Három tanszéke alapításának centenáriumát, valamint egy jeles tudósa 80. születésnapját is ünnepli a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar.

„E járvánnyal terhelt nem mindennapi időkben, amikor a világ, a hazánk és az egyetem is számít arra, hogy hozzátegyük tudásunkat a nehézségek megoldásához, erőt meríthetünk elődeink munkájából, akik – legyőzve a zivataros huszadik század kihívásait – hozzájárultak ahhoz, hogy a közösségünk is túléljen” – köszöntötte a résztvevőket Kózelné Székely Edit, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) dékánhelyettese a kar három tanszéke alapítása, és egyik jeles tudósának születésnapja tiszteletére rendezett „Múltunkban a jövőnk” ünnepi konferencián. (A rendezvény felvétele megtekinthető az alábbi linken.)

A dékánhelyettes hangsúlyozta, száz évvel ezelőtt, az Élelmiszerkémia, a Kémiai Fizika (később Fizikai Kémia), valamint a Szervetlen Kémia Tanszék megalakulásának idején is rendkívül nehéz körülmények uralkodtak. Egy vesztes világháború, a forradalmak, és a modern kor első pandémiája, a spanyolnátha megjelenése mellett a mai életünkhöz képest az alapvető közellátási feltételek sem voltak biztosítva hazánkban. E kihívásokra azonban a „vegyészmérnöki osztály” olyan kiemelkedő kvalitású tudósai, vegyészei és oktatásszervezői válaszoltak, akik az elkövetkező generációk számára máig érvényes normákat és kutatási irányokat határoztak meg.

László Krisztina, a VBK Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi tanára, az ünnepség szervezőbizottságának elnöke és a ceremónia levezetője köszöntésében kiemelte, az egyetemi tanszékek száz évvel ezelőtti átszervezése szükségszerű volt, mivel a trianoni békeszerződés súlyosan érintette az ország vegyiparát. A talpra állást bizonyos mértékig segítette a már a háború előtt elindult technológiai modernizáció. A háborút követő társadalmi változások ugyan ösztönözték volna a nők továbbtanulását, ám a laboratóriumi helyek hiánya miatt ez végül meghiúsult.

Salgó András, a VBK Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszékének egyetemi tanára, a NIR Spektroszkópia Csoport vezetője előadásában felvázolta a tanszék történetét.

Kiemelte, a kiegyezés utáni fél évszázadnyi békés korszak nagy fellendülést hozott a mezőgazdasági iparnak, amely a technológia és az élelmiszerkémia egyes ágainak fejlődését is elősegítette. Cukorgyárak épültek, a szeszipar, a gabona- és malomipar, valamint az élelmiszeripar számos más ágazata prosperált.

Az élelmiszerkémiai kutatások mellett a biotechnológia is megszületett: magát a fogalmat Ereky Károly műegyetemi tanár alkotta meg és definiálta máig érvényes módon.

1908-ban alakult meg a Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszék, amelyet Sigmond Elek vezetett: a kiváló tudós 1919-ben javasolja Vuk Mihályt a megalapítandó Élelmiszerkémia Tanszék vezetésére.

A végül 1921-ben megalakult tanszék vezetője Vuk Mihály Zürichben doktorált és ipari gyakorlattal is rendelkezett. Munkássága a borászati- és lisztkémiában, főként az analitikai fejlesztések terén volt kiemelkedő.

Tőle Telegdy-Kováts László vette át a tanszék vezetését 1950-ben, aki egyben a dékáni szerepet is betöltötte. Kari vezetőként számos infrastrukturális fejlesztést szorgalmazott a laborállomány háborús állapotokat tükröző státuszának javítására. A tanszék már ekkor széleskörű tevékenységet folytatott: a hagyományosan erős gabonafehérje-kutatásoktól kezdve a vitaminanalitikáig vagy a borvizsgálatig nagyon sok területen dolgoztak munkatársai.

1972-ben Lásztity Radomir lett az új tanszékvezető, aki rektorhelyettesként számos oktatási innovációt vitt véghez: ilyen volt a számítástechnika bevezetése, a szervezőmérnök szak és az angol nyelvű oktatási lehetőségek bevezetése. Ám szívügye a biológus-mérnökképzés volt: a tanszék neve is Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék lett ekkor.

Vezetésével a tanszék oktató-kutatói számos akkor divatos, ipar iniciálta új témákkal kezdtek el foglalkozni, ilyen volt például az új fehérjeforrások kutatása, ami sok tudományos publikációt is eredményezett. Mindezek mellett a kölcsönhatás-vizsgálatok klasszikus területe, valamint az analitikai kutatások is fejlődtek.

Salgó András 1993-tól vette át a tanszék vezetését. Visszaemlékezése szerint nagyon nehéz időszakot eredményezett a Bokros-csomag bevezetése, míg a Bolognai folyamat elindítása viszont sikeres volt, fejlődött a műszaki és építési infrastruktúra is a tanszéken. Számos új témával kezdtek el foglalkozni, így például a molekuláris biológiával is.

A mintegy száz éves szerves fejlődés mellett 2007-ben több tanszék is egyesült: kari szinten a korábbi tízből öt tanszék szerveződött. Így alakult meg az Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék (ABÉT) Salgó András vezetésével. 2015-től Vértessy Beáta professzorasszony vette át a tanszék vezetését, amely 2007 óta kilenc nagy kutatási területtel foglalkozik, lefedve a tanszék nevében dedikált tudományterület teljes spektrumát.

A VBK Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék történetét Kubinyi Miklós Professor Emeritus mutatta be a közönségnek. Emlékeztetett arra, hogy a mai tanszék elődintézménye a Kísérleti Fizika Tanszék felosztásából jött létre. A kémikusok képzését végző oktatási-kutatási egység lett az 1921-ben megalakult Kémiai Fizika Tanszék, mely 1951-ben Fizikai Kémia tanszék néven működött, mai nevét pedig a 2007-ben végbement átszervezés során kapta.

A Kísérleti Fizika Tanszék első tanszékvezetője Strauss Ármin fizikus, a röntgensugárzás szakértője volt, aki az oktatást főként a fizika oldaláról közelítette meg. Ekkor készültek az első jegyzetek, mostoha nyomdai körülmények között, kézzel rajzolt ábrákkal.

A második tanszékvezető Náray-Szabó István volt, aki 1938-től került a tanszék élére. A röntgendiffrakciós sugárzás szakértője korábban a Nobel-díjas Braggnál dolgozott. Vezetése alatt adták ki Gróh Gyula szerkesztésével a ma is modern szemléletű, első magyar fizikai kémia szakkönyvet. (Náray-Szabó Istvánnak a háború után az első magyarországi koncepciós per miatt kellett távoznia a tanszékről.)

1952-től Schay Géza vette át a szervezeti egység vezetését, aki Németországban, Polányi Mihály laboratóriumában tevékenykedett. Tudóstársai széleskörű ismeretei és szigorú szakmai igényessége miatt tisztelték. Vezetése alatt olyan elméleti fizikai kémia könyvet publikáltak, amelyben rendhagyó módon a mérnöki technológiákat is érintették.

Varsányi György 1965-től vezette a tanszéket, a spektroszópiai vizsgálatokat ő honosította meg. A benzolszármazékok rezgési spektroszkópiájának területén alapvető, ma is használatos publikációkat közölt. Legendás előadó és több nyelven beszélő, rendkívüli műveltségű tudósegyéniség volt.

Nagy Lajos György 1986-ban került a szervezeti egység élére. Ezzel visszakerültek a tanszékre a radiokémiai kutatások és oktatás, melynek meghonosítója volt. Szűkebb szakterületén, a folyadékelegyek adszorpciójával kapcsolatos eredményeiről számos publikációt közölt, szakkönyvet írt.  

1994-ben Zrínyi Miklós lett az új tanszékvezető, aki új kutatócsoportokat alapított és az intelligens anyagok témakörét hozta be új kutatási témaként. A 2007-es átszervezés után Pukánszky Béla tanszékvezetése során Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék nevet kapott a kari egység.

2015-től Kállay Mihály vezeti az öt kutatócsoportból álló tanszéket, kutatási területével erősítve az elméleti kémiai irányvonalat.

Kubinyi professzor hangsúlyozta: az évtizedek során a tanszék számos kiváló munkatárs és jeles tudós munkahelye volt. Egyik kiemelkedő oktatója volt az igen népszerű Grofcsik András, aki máig kiválóan használható oktatási segédanyagként konstruktív fizikai kémia jegyzetet készített.

Nyulászi László, a VBK Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék egyetemi tanára mutatta be a harmadik tanszék történetét. Mint emlékeztetett, a szervezeti egység elődje, a Szervetlen Kémia Tanszék megszületését az Általános Chemia Tanszék élén több mint fél évszázadig álló Ilosvay Lajos már 1918-ban szorgalmazta. Végül 1921-ben nevezték ki a kiválva megalakult oktatási egység élére Putnoky Lászlót vezetőül.

A kiemelkedő tudású kutató többek között a Nobel-díjas Haberrel, Rutherforddal és Hevesy Györggyel is együtt dolgozott. Fontos jegyzeteket írt, és olyan szigorú oktatóként emlékezik rá az utókor, akinek jelentős ipari megbízásai is voltak. Egyebek mellett az üvegipar európai hírű szaktekintélye volt.

A második világháború után 1946-ban Putnoki Lászlót a Miniszterelnökség (!) „szakértelem hiánya miatt” elbocsájtotta, majd a Műegyetem Tanácsának tiltakozása után az elbocsájtást nyugdíjazásra változtatták. A tanszék vezetésével 1947-ben átmenetileg Plank Jenőt az Általános és Analitikai Kémia Tanszék professzorát bízták meg, majd 1948-ban Proszt János korábbi soproni professzor több fontos tankönyv társszerzője, akadémikus, lett a tanszék vezetője 15 éven keresztül.

Nagy József professzor a szilikonkémia hazai megalapítója és kiváló képviselője, 1963 és 1991 között állt a szervezeti egység élén. A hallgatók által közkedvelt Réffy József 1991 és a1998 között vezette a tanszéket, emellett oktatási rektorhelyettes is volt. Az 1998 és 99 között megbízott tanszékvezető Hencsei Pál szintén a Nagy József által meghonosított a szilíciumkémiát művelte, a szélesebb közönség számára pedig olimpiatörténi munkásága révén vált ismertté.

1999 és 2006 között Nyulászi László professzor vezette a Szervetlen Kémia Tanszéket, amely az eredeti „anyatanszékkel” újraegyesülve 2007-től Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék néven működik tovább.

Nagy Péter, a VBK Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék tudományos munkatársa a fiatal kutatók kiválósága, a jövő nemzedék tudományos lehetőségeit villantotta fel. A 2020-ban Junior Príma Díjat nyert szakember „Nagy pontosságú elméleti kémiai módszerek fejlesztése és alkalmazása bonyolult molekulákra” című előadásában mutatta be a kvantumkémiai kutatócsoport legújabb eredményeit. (A fiatal tudós egy korábbi cikkben beszélt vizsgálódásairól a bme.hu-nak.)

Az ünnepségen köszöntötték a nyolcvan éves Hargittai Istvánt, a VBK Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék Professor Emeritusát, akinek Nyulászi László volt a beszélgetőtársa.

Az 1941-ben született Hargittai István Széchenyi-díjas magyar kémikus, tudománytörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Moszkvai Állami Egyetem, a University of North Carolina és az Orosz Tudományos Akadémia díszdoktora. Az Academia Europaea (London) tagja és a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen vegyészként kezdte tanulmányait, majd a moszkvai Lomonoszov Egyetemen szerzett kutatóvegyészi és tanári diplomát 1965-ben. A Magyar Tudományos Akadémia  Kémiai-Szerkezeti Kutatólaboratóriumában meghonosította az elektrondiffrakciós molekulaszerkezet-kutatást.  1991-ben a BME VBK Általános és Analitikai Kémia Tanszékére kapott egyetemi tanári és tanszékvezetői kinevezést, a tanszéket 1996-ig vezette. 2000-ben a Műegyetem Oláh György Doktori Iskolájának, 2006-ban az MTA és a BME Anyagszerkezeti és Modellezési Kutatócsoportjának vezetője lett. Számos külföldi intézmény vendégprofesszora volt: összesen 10 évig különböző amerikai egyetemeken tanított és kutatott, rövidebb időt töltött norvég, svéd, izraeli, svájci, olasz és japán felsőoktatási intézményekben is.

A professzor 1987-ben lett az MTA levelező, majd 1993-ban  rendes tagja. Az MTA Fizikai-kémiai és Szervetlen Kémiai Bizottságának tagja, 1990 és 1996 között pedig annak elnöke volt. Számos nemzetközi tudományos testületbe és szakmai szervezetbe beválasztották, tudományos szakfolyóiratok szerkesztőbizottságának szerkesztője, illetve tagja lett.

Hargittai István a krisztallográfia, a molekulaszerkezet-kutatás elméleti és kísérleti módszerei, valamint a molekulamodellezés nemzetközi hírű tudósa. Munkássága jelentős a 20. századi tudománytörténet feldolgozásában, ehhez kapcsolódóan több könyvet írt, illetve kiemelkedő tudósokkal interjúkat készített. Mintegy négyszázötven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Felesége, Hargittai Magdolna szintén kémikus, akadémikus, a VBK Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék kutatóprofesszora, számos könyvet férjével közösen publikáltak.

Hargittai professzor a beszélgetés során felidézte, hogy egyetemista korában egy ösztöndíj biztosította előnyök miatt jelentkezett a moszkvai Lomonoszov Egyetemre, ahol nemzetközileg is igényes kutatóműhely tagja lett, és ahol munkájukat nem akadályozták ideológiai korlátok.

1969-ben a Texasi Egyetemen találkozhatott Wigner Jenővel, akivel korábban már levelezett. A vegyérték-héj-elektron-pár taszítási (VSEPR) modell kapcsán végzett kutatásainak köszönhetően megismerkedett Gillespie professzorral, szakmai kapcsolatukat évekkel később közösen írott könyv megszületése koronázta meg.

„A beszélgetések jelentették számomra a második egyetemet” – válaszolta a kiemelkedő tudósokkal készült interjúkötetek írását firtató kérdésre. Hargittai István több mint száz Nobel-díjas tudóssal készített interjút, könyvet is írt a legrangosabb tudományos elismerésről, és előadást is tartott a díj centenáriumi ünnepségén Stockholmban. Mint fogalmazott, nemcsak Nobel-díjas tudósok munkásságát követte nyomon, hanem főként az érdekelte, kiből lesz tudományos felfedező. Honlapja: http://istvan.hargittai.com

HA-TZS

Fotó: VBK