Ismét sikerrel pályáztak a BME hallgatói az ABB női tehetséggondozó programjára

A 8 nyertesből 3 BME-s fiatal. Ők mindannyian érdeklődésük és szakterületük alapján dedikált mentorokat kapnak, akikkel konzultációkon vehetnek részt a projekt időtartama alatt.

A tavaly 7. alkalommal közzétett felhíváson három műegyetemi ifjú hölgy is eredményesen indult: a Villamosmérnöki és Informatikai Karról (VIK) Kello Klaudia villamosmérnök és Háber Kinga mérnökinformatikus BSc-szakos hallgatókként, valamint a Gépészmérnöki Karról (GPK) Migléczi Luca gépészmérnök BSc-szakos hallgatóként jelentkezett és került be a kiválasztottak közé.

A mentorprogram célja a nők munkavállalási kedvének növelése és szakmai elfogadottsága a műszaki pályákon, emellett elősegíti, hogy a női hallgatók már az egyetemi tanulmányaik során gyakorlati tapasztalatot szerezve megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével és folyamataival.

Az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” című kezdeményezésben való részvételre évente legfeljebb 10 női egyetemistát és főiskolást választanak ki elsősorban az energetika, az automatizálás és a mechatronika területéről. A nyertesek a tehetséggondozás keretében betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, gyárlátogatásokra és/vagy tematikus Robotika-napra mehetnek, megismerhetik a vállalat női vezetőit és a műszaki karrier különböző életpálya-modelljeit. A pályázat kiírójának HR munkatársai személyes vagy online egyeztetés keretében tanácsot nyújtanak a fiatalok munkaerőpiaccal összefüggő kérdéseire, emellett a hallgatók a vállalat gyakornokaivá is válhatnak. A fiatalok a cég mentoraival a félév során 5 alkalommal személyes vagy online konzultációt folytathatnak, de a projekt lehetőséget ad arra is, hogy a diákok a műszaki pályához szorosan kapcsolódó képességeiket, készségeiket fejlesszék, és ily módon gyakorlati példákon keresztül feltérképezzék a projektmenedzsment, a vezetés, vagy prezentálás területét.

A felhívásra másod- és harmadéves alapképzéses, valamint negyed- és ötödéves mesterszakos, aktív magyarországi – nappali, esti, levelező - hallgatói jogviszonnyal rendelkezők jelentkezését várták a kiírásban szereplő kilenc hazai felsőoktatási intézmény valamelyikéből. A pályázat további feltétele volt a középfokú angol nyelvtudás. A bírálók a jelöltek rátermettségét és szakmai motiváltságát vizsgálták: az angol és magyar szakmai önéletrajz mellett a hallgatóknak egy kétnyelvű motivációs levelet kellett írniuk, bemutatva, miért tartják érdekesnek a programot, milyen előnyöket látnak benne és milyen hosszú távú terveik vannak a műszaki pályán. A bírálatnál előnyt jelentettek a tanulmányi versenyen elért eredmények és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való korábbi részvétel is. A végleges döntés a pályázók zsűri előtti, online bemutatkozását követően született meg.

A BME is elkötelezett az iránt, hogy a lányok körében vonzóvá tegye és népszerűsítse a műszaki és tudományos karrierpályákat. Ennek érdekében az elmúlt években 9 alkalommal rendezte meg a Lányok Napját, amelyhez az egyetem több kara csatlakozott. Az járvány miatti egészségügyi veszélyhelyzet korlátozásai ellenére tavaly online, a virtuális térben is sikerrel megtartották az eseményt.

 

TZS-GI

Bélyegkép forrása: ABB