„Közösen próbáljuk valóra váltani az álmunkat”

Versenytársaiknál jóval költséghatékonyabb, vezeték nélküli elektromos rollerdokkoló állomást fejlesztenek műegyetemi hallgatók a BME Startup Campus programjában.

„Egy olyan konstrukciót dolgoztunk ki, amelyre még nem volt példa sem a hazai, sem a nemzetközi piacon. Vezeték nélküli roller dokkoló és töltőállomásunkkal a bérbeadóknak kínálunk egy kényelmes és olcsó megoldást” – ismertették a Rollin csapat tagjai, akik sikerrel szerepeltek a legutóbbi „Startup Campus powered by Hiventures” programon, és a négy díjazott műegyetemi projekt egyikeként anyagi és szakmai támogatást nyertek ötletük megvalósításához.

A „Startup campus BME powered by Hiventures” címmel 2019 őszén indult kurzusra több mint 30 egyetemi projekt jelentkezett, amelyek közül 13 startup ötlettel rendelkező egyetemista csapat került be a mentorálással és oktatással, valamint több éves hazai és nemzetközi startupfejlesztési tapasztalattal rendelkező szakemberek részvételével zajló öt alkalmas, angol nyelvű képzési programba. A kezdeményezés megvalósítását a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (BME FIEK) is segítette.

Az együttműködés kezdeményezői törekedtek arra, hogy a Műegyeten hallgatói díjmentesen, számukra hasznos tudást szerezzenek startup vállalkozás alapításához. Ez alatt a néhány hét alatt megismerhették a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. inkubációs befektetési programját, egyúttal a Startup Campus mentorainak közreműködésével elsajátították az induláshoz szükséges elméleti alapokat, fogalmakat. (Az öthetes program zárásaként megtartott demo-day-en bemutatkozott a négy legjobb műegyetemi csapat, amelyről a bme.hu egy korábbi írásában tudósított – szerk.)

A Rollin csapat tagjai: Déri Huba (alapító, BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Járműmérnök BSc-képzés), Dominkó Dániel (társalapító, BME Gépészmérnöki Kar, gépészmérnök BSc-képzés, géptervező mérnök specializáció) és Tar Dávid (társalapító, Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar, pénzügy MSc-képzés).

„Befektetési tanácsadónk javaslatára átgondoltuk eredeti, meglehetősen tőkeigényesnek mutatkozó ötletünket, amelyben töltőállomással ellátott rollermegosztó szolgáltatást terveztünk. Változtattunk a terveken, és egy másik, több innovációt felhasználó és biztosabb alapokon nyugvó technológiai fejlesztésbe fogtunk bele” – árulták el közös munkájuk első pillanatairól a műegyetemi fiatalok. Újításuk szemléltetéseként egy gyakorlati esetet osztottak meg a bme.hu-val a fiatalok: „az Egyesült Államokban kábel segítségével töltik a rollereket a kiépített állomásokon, ami kevésbé praktikus, mert az időjárással és akár az emberrel is közvetlen érintkezik, ezért balesetveszélyes lehet. Magyarországon az árammal való ellátás egy központi helyen történik: előbb össze kell gyűjteni a felhasználók által tetszőleges pontokon leparkolt járműveket; ez viszont jelentősen megnöveli a működési költséget” – foglalták össze a megoldandó technológiai problémákat a Rollin csapat tagjai.

A hallgatók javaslata egy fizikai érintkezők nélküli töltésre alkalmas, a mágneses mezők indukciós hatásán alapuló készülék, amely időjárásálló és kevés mozgatható, ez által könnyen elhasználódó alkatrészt tartalmaz. „A technológiát több műszaki területen is bevetették már, egyelőre kevesebb sikerrel: az említett fizikai kölcsönhatás közben termelődő hő kárt okozhat az eszköz közelében elhelyezett akkumulátorban, emiatt például a telefonoknál nem bizonyult hatékony módszernek, a gépjárművek esetében pedig a jelenlévő nagymértékű feszültség, hő- és energiaveszteség okozhat problémát, ezért egyelőre csak elképzelések vannak arra, hogy az elektromos motorral üzemelő autóbuszokat hogyan lehetne tölteni a megállókban” – sorolták a Startup Campus program nyertesei, kifejtve: innovációjukban a töltő és az akkumulátor kellően messze van egymástól a túlmelegedés elkerülése végett. Hozzátették: a dokkoló egyben egy töltőszerkezet is, így nincs szükség külön személyzetre a lemerült járművek elszállításához, amellyel összességében a működési költségek mintegy harmada megspórolható.

A fiatalok már kidolgozták a dokkoló-töltő előzetes tervét, és fél évük van arra, hogy az első, piaci értékesítésre alkalmas prototípust legyártsák. A hallgatók maguk építik és tesztelik az eszközt, amelyhez részben a kereskedelmi forgalomban kapható és egyéni igényekre szabható alkatrészeket használnak fel. Saját maguk tervezik és készítik innovációjuk áramkörét, 3D tartozékait, figyelembe véve az ergonómiai szempontokat is. Mint mondták: a munkához a Műegyetemen elsajátított villamosmérnöki és gépészmérnöki ismereteik nélkülözhetetlenek.

„Jó időben és jó helyen vagyunk a Rollin kifejlesztésére. A rollerszolgáltatók piacán bár sok a kisebb vállalat, de ezek egyike sem nyújt megtérülő szolgáltatást. Idővel várhatóan kiszorítják őket az agresszívebb és jelentősebb tőkével rendelkező ágazati szereplők, így kevesebb, ám profitorientált cégek maradnak csak versenyben. A mi konstrukciónk az említett folyamattal szembemegy” – ismertette a hallgatói mérnökcsapat. Úgy tervezik, hogy a most használati mintaoltalom alatt álló találmány műszaki részleteit a jövőben is üzleti titokként kezelik: „nem értékesítjük, hanem bérbe adjuk ezt a technológiát a megvásárolt dokkoló-töltő állomásokhoz, a licensz díjába az egyszeri telepítés és a karbantartás költségét is belekalkuláltuk. A működtetés a MOL Bubi kerékpárokhoz hasonló, ám jóval kötetlenebb lesz: mindössze egy okostelefon alkalmazás szükséges az aktiváláshoz, további előny, hogy a jármű a használat után egy adott zónán belül bárhová elhelyezhető majd”. A bme.hu kérdésére a hallgatók elmondták, nem félnek a konkurenciától vagy az ipari kémektől: „az indukciós elven alapuló töltés és a rollerszolgáltatás még frissnek számít Európában, időben léptünk be ahhoz, hogy piacformálók lehessünk. Ha fél év múlva sikerül betörnünk ebbe a szférába, akkor van jövője az elképzelésünknek” – bizakodnak a díjazott fiatalok, akik már szert is tettek első potenciális vevőikre: egy magyar e-roller üzemeltető szeretné idén nyárra akár 10 Rollin állomással bővíteni kínálatát, miközben egy vidéki, nagy ipari park üzemeltetője is jelezte: területén új közlekedési rendszert bevezetve szeretné a Rollin járműveket a töltőegységekkel együtt telepíteni.

„A közös célokon túl a barátság is összeköt minket. Több éve egy csapatot alkotunk, megbízunk a másikban és mindent megteszünk azért, hogy valóra váltsuk álmunkat: egy olyan innovatív műszaki fejlesztést szeretnénk sikerre vinni, amelynek már a megszületésénél jelen lehettünk, mi formáltuk, mi éltük meg vele a sikereket, kudarcokat, a mi verejtékünktől lett olyan, amilyen. Egy pályája elején járó fiatalnak nagyszerű szárnybontogatási és tanulási lehetőség a Startup Campus, hiszen akár egy életre megváltoztathatja a pályázók életét. Reméljük, hogy velünk is így lesz” – zárták a bme.hu-nak adott interjút a Rollin csapat tagjai.

TZS-GI
Fotó: Rollin csapat