Évtizedes oktató-kutatói ismeretekre épül a jövő reaktormérnökeinek tudása

Hat hazai egyetemen, köztük a BME-n zajlik a Paks II. Akadémia, amelynek keretében atomerőművi üzemeltetési szakembereket képeznek.

„A széles körű oktatási hagyományok miatt a BME lett a kiindulópontja a programnak, emellett a Paks II. Zrt. számára lényeges, hogy a nukleáris területen a többi felsőoktatási intézmény meglévő értékes oktatási és szakmai tapasztalatát is beépítsék” – hangsúlyozta Czifrus Szabolcs egyetemi docens, a BME Nukleáris Technikai Intézet (NTI) igazgatója az őszi tanévben kezdődött, igen sikeres atomerőművi üzemeltetési szakmérnök képzés műegyetemi koordinátora. Hozzátette, a munka során felhasználják az évtizedek óta zajló, négy féléves reaktortechnikai szakmérnöki képzés tapasztalatait is. Az NTI mellett a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar, valamint a Gépészmérnöki Kar tanszékei régóta végeznek szakértői munkát a paksi atomerőmű számára: számításokat, méréseket, elemzéseket készítenek, továbbá biztonságnövelő intézkedéseket dolgoznak ki, tudásukra ezért az új oktatási projekt is számít.

A paksi atomerőmű két új blokkjának üzembe helyezése miatt jelentős mérnökgárda munkájára van szükség, ezért a beruházást koordináló Paks II. Atomerőmű Zrt. további szakemberek képzését irányozta elő, létrehozva az alapképzésre épülő atomerőművi üzemeltetési szakmérnök elnevezésű szakirányú továbbképzést hat felsőoktatási intézménnyel együttműködésben – a BME mellett a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Dunaújvárosi Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel és a Pannon Egyetemmel. A tanulmányokhoz keretet nyújtó „Paks II. Akadémia” nevű programban csaknem száz hallgató kezdte meg tanulmányait tavaly ősszel, illetve idén tavasszal (Pécsett és Veszprémben). A hat egyetem a Paks II. Zrt. anyagi támogatása mellett indította el a szakot, a képzés ennek köszönhetően a hallgatók számára a megadott létszámkereten belül térítésmentes volt.

A Paks II Zrt. olyan, két féléves, levelező képzés létrehozását kezdeményezte, amely áttekintést ad a hallgatóknak az atomerőművek üzemeltetésével összefüggő, különböző szempontú ismeretekről. Az egyetemek évtizedes tapasztalattal rendelkező oktató-kutatói alkották meg az előadások tananyagát, a diasorokat és a jegyzeteket. A Műegyetem a Mag- és reaktorfizikai alapismeretek, Üzemtani alapismeretek, az Atomerőművek I. és II., Nukleáris biztonság, Nukleáris üzemanyagciklus, Alapelvi szimulátoros gyakorlat, Reaktorüzemeltetési gyakorlat, Villamos hálózatok és irányítástechnikai berendezések (együttműködésben) tanegységeket dolgozta ki. Ezeket az előadásokat a BME oktatói tartják, tartották minden, a képzésben részt vevő egyetemen.

A paksi atomerőmű (Fotó: newtechnology.hu)

„Hallgatóink egyebek mellett reaktorfizikát, termohidraulikát, nukleárisüzemanyag-ciklust tanulnak, egyúttal ismereteket szereznek az atomerőművek konstrukcióiról, biztonságáról és a sugárvédelemről. Fontosnak tartjuk a műegyetemi oktatóreaktorban végzett gyakorlatot, méréseket, amelyek során a résztvevők kipróbálhatják pl. a saját fejlesztésű atomerőművi szimulátort” – hívta fel a figyelmet Czifrus Szabolcs.

„Az új koronavírus miatt kialakult járványügyi veszélyhelyzet miatt áttértünk az e-learningre, ami a körülményekhez képest zökkenőmentesen zajlott. Jó látni, hogy a hallgatóink is nagyon komolyan veszik a változást, és részt vesznek a virtuális előadásokon. Erre az esetre nekünk sem volt forgatókönyvünk: a műegyetemi tanárok – és ez véleményem szerint az egész BME-re igaz – nagyon fegyelmezetten és szervezetten hajtják végre a távoktatási feladatokat” – nyomatékosította Czifrus Szabolcs, hozzátéve, a megfelelő feltételek és módszerek egy része már rendelkezésükre állt. Az eredetileg gépteremben végzendő atomerőmű szimulátoros programot például másfél éve dolgozták át olyan formára, hogy a digitális térben is elérhető legyen; ennek most nagy hasznát veszik. A szakember kiemelte, az NTI harmincévnyi fejlesztési tapasztalata, munkája fekszik a rendszer működésében. Az egyetemi szerver tartalmazza az atomerőmű működésének modelljét, a hallgatók gépén futó felület pedig anélkül tud kommunikálni a szerverrel, hogy annak biztonságos működését veszélyeztetné, így a használók otthonról is dolgozhatnak és még így is jó hatásfokkal kapják meg a szükséges tudást.

„Fontos, hogy a színvonalas oktatáshoz ugyanilyen magas szintű kutatási tapasztalat járuljon, és ezek egymást erősítsék. Kollégáimmal évtizedek óta benne vagyunk mindkettőben, mondhatni, a »vérünkké vált«: minderre kiszámítható módon alapozhatjuk a jövő reaktormérnökeinek tudását” – összegezte Czifrus Szabolcs.

HA-GI
Fotó: telepaks.net
Bélyegkép forrása: telepaks.net