„Európában egyedülálló mérnöki tudásprogramot kínálunk”

Húszszoros a túljelentkezés a Műegyetem részvételével megvalósuló integrált okosrendszerek mérnökképzésre az Erasmus Mundus program keretében.

 

„Az okos rendszerek integrált megoldásainak tervezésében és fejlesztésében kompetens mérnököket képzünk egyedülálló mesterképzésünkön, amely három európai egyetem, köztük a BME részvételével valósul meg” – osztotta meg az Erasmus Mundus programban immáron 8 éve futó nemzetközi Master in Smart Systems Integrated Solutions (SSIs) MSc-képzésről Ender Ferenc, az oktatás műegyetemi irányítója, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) Elektronikus Eszközök Tanszékének (EET) docense. „A képzés megálmodója és koordinátora Rencz Márta professzor emerita. Tíz éve közösen kezdtünk bele egy korábban sikertelen pályázat átdolgozásába, amelyet egy rendkívül kompetitív mezőnyben végül támogatott az Európai Unió” – emlékszik vissza a kezdetekre a VIK fiatal oktatója. A Műegyetem részvételével létrejött képzés már háromszor elnyerte az EU támogatását, amelyre nagyon kevés példa van a kezdeményezésben támogatott oktatási programok között.

A szak nívóját a közel húszszoros túljelentkezés predesztinálja, és a hallgatók között vannak olyanok is, akik közel 6 millió forint önköltségi áron vállalják a képzésben való részvételt. A jelenleg zajló SSIs képzés kurzusait a BME mellett a norvég University of South-Eastern Norway és 2021 szeptemberétől a finnországi Aalto University biztosítja. (A konzorcium korábbi tagja volt a skóciai Heriot-Watt egyetem, ám Nagy-Britannia a Brexittel kilépett az európai közösségből, így a társuláshoz új partnerként csatlakozott a finn intézmény.) A Műegyetemről a BME VIK EET Tanszék oktatja a Budapesten végzett kurzusok jelentős részét, emellett a tanrend részeként a BME Idegen Nyelvi Központ a magyar nyelvvel és kultúrával ismerteti meg a külföldi hallgatókat.

Az Erasmus Mundus egy olyan, a felsőoktatásban megvalósuló együttműködési és mobilitási program, amelynek célja, hogy a tanulás terén világszinten elismert kiválósági központtá tegye az Európai Uniót. A kezdeményezés támogatja a kiváló minőségű európai mesterképzési programok kialakítását azzal a céllal, hogy a harmadik országokban is növelje az európai felsőoktatás ismertségét és vonzerejét. További stratégiai célja a kontinentális felsőoktatás minőségi fejlesztése, a kultúrák közötti kooperáció, megértés és elfogadás elősegítése. Továbbá: az európai felsőoktatás minőségének és kiválóságának fejlesztése; harmadik országokból érkező hallgatók és oktatók Európába irányuló mobilitásának ösztönzése; strukturált együttműködés kialakítása a harmadik országbeli felsőoktatási intézményekkel; az Európai Unió felsőoktatásának hozzáférhetőbbé és profiljának hangsúlyosabbá tétele, valamint ismertségének növelése.

További információk az Erasmus Mundus intézményi tájékoztató oldalán olvashatók.

A mesterképzés angol nyelvű oldala az alábbi linken érhető el.

„Konzorciumunk valamennyi tagja egy olyan komplex, minőségi képzés megteremtésére vállalkozott, amelyben a három kiváló oktatást folytató műszaki egyetemnek össze kell hangolnia edukációs programját. A mesterszak tematikáját úgy alkottuk meg, hogy minden résztvevő intézmény a legerősebb kompetenciáival ismertesse meg a hallgatókat. Ez olyan tudásegyveleg, amely csakis a három egyetem összefogásával valósulhat meg, bármelyik tag kihátrálása a program tartalmi létjogosultságának vesztével járna. Nemcsak Európában, hanem a világon egyedülálló a közös tudásprogramunk” – érvelt az Európában elérhető mesterképzések mindössze 1%-át érintő Erasmus Mundus kezdeményezés mellett Ender Ferenc. Hozzátette, a program keretében megszerzett tudás minőségi garancia, különlegessége, hogy az ismereteket igazoló oklevelet, az ún. Joint Master Degree típusú („közös”) diplomát a képzésben résztvevő valamennyi intézmény elismeri és sajátjának tekinti, minden egyetem vezetője kézjegyével látja el.

A felvételnél sokat nyom latba az alapképzéses diploma minősége, a diplomaszerzés intézményének nemzetközi rangsorokban elfoglalt helye, a személyes motiváció, a szakmai háttér, valamint a jelentkezőknek egy bizottság előtt is be kell mutatniuk eddigi mérnöki referenciamunkáikat. Évfolyamonként mindössze 15-20 hallgató nyer felvételt a programba, a szűk résztvevői számmal a kezdeményezés életre hívóinak célja a minőségi oktatás fenntartása. A kis létszám lehetővé teszi a gyakorlatorientált oktatást, az SSIs két éve tulajdonképpen csoportokban végzett projektfeladatok sorozata. A részvételt nyert diákok két éven keresztül havonta 1000 euró ösztöndíjban részesülnek, amelyből a lakhatás és a megélhetés költségeit finanszírozhatják, ezen felül a program további támogatást biztosít az utazások támogatására.

A SSIs mesterképzésben olyan mérnököket oktatnak, akik az integrált mikrorendszer-technológia terén adódó jelenlegi, és várhatóan a jövőben felmerülő problémákra, dilemmákra is képesek megoldást találni. Az itt végzett szakemberek a modern okos rendszereket felépítő érzékelők és beavatkozók tervezéséhez és gyártástechnológiájához értenek, jártasságot szereznek az ilyen elemekből felépülő integrált rendszerek modellezésében, tervezésében és tesztelésében. Az okos rendszerek egyre szélesebb körben lesznek jelen a mindennapok olyan főbb területein, mint a közlekedésipar, az egészségügy, a dolgot internete – IoT (Internet of Things), a kiberfizikai rendszerek, az ipari robotika vagy a hétköznapi életben is használt okoseszközök. A hallgatók megismerhetik a legfrissebb technológiai eredményeket, közvetlen kapcsolatba kerülhetnek Európa szerte az ipar meghatározó vállalataival és az ott alkalmazott műszaki megoldásokkal. A szoros ipari együttműködés a program lényegi eleme; az SSIs konzorcium ipari partnerei gyakorlatilag az EU teljes térképét lefedik, a képzés hallgatói pedig hozzáférést nyernek ehhez a széles kapcsolati hálóhoz. A program végére elsajátított tudás a legtöbb ipari szektorban hasznosítható többek között a termelékenység vagy a versenyképesség növeléséhez.

A 4 féléves képzés első három szemeszterében a hallgatók elsőként megismerik az okos rendszerek alapjait a technológiától a fenntarthatóságra való tervezésig, ezek részét képező érzékelőket terveznek, fejlesztenek, integrálnak. A második félévben a hallgatók két szakosodási irány közül választhatnak: hagyományos mikrorendszerek, illetve chipméretű labordiagnosztikai eszközök. A képzés utolsó félévében a Műegyetem és a többi akadémiai, ipari partnernél, kutatóintézetnél meghirdetett diploma témájára pályázhatnak. „A záróvizsga után a nálunk végzett mérnökök Európa valamennyi országában kiváló esélyekkel indulnak a témába vágó álláspályázatokra. Azt tapasztaljuk, hogy a hallgatók nagyjából fele nyitott az akadémiai karrier iránt és valamilyen európai doktori képzésen folytatja pályáját. Másik felük általában irigylésre méltó helyre lel az iparban: szívesen fogadják tanítványainkat többek között az autóipari fejlesztőközpontok, innovatív cégek és startupok, az orvosbiológiai alkalmazásokat fejlesztő cutting-edge cégek vagy a digitális áramkörtervezésre specializálódott nagy iparóriások is (pl. Microchip, ARM, Silicon Laboratories stb.). Büszkék vagyunk rá, hogy sok egykori hallgató Budapestet választja további karrierje és élete színhelyéül. Ma már saját közösséget, ’családot’ alapítottak a budapesti SSIs-es diákok” – fogalmazott Ender Ferenc, aki szerint az „európai agyelszívó program” jól működik: a képzések során kialakított szellemi és kapcsolati tőkét Európában, vagy saját hazájukban, de európai kapcsolataikat bevonva hasznosítják a kezdeményezésben résztvevők.

A képzés műegyetemi koordinátora beszámolt a program közelmúltban bevezetett újdonságairól is. Beépítették a tanrendbe a vállalkozási, ún. entrepreneurship ismereteket, amelynek igénye már a hallgatókban is felmerült. Egyre több itt végzett fiatal kerül startupokhoz, kezdő vállalkozásokhoz, ahol a mérnöki feladatok megoldása mellett a siker nagymértékben a piaci igények megértésén és az üzleti feladatok megvalósításán múlik. További újítás, hogy a hallgatók az első szemeszterben egy ipari eredetű projektfeladatot, esettanulmányt oldanak meg. A jelenlegi elsősöknek virtuális cégeket, startupokat kellett alapítaniuk egy valós piaci probléma megoldására. A „vállalkozások” többek között a modern szarvasmarha-legeltetés, a csecsemők alvásminőségének monitorozása, vagy a diabétesszel élők életminőségének javítása problémáin dolgoznak. A félév végére el kell jutniuk egy prototípus megtervezéséig, elképzeléseiket pedig egy külső szakemberekből is álló bizottságnak mutatják be saját pitch beszédjeikben. A jelenlegi elsős évfolyamnál pilotolják azt az új elképzelést, hogy a hallgatók a 2. és 3. félévben is tovább dolgozzanak az ötlet műszaki megoldásán és kiteljesedésén az aktuális szemeszterben oktatott szakmai törzsanyagra alapozva. Ender Ferenc hangsúlyozta, a közösségépítésre is figyelmet fordítanak: a 2. szemesztert követően egy hetes, szakmai programokban és workshopokban gazdag nyári tábort szerveznek a Balatonnál. A táborban hazai és külföldi szakemberek, alumni tagok előadásait is meghallgathatják a résztvevők, akik beszámolnak projektjeik aktuális állásáról. Legújabb programelemként egy norvég téli iskolával készülnek a hallgatóknak, amelyet néhány hét múlva, 2022 februárjában rendeznek meg első alkalommal.

 

Az Erasmus Mundus program korábbi tagjainak beszámolói

 

Mateusz Lipinski (Lengyelország)

 

 

 

A Wrocławi Természettudományi és Műszaki Egyetemen szerzett irányítástechnikai és robotikai diplomát, korábban a Wroclaw Agglomeration Development Agency-nél és a Becton Dickinson vállalat értékesítési és marketing osztályán dolgozott.

„A szakmai és multidiszciplináris ismereteken túl az is vonzott a programban, hogy nemzetközi környezetben, más kultúrákból érkező hallgatótársakkal építhetek kapcsolatokat. Örömmel vettem részt kutatásokban, ipari projektekben. A BME-n megtaláltam a számításaimat, a laborvizsgálatokat élveztem a legjobban. Az egyetem Spinsplit nevű partnerénél töltöttem a szakmai gyakorlatomat, ahol valós életből vett ipari problémák megoldásán dolgoztunk. A diploma megszerzése után adatelemzőként dolgoztam a cégnél.

Összesen 2 évet töltöttem Budapesten. Gyönyörű város, amit már csak a magával ragadó építészete és multikulturális közössége miatt is bárkinek ajánlok.

Jelenleg üzleti elemzőként dolgozom a Deloitte Digital UK-nál, ahol az értékesítési stratégia (salesforce) megvalósításán dolgozom a közszférában.”

 

Pedro Antonio Trujillo Rojas (Mexikó)

 

„Mechatronikai területen tanultam, majd szoftvertesztelő mérnökként dolgoztam az Intelnél, amikor jelentkeztem az SSIs képzésre. Korábban egyetemi kutatócsoportban is dolgoztam, egy nyarat Kanadában töltöttem szakmai gyakorlaton.

A rendkívül ígéretes szakmai tartalom miatt jelentkeztem az SSIs képzésre, és persze örültem a nemzetközi környezetnek is. Budapestről már korábban is sok jót hallottam az egyik barátomtól, aki vendéghallgatóként egy szemesztert töltött a BME-n. Budapest valóban gyönyörű város, számos gazdag programot kínál a fiatal külföldieknek. Az itt töltött fél évet élveztem a legjobban a programban: a Műegyetemen rengeteg gyakorlatorientált képzésünk volt, sok kézzel fogható ismeretre tettem szert. A diplomamunka projektemen egy műegyetemi startupnál dolgoztam. Végzés után is Budapesten maradtam, immáron két éve dolgozom az itteni Silicon Laboratories-nél alkalmazásmérnökként. Mind a program, mind a Műegyetem nagyszerű választás volt, abszolút megtaláltam itt a számításaimat.”

 

Tulsi Chowdhury (Banglades)

 

Az SSIs képzés előtt diplomázott villamos- és elektronikai mérnök alapszakon Bangladesben.

„Nagyon megtetszett, hogy az SSIs mesterképzésben két olyan területen is bővíthettem ismereteimet, amelyek nagyon érdekelnek, ezek a mikrorendszerek és az elektronika. Jelentkezés előtt kikértem ismerős SSIs öregdiákok véleményét, és persze számításba vettem azt is, hogy a programot követően ezzel a diplomával milyen szakmai és karrierlehetőségekkel számolhatok.

A Műegyetem valóban nagyon jó választásnak bizonyult. Magyarország legjobb mérnökképző intézménye, az SSIs képzésben pedig remek kurzusok, feladatok, csoportos és egyéni projektek révén sajátíthattam el azt a tudást, amelynek a mai napig hasznát veszem. Már a diplomaírás félévében körülnéztem a hazai munkaerőpiacon, és hazatérés után szinte azonnal elhelyezkedtem.

Budapest egy igazi multikulturális nagyváros, ami számos izgalmas szabadidős lehetősége mellett sok vállalat székhelye, ahol szakmai gyakorlatok és tapasztalat megszerzésére is lehetőség nyílik.”

 

 

TZS-HA

Fotók forrása: interjúalanyok, BME VIK