Program:
Gyarmathy Ákos előadása

Az erkölcsi felelősség megalapozhatóságával szembeni két legfőbb érv az úgynevezett totális felelősséggel kapcsolatos regresszus érv valamint az erkölcsi szerencse érv. Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy az erkölcsi felelősségnek egy olyan elméletét dolgozzam ki, mely e két érvvel szemben ellenállónak bizonyulhat.
Az erkölcsi felelősséget értelmezhetjük attributív (ezen belül külön kategóriát képez a számonkérhetőség), elszámoltatható, kompatibilista illetve inkompatibilista értelemben. Az első két kategóriával kapcsolatban inkább nyelvi, míg a második két kategóriával kapcsolatban nyelvi illetve erkölcsi érvek is felsorakoztathatóak. Előadásom első felében amellett érvelek, hogy megalapozhatósági szempontból nincs különbség a felelősség fenti négy felfogása között. 
Ezt követően rátérek saját javaslatom bemutatására az erkölcsi felelősség megalapozásával kapcsolatban, melynek alapja a felelősség fokozati fogalma. Eszerint az egyes cselekvők felelőssége egyrészt értékelő terminus (a tudáshoz valamint a racionalitáshoz hasonlóan), másrészt nem bináris hanem fokozati fogalom. A teljes felelősség hiánya tehát nem jelenti a felelősség teljes hiányát. Bevezetem a felelősség-fosztó és felelősség-engedő fogalmakat, melyekkel világos keretet kívánok adni a felelősség fokozati fogalmának. Ennek kapcsán meg kell vizsgálnom, hogy milyen skálán osztályozható az egyes alanyok felelőssége. Amellett érvelek, hogy a felelősségnek a szakirodalomban elterjedt nominális skálán való értelmezései számos esetben félrevezetőek, hiszen legtöbbször azon alapulnak, hogy cselekvőket még ha olykor egymástól eltérő szempontok szerint is, de felelős illetve felmenthető kategóriákba soroljanak be. E félreértések elkerülése végett javaslom a felelősség skaláris fogalmát és megvizsgálom, hogy azt ordinális, intervallum, arány illetve hasonlósági skálán kell-e értelmezni. Amellett érvelek, hogy az intervallumskála és arányskála esetében a legfőbb gondot a felelősség mértékének kvantitatív megállapítása okozza míg a hasonlósági skála esetében a normapont rögzítése. Ezeknek a problémáknak a bemutatását követően javaslatot teszek egy olyan ordinális skálára, melyben értelmezhető a felelősség teljes hiánya. Ezen a skálán a felelősség mértékét az határozza meg, hogy a milyen mértékben és kombinációban rendelkezik az alany felelősség-fosztó illetve felelősség-engedő tulajdonságokkal. Azt állítom, hogy a felelősség ily módon való értelmezése mekönnyíti számos a felelősséggel kapcsoaltos vita értelmezését (és esetleges eldöntését), mint például a manipuláció, a frankfurt esetek, illetve az alternatívák problémáját valamint választ ad mind az erkölcsi szerencse mind pedig a regresszus érvekre ezzel elősegítve a felelősség megalapozhatóságát.
Végül három, a szakirodalomban kiterjedten tárgyalt területen mutatom be a felelősség általam javasolt modelljét: mély én, pszichológiai és külső kényszerek. Első lépésben az általam javasolt fogalmi keretben különítem el a külső és belső kényszereket mint felelősség-fosztókat, valamint a belső kényszerek között legalább két felelősségfosztó tényezőt: az explicit vagy reflexív cognitív folyamatok esetében a korlátozott reprezentációk alapján hozott ítéletek alapján hozott döntéseket, a gyors vagy implicit idegi folyamatok esetében pedig a döntési heurisztikákat. Javaslatom szerint a belső korlátozó tényezők két típusa között a felelősség megalapozása tekintetében nincs alapvető különbség pusztán fokozati, tehát nagyobb felelősséggel rendelkezik az a cselekvő, aki teljes mértékben átlát egy döntési helyzetet és ez alapján a belátás alapján döntésének megfelelően dönt mint az a cselekvő, aki a helyzetet rosszul méri fel, de önálló döntést hoz, ám mindkettő nagyobb felelősséggel rendelkezik annál, mint aki kényszeres viselkedést tanúsít illetve annál, aki külső kényszerek hatására cselekszik. Úgy gondolom, hogy ebben a fogalmi keretben ellentmondásmentesen értelmezhető a felelősség inkompatibilista fogalma amennyiben elfogadjuk az objektív illetve szubjektív alternatívák közötti megkülönböztetést. Az inkompatibilisták szerint tehát nagyobb felelősséggel kell rendelkezniük azoknak az alanyoknak, akik helyesen mérik fel a számukra hozzáférhető alternatívák körét és azok közül választanak. Amennyiben ilyen alternatívák nem léteznek tehát a determinizmus igaz, úgy az adekvátan felmérthető lehetőségek köre és így a felelősség mértéke is a felelősségnek az ideáltipikus inkompatibilista helyzetekben elvárható mérték alatt marad. Ettől függetlenül más, a felelősség szempontjából releváns tényezők (például az alanya önálló döntése) még megalapozhatják az alany korlátozott felelősségét, habár ennek mértéke elmaradhat az inkompatibilista elvárásoktól.

A Magyar Tudomány Ünnepe valamennyi BME programja ITT érhető el.