Modern és élhetőbb III. kerületet terveztek a műegyetemi hallgatók

Az óbudai Békásmegyer HÉV-állomás és környezete megújítását célzó elképzeléseiket mutatták be a fiatalok a hónap elején tartott négynapos komplex és kreatív programon.

„A feladatok sikeres megoldásához több mérnöki szakterület összefogására volt szükség. A versenyhelyszín kiválasztásakor is szem előtt tartottuk, hogy a valós élet tervezési folyamataihoz hasonlóan a különböző karok diákjainak legyen lehetőségük megismerni az egyes tudományterületeket és az ott elfogadott szemléletmódokat. Így igazi pezsgő műhelymunka alakult ki a megmérettetés folyamán ésszerű okfejtésekkel és parázs vitákkal”– értékelték a már hagyományosan a BME Baross Gábor Kollégiumának dísztermében lezajlott XI. Várostervezési Napokat (VTN) a szervezők, akik elárulták: idén kiemelten sok csapat jelentkezett, egyúttal a szakmai zsűri létszáma is gyarapodott.

BME Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium Kör-Vas-Út Tagozata, a Közlekedésmérnöki Szakkollégium, a BME Építész Klub és a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium (Szent István Egyetem) a felsőoktatásban tanulók számára idén tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Várostervezési Napokat.

A szervezők egy kreatív megmérettetést hirdettek az építőmérnök, a közlekedésmérnök, az építész és a tájépítész hallgatóknak. A rendezők célja az volt, hogy közös gondolkodásra és konszenzusos döntésre ösztönözzék a fiatalokat, akiknek egy komplex javaslatot, víziót kellett kidolgozniuk: a rendelkezésükre bocsátott alapadatok (statisztikák, alaptérképek, geodézia stb.) segítségével feltárni egy adott terület adottságait, innovatív és előremutató választ adva a felmerülő építészeti problémákra és igényekre, ezen belül egy szöveges műszaki tervdokumentáció, egy helyszínrajz, az ötleteiket bemutató 3D modell vagy 3D render, illetve prezentáció elkészítése várt rájuk.

„Két nagyon forgalmas csomópont közlekedési problémája találkozik a hallgatók által megvizsgált budapesti területen: a Batthyány tér és Szentendre között közlekedő H5-ös HÉV és a 11-es főút elválasztó hatásának feloldására vártunk költséghatékony alternatívákat a diákoktól”– ismertették a szervezők az idei versenykiírást, amelyet a megmérettetés megnyitóján hoztak a jelentkezők tudomására. A versenyzők a közös helyszínbejáráson testközelből is megismerhették a fejlesztendő területet és feltehették a munkához kapcsolódó kérdéseiket.

Ezután kétnapos műhelymunka következett: a hallgatók a város- és közlekedéstervezésben tapasztalt szakemberekkel konzultálhattak, majd a zárónapon prezentáltak a szakmai zsűri előtt.

A versenyzőknek részletes tervet kellett kidolgozniuk a HÉV-megálló és közvetlen környékének (a Pünkösdfürdő utca, az Ország út, a Csobánka tér, a Táncsics Mihály utca, a Madzsar József utca és a Heltai Jenő tér által határolt terület) közlekedési megújítására. A cél nem egy teljes tervdokumentáció elkészítése, hanem a hallgatók vízióinak formába öntése volt. A szervezők elsősorban arra kérték a diákokat, hogy csakis a fontosnak vélt elemek részleteinek kidolgozására fektessenek hangsúlyt. Az elbírálás szempontjai között szerepelt: a hosszú távú fenntarthatóság, a rekonstrukciós lehetőségek, az utasforgalmi létesítmények építészeti koncepciójának kidolgozása, az intermodalitás növelése (közlekedési módok közötti váltások elősegítése), az egyéni, a közösségi és a kerékpáros közlekedési lehetőségek átvizsgálása, a kihasználatlan és nem megfelelő funkciójú területek hasznosítása, a csomópontok biztonságossá tétele, a közösségi terek élhető kialakítása, továbbá az energiahatékonyság és környezetbarát lehetőségek feltérképezése.

A tervezési terület fejlesztéséről az elmúlt néhány évben több elképzelés született, továbbá az M5-ös koncepció kapcsán elindult közbeszédet is sok esetben kiindulásnak vették a hallgatók. Az idei megmérettetés egyik nehézségét az adta, hogy ezektől a megvalósulatlan ötletektől elvonatkoztassanak a fiatalok, és próbáljanak valami teljesen újat, frisset alkotni pályaműveikben mindössze két és fél nap alatt.

Az első helyezett csapat koncepciójának fókuszában egy magasvasút tervezése szerepelt: ebben megemelték a HÉV-vonal szintjét, ezáltal összenyitották a keleti és a nyugati oldal lakóparkjait. A hallgatók beruházásokat javasoltak az agglomerációban, elősegítve a városrész elkerülését többek között az M0 autóút folytatásával. Bátorítottak mindenkit a tömegközlekedésre való áttérésre P+R parkolók létesítésével és gyakoribb vonatjáratokkal, hogy jelentősen csökkentsék a 11-es főút forgalmát. A HÉV-állomás környékén parkosításra buzdítottak, mert úgy vélték: a lakótelepen a gyaloglás és a kerékpározás iránti kedv ezzel is növelhető.

Az ezüstérmes csapat dokumentációjában az ún. „kéregbe” helyezte a HÉV-vonalat és a 11-es főutat, föléjük külföldi példákhoz hasonlóan egy új területi központot tervezett irodaházakkal, közintézményekkel és vendéglátóegységekkel, megszüntetve Békásmegyer „alvó” jellegét. A fiatalok összenyitnák a két városrészt: ők a kerülethatárra álmodták meg a P+R parkolót, továbbá jelentős átalakítást javasoltak a helyi buszközlekedésben, enyhítve a kötöttpályás közlekedés túlterheltségét.

A harmadik helyen két csapat osztozkodhatott. Mindkét formáció a HÉV-vonal és a főút részleges kérges lesüllyesztésével rukkolt elő: az egyik csapat a prezentációjában az állomás környékét helyezte föld alá a költségek minimalizálását szem előtt tartva. Az ingatlanfejlesztést a kéregbe helyezett terület mellett valósítanák meg, de az autóbuszos közlekedés jelentős átalakításával is számoltak. A másik bronzérmes csapat tervében egy „zöld” felüljáró építését szorgalmazta a HÉV-megálló vonalán.

1. helyezett (D) csapat:
Chromicsek Adrienn (építészmérnök osztatlan, BME), Fazekas Mihály (tájépítész BSc, SZIE), Kuklis Tibor (építészmérnök osztatlan, BME) Nyitrainé Floderer Mónika Ildikó (településmérnök MSc, SZIE), Rácz Gergely Barnabás (közlekedésmérnök BSc, BME), Szalay Áron (építőmérnök BSc, BME), Szentkuti Alexandra (tájépítész BSc, SZIE)

2. helyezett (E) csapat:
Hauser Andrea (tájépítész MSc, SZIE), Keresztényi Tamás (közlekedésmérnök MSc, SZE), Kovács Gergő (közlekedésmérnök MSc, SZE), Kovács Katalin (építőmérnök BSc, BME), Kovács Laura (településmérnök MSc, SZIE), Péter-Szabó Eszter (építészmérnök osztatlan, BME)

3. helyezett (A és C ) csapat (megosztott):
Hugauf Marcell (településmérnök MSc, SZIE), Kiss Vivien (közlekedésmérnök BSc, BME), Kóczán Dalma (tájépítész MSc, SZIE), Kóczán Gergely (építészmérnök osztatlan, BME), Négyesi Klaudia (építőmérnök BSc, BME), Rónyai Fanni (településmérnök MSc, SZIE), Tóth Balázs (építőmérnök BSc, BME)

Birta Gyöngyi Andrea (tájépítész BSc, SZIE), Kresz Máté Milán (tájépítész BSc, SZIE), Nánai Zsombor Richárd (építőmérnök BSc, BME), Pirity Ádám (építészmérnök MSc, BME), Rabócz Bence (közlekedésmérnök BSc, BME), Tűzkő Eszter (településmérnök MSc, SZIE)

A hallgatói pályaműveket elbíráló zsűri tagjai:

Ekés András, a Mobilissimus Kft. mobilitási szakértője (zsűrielnök), Alföldi György, a BME Építészmérnöki Kar dékánja, Tóth János, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék tanszékvezető egyetemi docense Kotsis István, a Szent István Egyetem mesteroktatója, Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Keresztes Péter, a MÁV-HÉV vezérigazgatója, Keszthelyi Tibor, a Főmterv Zrt. elnök-vezérigazgatója, Perjés Tamás, a TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft. műszaki igazgatója, és Erő Zoltán, Budapest főépítésze.

„Minden eddiginél többen regisztráltak a XI. Várostervezési Napok programjaira, ezért idén először hamarabb zártuk a jelentkezéseket. 40 fős konzulens gárda segítette a hallgatók munkáját, míg a pályamunkák bírálatára 9 tapasztalt, a város- vagy közlekedéstervezésben kiemelt gyakorlattal rendelkező szakember fogadta el felkérésünket, és a szponzorok száma is gyarapodott”– árulták el a szervezők, akik szerint a 2020-ban is magas szakmai színvonalat képviselő alkotások születtek. Elmondták még: jövőre ismét egy megújítandó területtel fordulnak a hallgatók felé, hosszú távon pedig szeretnék nemzetközivé tenni a fiataloknak szóló megmérettetést.

TZS-GI
Fotó: Takács Ildikó, Képítő Fotókör, Várostervezési Napok Facebook-oldal