Megkezdődött a virtuális Műegyetemi Állásbörze

2020. december 2-3-án az érdeklődők fizikai kontaktus nélkül léphetnek kapcsolatba munkáltatókkal és válogathatnak több száz állás- és szakmai gyakorlati lehetőség közül.

„Az egészségügyi veszélyhelyzet és annak a munkaerőpiacon jelentkező drasztikus hatásai ellenére az évek óta visszatérő kiállítóinknak kétharmada részt vesz a rendezvényen, hazai és külföldi pozíciókat és gyakornoki programot kínálva a pályakezdőknek, a tapasztaltaknak és a még tanulmányaikat folytató fiataloknak” – nyilatkozták a kétnapos Online Műegyetemi  Állásbörze szervezői, akik hónapok óta azon dolgoznak, hogy a járvány miatt kivételesen nehéz időszakban összekössék a cégeket, nagyvállalatokat, ipari partnereket az álláskeresőkkel. Elmondták még: a rendezvény a kínálat szempontjából tavaszig inkább a pályázók számára tűnt előnyösnek, mára azonban ez megváltozott. Számos pozíció és munkahely megszűnt, ahova várnak is szakembereket, nagy a túljelentkezés, „ezért fontos lenne, ha a hallgatók minden eddiginél több időt szánnának jövőjük átgondolására, és felkészülten, megfontoltan kapcsolódnának be a programokba”.

Magyarország legnagyobb online álláskereső börzéjén a legtöbb ajánlat villamosmérnököknek (138) szól, alig megelőzve az informatikusokat (124) és a gépészmérnöki (114) végzettséggel rendelkezőket. A közgazdasági területen elhelyezkedni vágyók 72, a pénzügyin 46 pozíció közül válogathatnak. Műszaki menedzsert 50 hirdetésben keresnek, mechatronikai végzettséggel 51 ajánlat ismerhető meg. Természettudományi végzettségűgel 21, járműmérnökivel 28 hirdetés lesz elérhető. Építő- és építészmérnökök számára 13-15 felhívás kínálkozik, logisztikai, közlekedésmérnöki és vegyészmérnöki végzettségűeknek 8-17-12 ajánlat szól. 63 pozíció betöltéséhez pedig nem szükséges szakképzettség. Az eseményre a pályakezdő és tapasztalattal rendelkezőket, valamint a szakmai gyakorlat, projektfeladatok, TDK-témák iránt érdeklődő fiatalokat egyaránt várják.

Az idei őszi állásexpón való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, az így létrehozott profillal történő bejelentkezést követően az érdeklődők a kiállító cégek virtuális térben tartott előadásain és interjúin vehetnek részt. (A kiállítók előadásainak listája az állásbörze oldalán folyamatosan bővül, ezek egy része a rendezvényt követően is elérhető lesz.)

A regisztráció során vagy akár utólagosan is feltölthetik a látogatók az önéletrajzukat, amelyet a kiállítókkal folytatott beszélgetések, interjúk alkalmával is átküldhetnek a munkáltatóknak. A szervezők azt tanácsolják az álláskeresőknek, hogy a programokat követően jelentkezésüket, CV-jüket egy kísérő e-mail csatolmányaként is juttassák el a kiválasztott cégnek.

Idén is lesz a HSZI által szervezett Állásbörze Felkészítő Szint, ahol az álláskeresési kompetenciákra fókuszáló online, interaktív kurzusokat tartanak személyiségtipológiák, önismeret, stresszkezelés és pályafejlődés témakörökben. A kurzusok önállóan, saját ritmus szerint végezhetők, a felmerült kérdéseket kommentként, hozzászólásként tehetik fel az érdeklődők. (Az online kurzusok listája és a jelentkezés linkje a HSZI weboldalán érhető el.)

A Felkészítő Szinten újra lesz önéletrajz-tanácsadás, karrier-konzultáció, amelyek alkalmával az érdeklődők közvetlenül a HSZI szakembereivel beszélhetik meg a felmerült kérdéseket. (Az egyéni karrierkonzultáció szabad időpontjai a HSZI  honlapján érhetők el.)

Az előadások és beszélgetések a műegyetemi online oktatásban már sikerrel bevált Microsoft Teams felületén keresztül zajlanak. A szervezők előzetesen folyamatosan tesztelték a rendszert, a kiállítók számára bemutatókat tartottak és tájékoztató segédanyagokat állítottak össze a gördülékeny lebonyolítás érdekében. „A digitális tér adta lehetőségekkel leküzdhetők azok a fizikai akadályok, amelyek például egy nagy népszerűségnek örvendő standnál tapasztalhatók: a virtuális térben elkerülhető a várakozás, jobban beosztható a rendelkezésre álló idő, a chatelési/beszélgetési lehetőség pedig kedvezhet azoknak, akik félénkebbek, és személyes jelenlétnél zavarba esnek.” Végül, arra buzdítják a programon résztvevőket, hogy alkalmazkodjanak a munkaerőpiac egészére hatással lévő pandémiás helyzetre, az állásbörzén ragadják meg a lehetőséget a munkáltatókkal való közvetlen kapcsolatra, kérdezzenek és kezdeményezzenek kommunikációt, legyenek ezzel saját karrierjük aktív formálói.

A felkészülést segítő, álláskeresési tippeket és kiállítói információkat tartalmazó megszokott állásbörze-kiadványok, így pl. az Állásbörze Kalauz és a Műhely Állásbörze Különszám idén online formában elérhetők.