„Az e-autót használók számára biztosítjuk az utazási idő optimalizálását”

A jövő energetikáját meghatározó, hazai innovációs megmérettetésen hozta el a legjobbnak járó díjat a BME ifjú mérnökcsapata.

„A környezetbarát technológiák elterjedésével egyre több helyen építenek ki e-töltőállomásokat, ám ezekből jóval kevesebb van a hagyományos benzinkutak számához képest. Emiatt az elektromos autók tulajdonosainak a járművükkel megtett nagyobb távolságok megtervezését alaposan át kell gondolniuk. Mi ebben tudunk applikációnkkal egyedülálló segítséget nyújtani” – foglalták össze a Volteum alkalmazás célját az ötlegazda hallgatók: Kálmán Kornél (energetikai mérnök mesterszak, GPK), Kertész Dávid (PhD-hallgató, Villamos Energetika Tanszék, VIK), Putti Krisztián (energetikai mérnök mesterszak, GPK) és Tóth Zsófia (fizikus mesterszak, TTK) annak apropóján, hogy fejlesztésükkel megnyerték az MVM Edison startupoknak szóló legutóbbi versenyét, helytállva a 104 csapatból álló, szakmailag erős mezőnyben. Eredményük révén részt vehettek az energetikai témájú ígéretes innovációkat és fiatal feltalálókat felkaroló, szakmai képzéssel, mentorálással és 3 millió forintos pénzjutalommal együtt járó programban, ellátogathattak az IBM párizsi design-központjába, ráadásul lehetőséget kaptak arra, hogy az MVM Befektetési Bizottsága előtt is prezentálják a befektetésre érdemesnek talált ötletüket.

A díjazottak a bme.hu-nak elmondták, a BME Gépészmérnöki Kar (GPK) Energetikai Szakkollégiumában találkoztak először, ahol több szakmai programban is részt vettek, majd elhatározták: közösen hoznak létre technológiai, egyben valamilyen aktuális társadalmi-gazdasági problémára is megoldást kínáló innovációt. „Felmértük, értékeltük és osztályoztuk az energetika tudományának dinamikusan fejlődő, jelentős potenciállal rendelkező és átalakulás előtt álló szakterületeit, így esett a választásunk az elektromobilitás témakörére, ezen belül az e-autókhoz kapcsolódó töltési folyamatokra” – ecsetelték a fiatalok, az akkor még InCharge elnevezésű projektjükről, amelynek keretében eredetileg az elektromos járművek töltésére fókuszáló applikációt terveztek, segítve a sofőröket az ideális helyszínek megtalálásában és a tranzakciók lebonyolításában. A hallgatóknak azonban már az MVM program kiválasztottjaként kellett szembesülniük azzal, hogy hasonló ötlet megvalósításán más piaci szereplők is dolgoznak és nyilvánosságra is hozták fejlesztésüket, emiatt gyors irányváltásra volt szükség. „Sokként ért minket a több hónapig tartó munkánk hiábavalósága, ám nem hátráltunk meg. Hirtelen reálisan láttuk a lehetőségeinket, és beláttuk: vagy most azonnal változtatunk, vagy egy perc alatt minden esélyünk odalesz a győzelemre” – idézték fel a nehéz pillanatokat a csapat tagjai. Utólag már úgy érzik, szerencsésen alakult a sorsuk: egy, a korábbinál sokkal életképesebb és több lehetőséggel kecsegtető koncepciót alkottak, ráadásul a munka jobban összekovácsolta őket.

A műegyetemisták az MVM Edison program mentorainak támogatásával újragondolták ötletüket, nevet változtattak és egy olyan komplex konstrukciót hoztak létre, amely már ténylegesen egyedülálló az elektromos autókhoz kapcsolódó szolgáltatások piacán. „Volteum nevű mobilapplikációnk segítségével a kocsitulajdonosok gépjárművük típusának, életkorának vagy a megtett kilométereinek száma, utazási céljuk és kezdeti töltöttségük megadásával, valamint a töltési idő alatt elvégezni kívánt tevékenységük (például étkezés, vásárlás) rögzítésével egy kattintás alatt megkapják az útvonaltervet. Az alkalmazás a továbbiakban megbecsüli az utazás várható idejét, beilleszti a felhasználó számára elérhető menet közbeni töltőpontokat, megadja az ott eltölteni szükséges időt, sőt, még a töltés alatt preferált szabadidős elfoglaltságot is ajánl (például közeli étkezési, bevásárlási lehetőséget). Az algoritmus számos paramétert figyelembe vesz az akkumulátor állapotára vonatkozóan is. Ilyen a külső hőmérséklet (azaz időjárási adatok, amelyeket minden számításnál külső szolgáltatótól kér le a program), a domborzati viszonyok (a kalkulációhoz a térképadatbázisból lekért magasság-különbségeket elemzi), töltőparaméter (az országban fellelhető töltők adatai – helyszín, töltési teljesítmény, azaz sebesség, töltési csatlakozó stb.), az autó fizikai tulajdonságai vagy a sofőr vezetési stílusa.” A díjazottak elmondták még: a program adatbázisát folyamatosan frissítik, mára pedig eljutottak a prototípus fejlesztésének utolsó fázisába, így az már várhatóan májusban elérhetővé válik a telefonokon, ami után egy tesztelési folyamat keretében várják a regisztrálók tapasztalatait és visszajelzéseit. Ezek összegzése és javítása után az éles verziót a nyár folyamán tudják majd birtokukba venni az érdeklődők.

„Az alkalmazást ingyenesen tölthetik le a felhasználók, mi az ötlet kidolgozójaként az üzleti oldalon szeretnénk profitot realizálni” – ismertették pénzügyi koncepciójuk részleteit a hallgatók, kifejtve: az ajánlott kapcsolt szolgáltatások tulajdonosait hirdetési költség ellenében preferálják az applikációban. „Fontos számunkra a megbízhatóság, ezért a céges partnerek ajánlása negatívan nem befolyásolja az útvonaltervezést, emiatt az optimális menetrend megállapítása sem sérülhet.”

„Az inkubációs időszak egy rendkívül nehéz és kihívásokkal teli első két évében vagyunk jelenleg. Ez próbára teszi a csapat kitartását és elhivatottságát” – jelentették ki a hallgatók. „Nem állunk meg egy alkalmazásnál, portfóliónkat tovább szeretnénk bővíteni egyebek mellett adatelemzésen alapuló tanácsadással, amelyben az elektromos töltőállomás-szolgáltatókat szeretnénk támogatni az új töltőegységek megfelelő helyének megtalálását az e-autók által gyakran látogatott közlekedési pontok esetében” – árulták el elképzeléseikről a Volteum tagjai, bízva a további piaci sikerekben. A csapat egyébként reménytelinek tartja, hogy a közelmúltban az MVM startup inkubációs vállalatával, a Smart Future Labbal közös céget alapítottak (Volteum Kft. néven) „egy ígéretes szakmai szimbiózis következő állomásaként” a Volteum applikáció továbbfejlesztésére és üzleti tervének kidolgozására, gondozására.

További érdekességek a csapat és a Volteum applikáció Facebook-oldalán olvashatók.

TZS-GI
Fotó: Volteum