Várakozáson felüli látogatói létszám a 45. Műegyetemi Állásbörzén

Több ezer gyakornoki lehetőséggel és teljes munkaidős állásajánlattal várták a pályakezdőket és tapasztaltakat Magyarország egyik legrangosabb állásbörzéjén.

„A rendezvény mind látogatói számban, mind a résztvevő vállalatok arányát tekintve rég túllépte az intézményi kereteket. A helyszínt adó „K” épülethez is csak azért ragaszkodunk, hogy minél közelebb, gyakorlatilag ’házhoz’ vigyük a cégeket a hallgatóknak, frissdiplomásoknak” – értékelte az október 11-12-i eseményt Kiss Gergő szervező, a Műegyetemi Hallgatói Kft. munkatársa.

„A börze lényege, hogy az érdeklődők szemtől szembe, kötöttségek nélkül beszélgethetnek a vállalatok képviselőivel. E találkozók további előnye, hogy – sok esetben –, aki most kiállítóként vesz részt a programon, tavaly még álláskeresőként állt a pult túloldalán, így első kézből adhatja tovább a tapasztalatait az adott cégről és az egyéni karrierindításáról” – érvelt a személyes részvétel előnyei mellett a program koordinátora.

A rendezvény több mint 140 kiállítója idén is több ezer pozíciót ajánlott, jelentős részük informatikusokat, villamos- és gépészmérnököket keresett, de a közgazdasági, jogi, pénzügyi, természettudományi, bölcsész, építész-, építőmérnöki, közlekedés- és vegyészmérnöki tanulmányokat folytatók is találhattak kedvükre való munkalehetőséget. Az Állásbörze mobil oldalán az érdeklődők mindössze néhány kattintással megtudhatták, mely standokat érdemes felkeresniük, hol kínálnak számukra a végzettségüknek vagy tanulmányaiknak megfelelő állást.

A jelenlévő munkáltatók 59 százaléka a főállások mellett szakmai gyakornoki programokra is várta a jelentkezőket, 33 vállalat pedig szakképzettséget nem igénylő pozíciókat hirdetett meg. Az őszi, két napos eseményre 40-50 új munkaadó érkezett, „így annak is érdemes volt kilátogatnia a börzére, aki már részt vett a tavaszi rendezvényen, mert a visszatérő cégek is új pozíciókkal, nyitott lehetőségekkel bővítették kínálatukat” – tudtuk meg Kiss Gergőtől.

Idén egy újítással is készültek a szervezők a műegyetemista fiatalok számára: a szakmai fejlődés és a munkaerőpiacon való elhelyezkedés megkönnyítésére a rendezvényen való részvétel idejére, ám legfeljebb 4 óra időtartamra, a rendező intézmény diákjai rektori engedéllyel mentesültek a kötelező részvételt igénylő előadások látogatása alól. Ehhez a börze információs pultjánál kellett regisztrálniuk, majd a legalább két kiállítótól kért, a hallgatói jelenlétet igazoló dokumentumot a MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet 130-as standjánál hitelesíthették.

Kiss Gergő emlékeztetett arra is, hogy a sikeres álláskeresésnél hasznos felkészítő tanácsadások és előadások bárki számára ingyenesen elérhetőek voltak a „Felkészítő szinten”, a „K” épület első emeletén. Próbainterjúkkal, önéletrajz- és karriertanácsadással, pszichológiai és stílustanácsadással, grafológiai elemzéssel, valamint önismereti tréningekkel és szakmai előadásokkal várták az érdeklődőket. (A nyitott foglalkozások és tanácsadások listája az esemény honlapján érhető el.)

A Műegyetemi Állásbörzével egy időpontban rendezték meg az esemény társrendezvényét, a 19. alkalommal megszervezett Külügyi Börzét. Ezúttal a hallgatókhoz még közelebb, a Központi épület I. emeleti folyosóján több mint 20 standos kiállító várta a külföldi tanulmányi, és ösztöndíjas lehetőségek, valamint a főállású és nyári munkák iránt érdeklődő ifjakat. A programot a Hallgatói Külügyi Testület (HKT) szervezte meg azzal a céllal, hogy összegyűjtse és bemutassa a külföldi egyetemi, szakmai gyakorlati, pályázati és utazási lehetőségeket a BME hallgatói számára. A rendezvény egyaránt nyitott a budapesti és vidéki felsőoktatási intézmények diákjai részére is.

TZS - GI

Fotó: Takács Ildikó