Megérkezett az Odooház minden eleme a Műegyetemre

Hosszas, idegtépő várakozás és némi franciaországi kényszerpihenő után végre megérkezett az Odooház az egyetemre. Az egyetemisták szolárháza négy hatalmas modulra bontva érkezett, amit Madridban kettesével pakoltak fel két túlméretes kamionra. Ezek a kamionok külön útvonalengedély birtokában kelhettek csak át az útiterv országain, ahol nagyon lassan, maximum 60 km/h-val és csak éjszaka, kísérettel utazhattak. Így értek ide szombat hajnalra, a Stoczek menza mellé, ahol elkezdődött a modulok bedaruzása az egyetem udvarába. Mivel a kamionok túl nagyok és hosszúak ahhoz, hogy ezt a kanyart bevegyék, be kellett állítani egy másik kamiont a kerítésen belülre, amire a kapu fölött egyesével emelték be a modulokat, a belső kamion pedig beszállította a ház előkészített helyére, ahol az alapok már várták a házat. Így daruzgatták a modulokat egész nap, majd összeillesztették őket, és a hétfőn visszatérő egyetemi polgárokat már egy szerkezetileg kész ház várta. Az építkezés ezentúl folyamatosan, a nap 24 órájában halad a Sóhajok Hídja mellett.

A munka egy szakaszát ezen a time-lapse videón is figyelemmel követhetik.

2012. november 6-án 10 órakor lesz a hivatalos megnyitó, amelyre minden érdeklődőt várnak. Az Odooház egészen 2014. augusztusáig látogatható lesz a Műegyetem udvarán.

Bővebb információért látogassanak el az Odoo csapat webes felületeire, illetve keressék őket Facebook-on!

http://www.odooproject.com/hu/

http://blog.odooproject.com/hu/

http://www.facebook.com/odooproject