Ismét robotautó versenyt rendeztek a Műegyetemen

Harmadik alkalommal rendezték meg a robotépítő versenyt január közepén a Q épület aulájában. A versenyzőknek egy közönséges, kereskedelmi forgalomban is kapható rádió-távirányítású elektromos modellautót kellett önállóan működő (autonóm) robottá alakítaniuk. A versenyt a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke hirdette meg az MSc képzésben résztvevő hallgatók számára. A verseny főtámogatója az evosoft Hungary Kft., a robotok lelkét jelentő mikrokontrollert tartalmazó kártyát az ST Microelectronics biztosította. A versenyen való sikeres részvétel komoly matematikai és fizikai ismereteket igényelt a 12 csapat tagjaitól, mintegy 40 hallgatótól. „A tanulmányok során nem árt elmélyedni az irányítástechnika, a nyomtatott áramkörök, a programozás rejtelmeiben, valamint a mikrokontrollerek világában” - hangsúlyozta Tevesz Gábor egyetemi docens, a verseny egyik fővédnöke.

Részletek