„Színes jövő vár a térinformatika, a geodézia és a térképészet szakembereire”

Fiatalon nyerte el szakterülete egyik legrangosabb kitüntetését Toronyi Bence, Fasching Antal-díjas földmérő, térinformatikus és geofizikus szakember, az ÉMK oktatója.

„Zavarba ejtő megtiszteltetés számomra, hogy a földmérés, a térképészet és a térinformatika legnagyobb hazai nevei között az én szakmai eredményeimet is számon tartják és elismerik” – fogalmazott Toronyi Bence, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Általános és Felsőgeodézia Tanszék adjunktusa, miután meglehetősen fiatalon elnyerte szakterülete egyik legrangosabb elismerését. Az eredetileg március 15-ére tervezett díjátadó ünnepséget a járványveszélyre való tekintettel a közelmúltban tartották meg szigorú óvintézkedések mellett az idei kitüntetettek személyes részvételével.

A Fasching Antal-díjat a földmérés, a földügy, a térképészet és térinformatika terén kiemelkedő elméleti, gyakorlati és tudományos tevékenység elismeréséül, a térképészetért felelős miniszter által alapított bizottság döntése alapján ítélik oda 1969 óta. Minden évben három, e területeken kiemelkedő eredményt elért szakembert tüntetnek ki a díjjal. Az elismerésben részesített egy Borsodi-Bindász Dezső szobrászművész által tervezett emlékplakettet, valamint az adományozást igazoló okiratot kap.

Fasching Antal-díjban részesült műegyetemi szakemberek:

1969. Hazay István

1978. Homoródy Lajos

1988. Detrekői Ákos

1995. Sárdy Andor

1996. Horváth Kálmán

2000. Bíró Péter

2008. Ádám József

2013. Völgyesi Lajos

2020. Toronyi Bence

Toronyi Bence ötödik generációs mérnökcsaládból származik, édesanyja oldalán már gyermekkorában megismerkedett a műegyetemi légkörrel, az intézmény később alma matere is lett. A díjazott 1998-ban szerzett diplomát az ÉMK földmérő és térinformatikus szakán, majd tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kar geofizikus szakán folytatta, 2017-ben földtudományi PhD-fokozatot szerzett. Ingatlan rendezői, geodéziai tervezői és szakértői minősítői oklevelekkel rendelkezik. „Egy folyamatos, modern és innovatív technológiákkal egyre intenzívebben bővülő szakterületet választottam, ahol akadémiai kutatói és ipari tudás, valamint tapasztalatok együttes birtokában lehet igazán hiteles egy szakember. Mindkettő szükséges ahhoz, hogy e területen kellően mély, az eddigi ismereteken túlnyúló, újszerű projektekben vehessen részt egy geodéta” – fogalmazott hivatásáról Toronyi Bence.

A kitüntetett pályája során arra törekedett, hogy számos területen kipróbálja magát: geodéziai és térképészeti vállalkozásoknál szerzett tapasztalatot digitális fotogrammetriai operátorként, műszaki vezetőként, projektvezetőként és főmérnökként. Szakmáját a közigazgatás oldaláról is megismerte: a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) főigazgatójaként a Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézményének, központi hivatalának egyszemélyes felelős vezetője volt. A közelmúltban vállalt állást a Műegyetemen: „pályám elején az ipar számos kihívással kecsegtetett, idővel ezt a motivációt a közigazgatásban rejlő feladatokban találtam meg, ám be kellett látnom, hogy távol kerültem a szűk értelemben vett szakmámtól. Az egyetem támogató, inspiráló akadémiai légkörében, és a fiatal, új ismeretekre nyitott mérnökhallgatókkal közösen végzett munka során most újból közel kerülhetek ahhoz a területhez, amelyet hivatásomul választottam” – osztotta meg az angol és magyar nyelvű geodéziai témájú előadások és gyakorlati kurzusok oktatója.

Toronyi Bence szakmai életpályája

 

1998. diploma, BME Építőmérnöki Kar (BME ÉMK) földmérő és térinformatikus szak

2001-2002. digitális fotogrammetriai operátor, projekt- és irodavezető - Infoterra Magyarország Kft.

2002-2010. önálló térinformatikai csoportvezető, 2003-tól felmérési osztályvezető, 2008-tól főmérnök - Geodéziai és Térképészeti Rt.

2003. diploma, Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK) geofizikus szak

2006. Ingatlan rendezői minősítés (IRM)

2007. Geodéziai tervező minősítés (GD-T)

2009. Geodéziai szakértő minősítés (GD-Sz)

2010-2015. főigazgató - Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI)

2012. Közigazgatási alapvizsga

2014. Közigazgatási szakvizsga

2015. Mezőgazdász Technikus képesítés

2015-től ügyvezető - Terra Geo Kft.

2017. Földtudományi PhD-fokozatszerzés

2017- adjunktus, BME ÉMK Általános és Felsőgeodézia Tanszék

 

Díjak, elismerések

2011. Miniszteri elismerés a 2010. évi vörös iszap katasztrófa elhárításában nyújtott segítségért, Belügyminisztérium

2017. Csókás János-díj

2017. Agócs-díj

2020. Fasching Antal-díj

 

Társadalmi szerepvállalás, szervezetek

2007-től tag, Magyar Mérnök Kamara, Geodéziai és Geoinformatikai szakmai tagozat

2010-től tag, Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság

2011 – 2015 tag, Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság Intéző Bizottság

2015 – 2019 elnök, Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság Felügyelő Bizottság

2019-től alelnök, Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság

2018-tól MTA Köztestületi tag

Toronyi a Bence az oktatás mellett számos szakmai civil szervezetben vállal szerepet, emellett a tudományos munkát sem hanyagolja el. Kutatásaiban a gravitációs és mágneses hatók (a földben a környezetétől eltérő sűrűségű vagy mágnesezettségű anyagok) inverziójával foglalkozik (ez utóbbi azt jelenti, hogy a geofizikusok nem tudják pontosan, mi rejtőzik a földfelszín alatt, ám látják, érzékelik annak felszín feletti hatását, amelyből különböző matematikai elemző módszerekkel következtetnek a jelenség forrására – szerk.). A szakember térképészet-történeti kutatásokat is folytat: a közelmúltban sikerült fellelnie a harmadik legrégebbi, Prágában, magyar nyelven  készült földgömböt, amely 1855-ből származik. A Cseh Nemzeti Könyvtárban bukkantak rá a kutatók a már nyomdatechnikai eljárással készült, és a földtudományi oktatásban alkalmazott eszköz nyomtatott szegmenseire. „Részben a szerencsének és az alapos történeti kutatásnak köszönhető, hogy megtaláltuk a hiteles nyomdai alapanyagul szolgáló papíralapú földgömbszegmenseket” – értékelte a térképészet-történeti kincs jelentőségét a díjazott.

Toronyi Bence a bme.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy a folyamatos technológiai fejlődésnek köszönhetően a geodézia, térinformatika egyre több területen jelentős szerepet tölt be. A járművek navigációjának és önvezető autók technológiájának alapja a pontos térbeli tájékozódás, is. „A modern eljárások szélesebb körű elterjedésnek köszönhetően növekvő számú ezzel foglalkozó szakemberre lesz szükség. Többre, mint amennyit jelenleg a magyar felsőoktatásban, köztük a Műegyetemen képzünk. Elég csak arra gondolni, hogy jelenleg még a Föld lakosságának 70 százaléka nem jut megfelelő téradatokhoz, és a bolygónk felületének csak negyedét látták el eddig kielégítő ingatlan-nyilvántartással. (A földmérők világszervezete (FIG) felmérései alapján.) Sok a technológiai fejlődés hozta felfedezetlen téma, így színes jövő, izgalmas, kihívásokkal teli pálya várja azokat, akik e hivatás mellett teszik le voksukat. Legyenek bátrak, és vágjanak bele, jól fogják érezni magukat!” – summázta fiataloknak szóló üzenetét a Fasching Antal-díjas oktató.

 

TZS-GI

Fotó: Takács Ildikó