulmányok elismerésére a Zöld Bizonyítványt vehette át 6 végzett hallgató.

Horváth György Ádám levezető elnök a hagyományokhoz híven Stephen Hawking világhírű néhai angol fizikus szavaival bocsátotta útjára a végzősöket: „a csillagokat nézd, és ne a földet! Soha ne add fel a munkát! A munka értelmet és célt ad, nélküle üres az élet. Ha szerencsés vagy, és rátalálsz a szerelemre, emlékezz rá, mid van, és ne hajítsd el!”

A BME különböző angol nyelvű szakjaira évről évre csaknem ötven országból érkeznek diákok. Idén februárban 97-en végeztek a Műegyetemen: algériai, azeri, brazil, etióp, egyiptomi, francia, grúz, iraki, iráni, líbiai, libanoni, indiai, indonéz, jordániai, kazah, kínai, koszovói, magyar, marokkói, mongol, nigériai, orosz, palesztin, pakisztáni, szaúdi, szíriai, török, thaiföldi, tunéziai, vietnámi is van közöttük. Az Építőmérnöki Karon 18-an diplomáztak, a Gépészmérnöki Karon 30, a Villamosmérnöki és Informatikai Karon 25, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon 6, az Építészmérnöki Karon 8, a Közlekedés és Járműmérnöki Karon 7 hallgató, a Természettudományai Karon 3 fő kapott oklevelet.

Az angol nyelvű képzésen ugyanazokat a kurzusokat látogatják az önköltséges rendszerben, valamint az Erasmus és Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal tanuló diákok. Utóbbiak jórészt ugyanazokból az országokból jönnek, mint az önfinanszírozók és jelentős részük a hosszabb programokban (BSc és a PhD képzésben) vesz részt. A 2020 februári végzősök kétharmada a Stipendium Hungaricum ösztöndíj révén került be a Műegyetemre. A hallgatók az oklevelük mellé – már hagyományként – évkönyvet, tablóképet és portrét kaptak emlékbe az ünnepélyes diplomaosztón.

"Az utóbbi években a korábbinál lényegesen növekvő érdeklődést tapasztalunk az angol nyelvű képzéseinkre, ami örvendetes, ugyanakkor sokrétű, nagy pontosságot követelő és összeszokott többletmunkát követel meg" - árulta el a bme.hu kérdésére Balogh Valéria, a BME Rektori Kabinet Idegen Nyelvű Oktatási Igazgatóságának nemzetközi referense, példaként említve, hogy a diákok záróvizsgái a vizsgaidőszak utolsó napjaiban vannak.

Elmondta még: köszönet illeti a Központi Tanulmányi Hivatal munkatársait, akik sok munkával készítették elő az oklevelekhez szükséges dokumentumokat, hogy a diplomák időben elkészülhessenek.

HA-GI
Fotó: Philip János