Együtt fejleszt vasúti vezetéstámogató rendszereket a BME és a Knorr-Bremse Budapest

Közös kutatási és ösztöndíjprogramok elindításáról állapodott meg a céggel a Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara.

 „A most induló program az egyetem és a Knorr-Bremse képzési és kutatásfejlesztési területen egyaránt szoros együttműködését bővíti” – hangsúlyozta köszöntőjében Józsa János rektor. A Műegyetem és a vállalat szakértői jelenleg is több kutatás-fejlesztési projekten dolgoznak együtt. Példaként említette a Knorr-Bremse folyamatainak integrációját megvalósító platform fejlesztését, amellyel a vállalat termékfejlesztési, gyártási, anyagmozgatási és minőségbiztosítási környezeteit lehet az Ipar 4.0 technológiák szintjére „okosítani” és ez a megoldás más hazai gyártóknál is bevezethető lehet a későbbiekben. Kiemelte, hogy az említett fejlesztési projektben két kar – a Villamosmérnöki és Informatikai Kar mellett a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar – kutatói is részt vesznek.

„A digitális technológia a vasúti fékrendszerek gyártásában, tervezésében és a fékvezérlésben is egyre meghatározóbb szereppel bír. A fékrendszereket nagy komplexitású, intelligens szoftverek teszik még hatékonyabbá és biztonságosabbá, a gyártás egyre inkább támaszkodik a Big Data alapú módszerekre, a termékfejlesztés pedig a legmodernebb alakadó technológiákat alkalmazva ad új lendületet az innovációnak” – indokolta Sávos András, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezetője, hogy miért bővítették tovább az együttműködést a Műegyetemmel. „Jelenleg 120 szoftvermérnök dolgozik vállalatunknál, sokan közülük világszínvonalú kutatás-fejlesztési innovációs projekteken. A mostani megállapodással tovább erősödhet a tudásmegosztás az egyetem és az iparvállalat között, miközben a saját szakember-utánpótlásunkról is gondoskodhatunk” – tette hozzá.

A sajtónyilvános eseményen részt vett Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár, aki megjegyezte: a magyar felsőoktatás versenyképességének egyik pillére a nemzetközi nagyvállalatokkal való partnerség folyamatossága. A kormány felsőoktatási és gazdasági stratégiájának egyaránt kiemelt eleme, hogy olyan környezet jöjjön létre, ahol a nemzetközi és a magyar cégek, valamint az egyetemek és a kutatóintézetek eredményesen tudnak együttműködni. A képzési struktúra innovációra való képességét az szavatolja, ha biztosítani tudja a vállalati szektor igényeihez igazítva a szakemberek utánpótlását. Az olyan nemzetközi nagyvállalatok, mint a Knorr-Bremse garantálják, hogy a magyar felsőoktatás szereplői – ahogyan most e megállapodással a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is –, egyre szélesebb körű gazdasági kapcsolatokkal rendelkezve szolgálhassák a tudomány- és gazdaságfejlesztést. Ez elsőrendű érdeke Magyarországnak, hiszen az ipar és az oktatás partnersége által lehet fenntartható a gazdaság mellett a társadalom versenyképessége. A szakképzett munkaerő ugyanis a teljes magyar társadalom gazdasági erejének megerősítéséhez és növeléséhez is hozzájárul.

A Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. (Knorr-Bremse Budapest) négy évvel ezelőtt, 2016 novemberében újította meg együttműködését a BME Gépészmérnöki Karával. Ezúttal a Villamosmérnöki és Informatikai Karral írt alá öt évre szóló együttműködési megállapodást. Ennek értelmében a vállalat és a kar együtt ösztönzik majd a kutatókat és hallgatókat a mindkét fél által fontosnak ítélt szakterületek tanulmányozására, a Knorr-Bremse innovációs tevékenységébe való bekapcsolódásra. Az összefogás kiemelt témaköre lesz a „Jövő technológiái és módszerei a járműirányításban”. A világ vezető vasúti fékrendszerfejlesztője és -gyártója 25 millió forintos támogatási kerettel, közös kutatásokkal, hallgatói, PhD és kutatói ösztöndíjprogramokkal, TDK konferencia támogatásával és diplomaterv-pályázattal, valamint egy közösen üzemeltetett modellvasút labor létrehozásával nyújt segítséget az egyetem oktatási, kutatás-fejlesztési tevékenységéhez és az egyetemi infrastruktúra fejlesztéséhez.

A Knorr-Bremse Budapest részéről Sávos András ügyvezető igazgató és Erdős István, elektronikai fejlesztési igazgató, a BME részéről pedig Józsa János rektor és Kotán Attila kancellár látták el kézjegyükkel az együttműködési megállapodásról szóló dokumentumot.

Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár, Kotán Attila, a BME kancellárja, Józsa János, a BME rektora, Sávos András, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezető igazgatója, Erdős István, a Knorr-Bremse Budapest elektronikai fejlesztési igazgatója, Charaf Hassan, a BME VIK dékánja (balról jobbra)

Bélyegkép forrása: Knorr-Bremse