Indul a 4. Startup Campus: „A sikeres jövő alapjait most kell letenni!”

2020. március 11-ig várják a fiatalok jelentkezését a Műegyetem inkubációs képzésére, amelyen akár 15 millió forint is nyerhető egy innovatív ötlet megvalósításához.

Negyedik alkalommal hirdeti meg a Startup Campus BME powered by Hiventures programját a BME és a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő; a kezdeményezés megvalósításában a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (BME FIEK) is közreműködik. A kiválasztott fiatal innovátorok és a Startup Campus korábbi nyertesei a Műegyetem közelmúltban megnyílt BME Z10 Inkubációs Központban folytathatják a munkát.

Az öt alkalmas képzési programra pályázhatnak a prototípussal vagy előzetes tervvel már rendelkező fiatalok bármely iparágból, illetve 2-3 fős csapatok, amelynek legalább egy tagja budapesti felsőoktatási intézmény aktív hallgatója.

Kiemelt témának számít a clean air, a mobility, a smart city és az energy. Az idei évben a kezdeményezés partnere lett a Nemzeti Agrárkamara, így a szakterületek spektruma a mezőgazdasági szektorral bővült: várják a hallgatók azon megoldásait, amelyek hozzájárulnak a környezetterhelés csökkentéséhez (pl. inputanyag felhasználásának mértéke, CO-mérleg, ammoniakibocsátás redukálása stb.), emellett újszerű öntözés- vagy szenzortechnológiai (pl. terményminőség-meghatározás, gyomvizsgálat, terménybecslés), robotikai javaslatokra (pl. szabadföldi növénytermesztés, kertészet stb.), továbbá az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos problémákra.

Az ötalkalmas képzés során a fiatalok a vállalkozás elindításához szükséges alapvető információk birtokába jutnak. Szárnypróbálgatásaikat egy inkubációban jártas mentor segíti, akivel közösen munkálkodnak ötletük részletein, valamint egy rövid és hosszú távú üzleti modell megalkotásán. Elképzelésükről szakmai zsűri és neves üzletemberek előtt is prezentálniuk kell az ún. demo day-en. „Az elméleti tudás mellett a csapatmunkával, a vállalati környezettel, a jogszabályi háttérrel és az ipari validáció folyamatával ismertetjük meg a kiválasztottakat” – osztották meg a szervezők, akik elmondták azt is: eddig 30 hallgatói csapat több mint 70 ötletének kidolgozását segítették, amelyek közül 13 kezdeményezés kapott befektetői ajánlatot. A tavalyi szemeszterben 4 nyertest is hirdettek. (Az intézményi diákok sikeréről a bme.hu egy korábbi írásában tudósított – szerk.)

„Arra biztatjuk a fiatalokat, hogy ne csak a közeljövőben gondolkodjanak. Merjenek nagyot álmodni, és úgy alakítsák projektjeiket, hogy azok a nemzetközi igényeknek és piaci növekedési lehetőségeknek egyaránt megfeleljenek. A siker kulcsa az alaposan átgondolt és jól kidolgozott ötleten túl a csapat egysége, az egyéni kompetenciák térnyerése és a hatékony együttműködés. Egy kevésbé erős innovációval is a csillagokig lehet jutni, ha a fejlesztés mögött mindenre elszánt és tettre kész közösség áll. Ebben a koncepcionálisan és pénzügyileg még instabil időszakban nyújtunk segítő kezet” – hívták fel a hallgatók figyelmét a szervezők. A pályázó diákoknak azt tanácsolják, hogy legyenek nyitottak az újdonságokra, továbbá tekintsenek elképzelésükre úgy, mint egy folyamatos növekedési fázisokon áteső és szüntelen változtatást igénylő produktumra, amely akkor ér célba, ha az üzleti modell összeáll és a termék a megfelelő csatornákon már értékesíthető.

A Startup Campus BME powered by Hinventures program jelentkezési határideje: 2020. március 11.

További részletek és jelentkezés: https://www.startupcampusuniversity.hu/scxbme

A (pénteki) képzések időpontjai:
- március 20.
- március 27.
- április 3.
- április 8.
- április 24.

A program zárásaként megtartott demo day, ahol a kiválasztott csapatok befektetők előtt prezentálják ötleteiket: 2020. május 14.

Bővebb információ és aktualitások a Startup Campus BME powered by Hiventures program Fb-oldalán olvashatók.

TZS-GI
Fotó: BME FIEK