Teqball asztalt kapott a Pannonhalmi Bencés Gimnázium

A műegyetemi mérnökök által megalkotott játékkal bővült a gimnázium tornaterme a BME kezdeményezésére.

Az 1025 éves Pannonhalmi Főapátság a magyar oktatás bölcsője, hazánk legősibb háza és iskolája. Egyik emblematikus intézményük, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium adott helyet a teqball soron következő hazai „mini” rendezvényének, egy házi iskolai bajnokságnak. Az ezerötszáz éves bencés rend hagyományaira épülő iskola sportnapján igazán komoly labdameneteket és szoros küzdelmeket hozott ez az újkori sporteszköz és sportág egyben, melyet a BME adományozott az iskolának.

A Gattyán György, Huszár Viktor és Borsányi Gábor által alapított magyar innovációt hivatalosan 2014-ben, Budapesten mutatták be, a teqball asztal fejlesztésén a kezdetektől fogva a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett mérnökök dolgoznak.

A teqball a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított sportág, amelyet egy ívelt asztalon játszanak. A játékosok, a karok és a kezek kivételével, a test bármely részével hozzáérhetnek a futball labdához. Egyesben két játékos, párosban négy játékos játszhatja. A sport pontozási rendszer alapján működik, egyaránt játszható beltéren és kültéren, beleértve a strand körülményeket, tehát a homoktalajt is.

2020-ban rekord gyorsasággal a sportokat tömörítő ernyőszervezet, a GAISF az Olimpiai és nem Olimpiai nemzetközi sportági szövetségek 90.16%-os többséggel megszavazták a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) teljeskörű tagságát, ezáltal a teqball a világ leggyorsabban hivatalosan elismert sportága lett.

Néhány napja pedig újabb történelmi hírnek örülhetett a teqball család: a 100%-ig magyar sportág első alkalommal szerepelhet a 2023-as Európa Játékokon, amelyből a soron következő alkalmat az Olimpiai Bizottság (EOC) és a Lengyel Olimpiai Bizottság szervezi Krakkóban.

Az iskolai sportnapon a teqball mini bajnokság győzteseinek járó díjakat Józsa János rektor, Huszár Viktor (a FITEQ végrehajtó bizottságának elnöke) és az iskolai képviseletében Albin atya adta át.

 

„Ahhoz, hogy az ember a teljességre törekedjék, hogy kifejlessze magában mindazt, amire Isten meghívta, nem elég az értelmét, az erényeit, a kreativitását fejlesztenie, hanem ahhoz, hogy igazán átérezzük, mekkora ajándék is az élet és hogy mennyire nélkülözhetetlenek ehhez a társak, a közösség: szükség van a sportra is. A csapatsportok során a testünk fejlesztése és erősítése ugyanígy fejleszti és erősíti a közösséget is. Szent arányok ezek. Egyrészt a saját életünk egyensúlya, hogy a lelkünk, az értelmünk és a testünk együtt növekedjék; másrészt pedig az egyén és a közösség áldásos kölcsönhatása. Ha erre az arányra nem figyelünk, akkor sok minden félremehet. Mi lett volna, ha Ádám és Éva, ahelyett, hogy csak a tudás fájára koncentrálnak, helyette teqballoztak volna egyet? És esetleg bevonták volna Káint és Ábelt! Minden másként alakult volna. Hiszem, hogy a sport is Isten áldása. Ez az áldás kísérjen minket és minden sportolót, ezt a házat és egész hazánkat” – hangzott el a rendezvényen Albin atya beszédében.

Az iskola azt tervezi, hogy a mindennapi testnevelésóráknak, sportprogramoknak állandó része lesz a teqball, és további kisebb bajnokságokat is szerveznek, így Józsa János, a BME rektora kezdeményezésének köszönhetően adományozott teqball asztal biztosan nem fog a tornateremben porosodni.

 

TZS-HA

Fotók forrása: Teqball - Issovits András