„A sportban szerzett tapasztalataimat a BME-s tanulmányok során is hasznosítom”

Kitartás, szorgalom és elszántság motiválja Kisbán Zsófia nyolcszoros magyar bajnok rövid- és maratoni távú kenust, aki jelenleg a VIK mérnökinformatikus hallgatója.

„Élversenyzőként körülbelül 30 éves koromig, tehát 6-7 évig lehetek még a pályám csúcsán, de eldöntöttem: addig folytatom a kenuzást, amíg kedvem, energiám és természetesen az egészségem engedi. Ugyanakkor a tanulás is fontos számomra, a sportolói karrier lecsengésével szeretnék mérnökként dolgozni, mivel elsősorban a szoftverfejlesztés érdekel” – árulta el Kisbán Zsófia, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) mérnök-informatikus alapszakos hallgatója, aki U23-asként nyolcszor volt magyar és egyszer a világ legeredményesebbje rövidtávon, miközben egyre jobban teljesít az embert próbáló maratoni pályákon is. A bme.hu-val megosztotta, az IT iránti érdeklődése és családtagjai is inspirálták a pályaválasztásban: példaképe, építőmérnök édesapja és vegyészmérnök nővére is az intézményben szereztek diplomát. Úgy vélte, magától értetődő volt, hogy a Műegyetemre felvételizik, ahol magabiztos tudást szerezhet.

(Fotó: http://kajakkenusport.hu)

Kisbán Zsófia elmondta: a sportban szerzett tapasztalatait a tanulásban is hasznosítja: „a kitartás, az akaraterő és bizonyos fokú makacsság is kell ahhoz, hogy a céljaimat elérjem, legyen szó a versenyzésről vagy egy szemeszter teljesítéséről”. A bme.hu-val megosztotta: félt az első félévtől, de sikerült minden tantárgyból levizsgáznia, majd egyéni tanrendet kért. „A külföldi edzőtáborok és versenyek miatt kaphatok halasztást például a laborgyakorlatokra, ám minden zárthelyi felmérést, kollokviumot és gyakorlatot ugyanolyan feltételek mellett kell teljesítenem, mint a többieknek” – ecsetelte a maratoni kenus versenyző.

(Fotó: Vékássy Bálint)

„A sport már kislány koromtól fogva fontos szerepet tölt be az életemben, el sem tudnám képzelni a hétköznapjaimat mozgás nélkül. Versenyszezonban akár napi 8 órát is edzem vízen és szárazföldön. Ilyenkor nagyon feszített a napirendem, ám a nehézségek ellenére élvezem ezt az életvitelt, ugyanakkor nagy figyelmet fordítok arra, hogy több lábon álljak, azaz szerezzek egy olyan hivatást, amelyben jól érzem magam, és amely hosszú távon ígéretes lehetőségekkel kecsegtet” – fogalmazott a műegyetemi hallgató.

Zsófia kezdetben úszóként mérette meg magát, majd nővérével a szinkronúszásra váltott. Ebben a sportágban jobban kiélhette kreativitását, míg végül a vízhez való kötődését megőrizve a kenuzás mellett döntött, ahol az erőnlét és az egyéni teljesítmény számít inkább. Tehetsége hamar megmutatkozott, szorgalma és kitartása pedig rövid időn belül a nemzetközi versenyek dobogós helyezéséig repítette. A műegyetemi mérnök-informatikus hallgató U23-as korcsportban és egyetemi bajnokságokon rövidebb távokon áll rajthoz: a különböző versenyelőírások miatt nemzetközi rendezvényeken 200 és 500 méteren, míg hazai bajnokságokon 1000 méteren evez egyedül és párban is, nagy sikerrel.

(Fotó: Vékássy Bálint)

Kisbán Zsófia legfontosabb sporteredményei:

Felnőtt Maraton Világbajnokság
2. hely C1 4km (Kína, 2019)
2. hely C1 16km (Portugália, 2018)
3. hely C1 16km (Kína, 2019)
5. hely C1 19km (Németország, 2016)

U23-as Világbajnokság
3. hely C2 500m (Románia, 2019)
4. hely C1 500m (Bulgária, 2018)
4. hely C2 500m (Bulgária, 2018)

Egyetemi Világbajnokság
1. hely C1 500m (HUN Szolnok, 2018)
2. hely C2 500m (HUN Szolnok, 2018)
2. hely C2 200m (HUN Szolnok, 2018)

U23-as Európa-bajnokság
4. hely C1 500m (Szerbia, 2017)

Sportegyesülete: Lágymányosi Spari Vízisport Diák- és Szabadidősport Egyesület (Spari)
Edző: Guj Attila

A műegyetemi hallgató rajthoz áll hosszabb távokon is: „maratoni kenusként természetes vizeken, a környezet és az időjárás által készen tálalt pályákon evezünk. E megmérettetéseken a vízi és a szárazföldi, ún. futó szakaszok váltják egymást, utóbbinál a versenyzőnek kézben kell tartania a kenuját és a lapátját a sekélyvizes vagy a parton kijelölt pályarészeken, amelyek egyébként jó alkalmat adnak a folyadékvételre, a szervizelésre, a felzárkózásra és a helyezkedésre, ám egy balszerencsés kiszállás vagy a fizikai tartalék helytelen beosztása komoly pozícióvesztést okozhat – ismertette a sportág kihívásiról Kisbán Zsófia. „Egy ilyen verseny 2 óra szünet nélküli megterhelést jelent: evezés és futás váltakozását. Több évig trenírozunk az ilyen megmérettetésre erőnléti, egésztestes állóképességet javító és evezéstechnikai foglalkozásokon, emellett a sikerhez a mentális kondíció is nélkülözhetetlen.”

„Szeretek versenyezni. Egy nehéz, küzdelmekkel teli és jó idővel teljesített pályán leírhatatlan öröm a célba érés. Ilyenkor óriási adrenalinbomba hatása alatt vagyok, és nem is emlékszem a részletekre, ezért gyakran videón nézem vissza a finiseket. Így volt ez a kínai ICF Felnőtt Kenu Maraton Világbajnokságon, amikor a körülbelül 4 km-es távon 3 körön keresztül az evezős, majd a futó szakaszokon felváltva kemény küzdelemben utasítottam magam mögé a többieket, és végül az ezüstérmet szereztem meg” – idézte fel a tavalyi év egyik legkiemelkedőbb csatájáról a sportoló.

(Fotó: Czakó Balázs)

A műegyetemi mérnökhallgató most a korosztályos Európa- és világbajnokság áprilisi válogatóira, magyar versenyeire készül, nyáron pedig világkupákon, felnőtt Európa- és világbajnokságokon vesz részt. Jelenleg egy erdei futás közben szerzett részleges bokaszalag-szakadásból regenerálódik. „Szerencsére kicsi a sérülés, így már tavasszal rajthoz tudok állni” – árulta el Kisbán Zsófia, akinek nagy álma, hogy egyszer olimpián is képviselhesse hazánkat párosban 500 méteres vagy egyéniben 200 méteres számokban: „egy országból mindössze 3 induló juthat ki, ami óriási kihívás, és csak a legkiválóbbak érdemelhetik ki a kvótába kerülést. Én mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön. Apró lépésekben kell haladnom a célig, addig is igyekszem minél többször jól szerepelni és megvédeni az eddigi címeimet”.

TZS-GI
Bélyegkép forrása: Vékássy Bálint