Ma lenne 100 éves Szabó János, a tartószerkezetek elméletének hazai szakembere

A mátrixszámítás mérnöki alkalmazásainak elismert és iskolateremtő műegyetemi professzorára, akadémikusra emlékezik a BME Építőmérnöki Kara.

Szabó János munkássága szerteágazó volt, magában foglalva klasszikus mérnöki tervezési és kivitelezési tevékenységet, kutatást, oktatást, valamint különféle szervezési, államigazgatási munkákat. 1938-ban iratkozott be a József Nádor Műegyetem Kultúrmérnöki Karára, ahol 1943-ban szerzett diplomát, miközben már egy mérnöki irodában tervezőként is dolgozott. 1943 őszén behívták katonának, de a katonaság kötelékében is mérnöki munkával, vasúttervezéssel és a vasúti hálózat fenntartásával foglalkozott. 1945-ben szovjet hadifogságba került: a jaltai építőipari vállalatnál építésvezetőként a magyar hadifoglyok munkáját irányította. Hazaérkezése után rövid ideig tervezőmérnökként, majd 1948-tól különféle minisztériumok építésügyhöz kapcsolódó osztályain dolgozott középvezetői beosztásokban egészen 1956 végéig. Utána néhány évig újra tervezőirodába, majd 1958-tól az Építéstudományi Intézetbe került, ahol igazgatóhelyettes, majd igazgató is lett. Az Építéstudományi Intézetnek ekkortájt fontos feladata volt a blokkos építési rendszer hazai bevezetése, a szükséges technológia kidolgozása. 1961-ben felkérést kapott az Építésügyi Minisztérium miniszterhelyettesi posztjára, ahol fő feladata a hazai lakásépítés iparosítása, a házgyári lakótelep-építés elindítása volt. 1965-ben lemondott minisztériumi posztjáról. Ekkor nevezték ki egyetemi tanárrá a Műegyetemen, ahol tudományos rektorhelyettesi feladatot is ellátott. Főállású egyetemi pályafutása ekkor még rövid életű volt: 1968-tól újra az állami adminisztrációban tevékenykedett, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium miniszterhelyetteseként, majd államtitkáraként, amely funkcióinak keretében irányította az iparosított lakásépítést is.  1983-ban köszönt el véglegesen az államigazgatástól, és tért vissza a BME-re, a Mechanika (a későbbi Tartószerkezetek Mechanikája) Tanszékre, ahol nyugdíjazásáig egyetemi tanárként, nyugdíjba vonulása után pedig professor emeritusként vett részt az oktatásban és a kutatásban.

Bár főállású munkahelyeinek felsorolása alapján Szabó Jánosról könnyen hihetnénk, hogy elsősorban „hivatalnok” volt, azonban mi sem áll távolabb a valóságtól. Különféle igazgatási feladatai mellett folyamatosan tudott időt és energiát szakítani az oktatásra és a kutatásra. A BME-n 1953-től kezdve volt félállású oktatói státusza, előbb a Mérnöki Kar Matematika Tanszékén, majd rövid ideig az I. Hídépítési Tanszéken, végül 1960-tól a Mechanika Tanszéken. Nevéhez fűződik számos tárgy korszerűsítése, új, a tartószerkezetek numerikus számításával foglalkozó tárgyak elindítása, és a hatvanas évek végén a Mérnöki matematika szakmérnöki szak létrehozása, amely hosszú évekig az Építőmérnöki Kar oktatóinak inkubátoraként működött. Oktatási tevékenysége szorosan kötődött tudományos munkásságához. Az 1950-es évek elején kezdett aktívan foglalkozni a numerikus mechanikával. Egymás után születtek a dolgozatai ebben az akkor újnak számító diszciplínában a mechanikai jelenségeket leíró differenciálegyenletek és a mátrixkalkulus kapcsolatáról, amelynek témájában 1956-ban védte meg kandidátusi értekezését. Bár Szabó János ekkor még – a programvezérlésű számítógépek hiányában – eredményeit kézi meghajtású számológéppel érte el, később azonban – felhasználva az államapparátusban meglévő kapcsolatait – döntő szerepe volt abban, hogy a Műegyetem Építőmérnöki Karán az országban elsők között installáltak számítógépet: azon tanítványai, fiatal oktatók és kutatók sora is dolgozhatott, és érhetett el új, nemzetközileg is jelentős tudományos eredményt. A jeles tanítványok közül többen lettek később egyetemi tanárok és akadémikusok, sőt ma már e tanítványok tanítványai közül is. Ő maga 1964 nyarán védte meg nagydoktori disszertációját, majd 1970-ben, kiemelkedő tudományos munkássága alapján a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1979-ben rendes tagjává választotta. Az akadémián belül és azon kívül is számos közéleti feladatot látott el: volt az MTA Műszaki Tudományok Osztálya elnökhelyettese, a Műszaki Mechanikai Bizottság elnöke, hosszú ideig az MTA Tudományos Minősítő Bizottság elnöke, évtizedeken át volt az Építés–Építészettudomány című folyóirat főszerkesztője, az IUTAM Magyar Nemzeti Bizottsága és a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke.

A műegyetemi professor emeritus 2012. március 15-én, életének 92. évében hunyt el. Szabó János életútja igen gazdag volt. Világszínvonalú tudományos műhelyt hozott létre, amelynek pozitív hatása mind a mai napig tart. Mindezt tette egy olyan időszakban és olyan körülmények között, amikor ez egyáltalán nem volt magától értetődő. Akik személyesen ismerték, úgy emlékeznek rá, hogy Szabó János nagyműveltségű, mélyen humánus, ragyogó szellemiségű ember volt, aki egész életén át a köz javáért munkálkodott, kitartással, tisztességgel, emberséggel.

Az évforduló alkalmával a Műegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia és volt tanítványai, munkatársai, – amint lehetséges, – méltó ünnepség keretében fognak megemlékezni Szabó Jánosról. 

 

Forrás: BME Építőmérnöki Kar

Fotó, bélyegkép forrása: MTA