Kígyózó sorok a Műegyetem standjánál az Educatio Kiállításon

Személyesen és az online térben is több ezer látogató érdeklődött a műegyetemi képzési, szakmai és ösztöndíj lehetőségek iránt a 22. Educatio Szakmai Kiállításon.

Január 13. és 15. között a Hungexpón rendezték meg 22. alkalommal az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, ahol 20.000 négyzetméter alapterületen, 18 ország közel 200 kiállítója vett részt az eseményen, köztük a BME is egy egységes, 150 négyzetméteres standdal.

Idén minden eddiginél rendhagyóbb módon az eseményt hibrid formában rendezték meg: személyesen a Hungexpón, az aktuális járványügyi intézkedéseknek megfelelően látogathatták a standokat a pályaválasztás előtt állók, emellett a helyszíni kiállítást online platformon is leképezték, ahová virtuálisan csatlakozhattak az érdeklődők.

„A rendezvény mindhárom napján a vártnál sokkal többen jelentek meg személyesen a felsőoktatási mustrán, a Műegyetem standjánál sorok kígyóztak valamennyi kar pultja előtt. A széleskörű képzési palettánk, a gazdag szakmai és ösztöndíj lehetőségek vonzották az érdeklődőket a frekventált helyen, közvetlenül a programoknak helyet adó színpad melletti standunkhoz. Az egységes intézményi installációt úgy alakítottuk ki, hogy teljesen körbejárható legyen, így a lehető legtöbb látogatót tudtuk fogadni, sőt, a középső babzsákos pihenőrészen további kötetlen beszélgetésekre invitáltuk az érdeklődőket” – osztotta meg a rendezvényen tapasztaltakat Németh Ákos, a BME Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (BME HSZI) vezetője.

A Műegyetem iránt érdeklődőket a felvételi követelmények, a BSc-, MSc- és duális képzések általános információi, az egyes szakok tanulmányi követelményeinek nehézségei, a korábbi ponthatárokkal kapcsolatos tapasztalatok, a kollégiumi és az ösztöndíj lehetőségek, valamint az egyetemi hallgatói élet részletei érdekelték a legjobban. Ezekről a témákról érkezett a legtöbb kérdés személyesen és az online térben is.

A BME standjánál szakmai és látványos installációkkal is várták a fiatalokat: megtekinthető volt egy 3D nyomtató, DIY (Do It Yourself) bicikli, digitális homokozó, valamint egy nagyfeszültségű hordozható villámlabor is. A pultoknál a karok képviselői, oktatók és hallgatók első kézből nyújtottak információt az adott szervezeti egységnél elérhető tanulmányi és iskolapadon kívüli szakmai lehetőségekről, a hallgatói képviselet tagjai pedig átfogó képet adtak a BME hallgatói közéletéről.

Az esemény nyitónapján jelen volt Kotán Attila, a BME kancellárja, és Pálfalvi András, a BME általános kancellár-helyettese, akik az előadások után a BME standot is meglátogatták.

Január 14-én, pénteken Czigány Tibor rektor személyesen köszöntötte a rendezvényre látogatókat, és egyben felkonferálta a 8 műegyetemi kar egymás után következő bemutatóit, valamint az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) előadását.

A szakmai előadások sorában Lovas Tamás, a BME Építőmérnöki Kar (BME ÉMK) oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese a karon elérhető új képzésekről tartott további tájékoztatót, míg Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) dékánja pedig az ottani oktatási lehetőségeket mutatta be.

„Kapcsolj az 5. sebességre - 5G a BME-n” címmel Hajós-Wisinger Borbála, a BME 5G Laboratórium munkatársa prezentált. Sziroczák Dávid, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (BME KJK) Repüléstudományi és Hajózási Tanszékének adjunktusa a légi és földi járművek aktív konfliktusmenedzsment támogatásáról adott elő.

Élőben streamelt interjúban Bihari Péter, a BME oktatási rektorhelyettese, és Szili Ákos, az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) elnöke beszélgettek a Műegyetemen elérhető képzési, szakmai és egyéb hallgatói közéleti lehetőségekről. (A beszélgetés felvétele az alábbi linken  tekinthető meg – szerk.)

Az online térben a látogatók elé tárták a teljes kiállítás virtuális modelljét: számítógépről 3D-ben, míg mobiltelefonról 2D-s formátumban tekinthették meg az érdeklődők az egyes intézményi standokat. Itt videóchaten beszélgethettek a Műegyetem képviselőivel, kari bemutatókat, videókat és egyéb tájékoztatókat nézhettek meg, és elérhetővé tették számukra a továbbtanulási döntésben segítséget nyújtó Felvételi Kalauz elektronikus kiadványát is.

„Az Educatio Kiállítás a legnagyobb hazai felsőoktatási börze, ahol Magyarország vezető műszaki képzéseket nyújtó intézményeként a BME jelenléte is evidens. Az Educatio egy olyan fontos platform, ahol nemcsak az idei felvételire készülő diákokat, hanem azokat is megszólíthatjuk, akiknek még van egy évük a pályaválasztási döntés meghozataláig. Örömmel észleltük, hogy a rendezvény életre hívói is alkalmazkodtak a vírushelyzethez, és megteremtették az online csatlakozás lehetőségét. Az idei jó tapasztalatokra alapozva a jövőben is szeretnénk megőrizni a hibrid formát: a virtuális csatlakozás lehetőségével szélesebb körben elérjük közönségünket, másrészt az online tér egyben egy óvintézkedés arra az esetre, ha csak ez a lehetőség marad a kapcsolatteremtésre” – értékelte az eseményt Németh Ákos.

 

További érdekességek, aktualitások és információk a BME felvételizőknek szóló honlapján olvashatók.

 

TZS-HA

Fotók forrása: Geberle B.