„A TDK kiválóságai idén is különleges elismerésben részesültek”

A novemberi rendezvényen nyújtott kimagasló teljesítményéért 9 hallgató, témavezetői munkájáért pedig 8 oktató szerzett Rektori Különdíjat, és TDK emlékplakettet.

A Tudományos Diákköri Konferencia legjobbjait, továbbá a Pro Progressio Alapítvány hallgatói és oktatói ösztöndíját elnyert kiválóságokat elismerő, hagyományos díjátadó ünnepségen elhangzó köszöntők idén videóüzenet formájában jutnak el a közönséghez.

„Mi a Műegyetemen úgy tartjuk, hogy a doktori képzésnek a TDK konferenciák, a TDK munka az előszobája, a hallgató szempontjából önmagában, és a témavezetőket is lehet potenciális doktori témavezetőnek tekinteni” – emelte ki Józsa János rektor a díjazottakhoz szólva. Hozzátette, hogy azok a hallgatók, akik ezen az eredményes úton haladnak tovább, a későbbiekben egészen különleges pozíciókat tölthetnek be, legyen szó akár az iparról vagy a gazdaságról, illetve a természettudományos tudást igénylő pályákon, a fejlesztésekben, tudományos munkákban, de ugyanúgy az egyetemeken is oktatói, valamint kutatói állásokban, nemcsak itthon, hanem külföldön is. Továbbá megköszönte a TDK Konferencián szereplőknek, hogy vállalták azt a megmérettetést, amelyen keresztül így ki tudnak emelkedni az egyébként is kiváló hallgatói közösségből.

Józsa János rektor köszöntője

2020. november 12-én, a járványhelyzet miatt online formában rendezték meg a műegyetemi TDK konferenciát, ahol idén a tavalyinál is többen, 600-an neveztek. A lebonyolítás – annak ellenére, hogy az első ekkora méretű online rendezvény volt – zökkenőmentesen zajlott, zömében Microsoft Teams platformon.

A koronavírus nemcsak a körülményeket, hanem a fiatalok érdeklődését is tematizálta. A pályaművek között szerepelt olyan esettanulmány is, amely Budapest köztereinek példáján keresztül mutatta be a biológiai ökoszisztémák és a városi életformák ellenállóképességének a viszonyát, vagy az építészet eszközeivel történő alkalmazkodási lehetőségeket az óvintézkedések idején. Több karon a diákok kutatása a higiénés kézfertőtlenítőkhöz és a pandémia elleni védekezési stratégiák szimulációjához kapcsolódott. Szilágyi Brigitta, az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság elnöke pozitívumként emelte ki, hogy az anyanyelvű hallgatók mellett külföldiek is elindultak az idei megmérettetésen, bekapcsolódva ezzel a hét évtizedes múlttal bíró mozgalomba.

 

„Külön örömünkre szolgált, hogy a bírálók és a zsűri egybehangzó véleménye szerint a színvonal is emelkedett, ez tehát azt jelenti, hogy önök a Rektori Különdíj győztesei, egy nehezebb versenyben mérettettek meg és váltak győztesekké” – köszöntötte videóüzenetében a díjazottakat az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság elnöke, Szilágyi Brigitta, majd méltatta a nyertesek témavezetőit, illetve azokat a közreműködő alapítványokat, kutatóhelyeket, cégeket, akik évről évre támogatják a Tudományos Diákköri Konferencia megrendezését.

Szilágyi Brigitta, az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság elnökének köszöntője

„A Pro Progressio díj, legyen oklevél az önök számára, hogy az életben folytassanak innovációs tevékenységet” – üzente a díjazottaknak Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány elnöke. A szervezet több mint két évtizede ismeri el a kiváló hallgatói eredményeket és az őket ösztönző témavezetőket. Így a TDK Rektori Különdíjjal, valamint a „TDK Munkáért” oktatói emlékplakett mellett a karok legjobb TDK-s hallgatói a Pro Progressio TDK díjakat is elnyerhetik minden év decemberében. Az alapítvány – missziójával megegyezően – a TDK-dolgozatok innovációs tartalmára fókuszál. Az idei díjazottak névsorának felolvasása után gratulált a fiataloknak, bíztatva valamennyiüket arra, hogy folytassák a munkát és jöjjön létre valóságos innovációs tevékenység akár az egyetemen, akár a gazdaságban.

Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány elnökének köszöntője

Az idei év díjazottai:

A TDK Rektori Különdíjakat azok nyerték el, akik a BME házi Tudományos Diákköri Konferencián I. helyezést értek el dolgozatukkal. Őket és munkájukat segítő oktatóikat – immáron hagyományosan – a karok Tudományos Diákköri Tanácsai terjesztették fel az elismerésre.

Építőmérnöki Kar
Hegedűs Noémi
Dolgozatának címe: Csapadékesemények szabad felszínű víztartókra és próbaszivattyúzásra gyakorolt hatása
Témavezetők:
Farkas Dávid doktorjelölt, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
Farkas-Karay Gyöngyi adjunktus, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
 
Gépészmérnöki Kar
Poór Dániel István
Dolgozatának címe: Újrahasznosított és újonnan gyártott szénszál erősítőanyagú polimer kompozitok összehasonlító forgácsolhatósági vizsgálata
Témavezető:
Geier Norbert adjunktus, Gyártástudomány és -technológia Tanszék
 
Építészmérnöki Kar
Zacher Bendegúz és Kaknics Péter
Dolgozatuk címe: Konstruktív Redukció
Témavezető:
Vasáros Zsolt egyetemi tanár, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék
 
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
Beke Áron Kristóf
Dolgozatának címe: Folyamatos porhomogenizálás digitális ikerpárjának fejlesztése neurális hálókkal és tartózkodásiidő-eloszlás modellekkel
Témavezetők:
Farkas Attila tudományos munkatárs, Szerves Kémia és Technológia Tanszék
Gyűrkés Martin PhD-hallgató, Szerves Kémia és Technológia Tanszék
 
Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Varnyú Dóra
Dolgozatának címe: PET rekonstrukció javítása a fotondetektálás mélységének modellezésével
Témavezető:
Szirmay-Kalos László egyetemi tanár, Irányítástechnika és Informatika Tanszék
 
Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar
Varga Zoltán György
Dolgozatának címe: Keresletbecslő statisztikai és adatbányászati modellek fejlesztése a vasúti személyszállítás számára
Témavezető:
Hörcher Dániel tudományos munkatárs, Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék
 
Természettudományi Kar
Gyenti Bálint
Dolgozatának címe: Új eredmények lokális automorfizmusokról
Témavezető:
Molnár Lajos egyetemi tanár, Analízis Tanszék
 
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Rácz László
Dolgozatának címe: Kézilabda-bajnokságok végeredményének megállapítása vis maior helyzetben
Témavezető:
Bartha Zsolt igazgatóhelyettes, Testnevelési Központ
 

Az 1987-ben alapított „TDK Munkáért” oktatói emlékplakettek díjazottai – szintén a karok Tudományos Diákköri Tanácsai javaslatára – sok éven keresztül, életük részévé tették a hallgatók tudományos munkára történő nevelését. Szabadidejükben is foglalkoztak a diákokkal és jelentős szerepet vállaltak a díjazott dolgozatok elkészítésében.

Építőmérnöki Kar
Vinkó Ákos adjunktus, Út- és Vasútépítési Tanszék
 
Gépészmérnöki Kar
Németh Árpád c. egyetemi docens, Anyatudomány és Technológia Tanszék
 
Építészmérnöki Kar
Balázs Mihály egyetemi tanár, Középülettervezési Tanszék
 
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
Nagyné László Krisztina egyetemi tanár, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék
 
Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Cselkó Richárd tanársegéd, Villamos Energetika Tanszék
 
Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar
Fehér Árpád tanszéki mérnök, Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék
 
Természettudományi Kar
Szilágyi Brigitta egyetemi docens, Geometria Tanszék
 
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Csigéné Nagypál Noémi adjunktus, Környezetgazdaságtan Tanszék
 

A Pro Progressio Alapítvány Tudományos Diákköri Ösztöndíját 1998 óta kaphatja meg karonként egy-egy hallgató TDK tevékenysége elismeréseképpen a kari Tudományos Diákköri Bizottság javaslatára.

Építőmérnöki Kar
Horváth Viktor Győző
Téma: Mobil térképező platform építése és programozása
Témavezetők:
Siki Zoltán adjunktus, Általános- és Felsőgeodézia Tanszék
Barsi Árpád egyetemi tanár, Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék
 
Gépészmérnöki Kar
Nemes-Károly István
Téma: Újszerű fém-polimer vállízületi implantátum rendszer kidolgozása és továbbfejlesztés
Témavezetők:
Szebényi Gábor egyetemi docens, Polimertechnika Tanszék
Ureczki Ágnes doktorandusz, Polimertechnika Tanszék
Kocsis György tanársegéd, Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika
 
Építészmérnöki Kar
Szesztay Ágoston Péter
Téma: Élein szelt poliéderek kombinatorikus és metrikus tulajdonsága 
Témavezető:
Domokos Gábor egyetemi tanár, Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék, MTA-BME Morfodinamika Kutatócsoport
 
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
Krammer Réka Melinda
Téma: Mágneses nanorészecskékhez rögzített biomimetikus katalizátorok kifejlesztése és alkalmazása gyógyszermetabolitok szintézisére
Témavezetők:
Balogh Weiser Diána adjunktus, Szerves Kémia és Technológia Tanszék
Balogh György Tibor egyetemi docens, Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék
Decsi Balázs PhD-hallgató, Szerves Kémia és Technológia Tanszék
Poppe László egyetemi tanár, Szerves Kémia és Technológia Tanszék
 
Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Magyaródi Beatrix
Téma: PHSRN polipeptid oldat hatása a HeLa sejtek adhéziójára
Témavezetők:
Kovács Kinga Dóra doktorandusz, ELKH EK MFA Nanobioszenzorika Labor
Bonyár Attila egyetemi docens, Elektronikai Technológia Tanszék
Horváth Róbert tudományos főmunkatárs, csoportvezető, MTA TTK MFA
 
Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar
Matiscsák Eszter
Téma: Konszolidáció mérésére alkalmas módszer kidolgozása a piacok city logisztikai rendszerében
Témavezetők:
Bóna Krisztián egyetemi docens, Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék
Sárdi Dávid Lajos PhD-hallgató, Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék
 
Természettudományi Kar
Kócziás Veronika
Téma: Statisztikus módszer vizsgálata az átlagos emberi szem számítógépes modellezéséhez
Témavezető:
Erdei Gábor egyetemi docens, Atomfizika Tanszék
 
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Tomku György
Téma: Értelmes munka és autonómia – Kibontakozó felnőttkorú munkavállalók vizsgálata aspirációs és egzisztenciális pszichológiai megközelítésből
Témavezető:
Balogh Blanka PhD-hallgató, Ergonómia és Pszichológia Tanszék

 

A Pro Progressio Alapítvány 2000-ben létrehozta a Hallgatói TDK Ösztöndíj mellett, az Oktatói TDK Ösztöndíjat is. Az elismerést karonként szintén egy-egy oktató nyerheti el, akinek folyamatosan van TDK-n, vagy OTDK-n eredményesen szereplő hallgatója.

Építőmérnöki Kar 
Farkas-Karay Gyöngyi adjunktus, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
 
Gépészmérnöki Kar
Groniewsky Axel egyetemi docens, Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék
 
Építészmérnöki Kar
Daragó László egyetemi docens, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék
 
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
Nagy Zsombor Kristóf egyetemi docens, Szerves Kémia és Technológia Tanszék 
 
Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Szirmay-Kalos László egyetemi tanár, Irányítástechnika és Informatika Tanszék
 
Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar
Földes Dávid tudományos munkatárs, Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék
 
Természettudományi Kar
Erdei Gábor egyetemi docens, Atomfizika Tanszék
 
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Szabó Bálint tanársegéd, Ergonómia és Pszichológia Tanszék