Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület XIV. PhD-Konferenciája

Időpont: 
2017. április 06. 10:00 és 18:00 között
Helyszín: 
XI. ker. Zsombolyai u. 6.
Kategória: 
Konferencia
Szervezés: 
külső
Kapcsolattartó: 
PEME
A Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület kiemelt küldetése a tudományos pályájukon elindult PhD-hallgatók, az azt tervező egyetemisták és a fiatal kutatók szakmai segítése. E célból az elmúlt években tizenhárom tanácskozást szervezett az Egyesület és az azokon elhangzott előadásokat- tizenhárom kötetben – megjelentette (ezek a PEME honlapján olvashatók).
 
A PEME a sikeres tudományos pálya megalapozását és a jövő vezető kutatói kinevelését most is támogatni kívánja azzal, hogy 2017. április 06-án (csütörtökön) nemzetközi tudományos konferenciát szervez a fiatal kutatók  számára. Az elhangzott előadások alapján készült tanulmányokat (lektorált, ISBN számmal ellátott) elektronikus kötetben hamarosan megjelenteti.
 
A résztvevőket  a tudományos pályára való felkészülésben a szekció elnökségek vezető kutatói szakmai tanácsaikkal, s a jövőre vonatkozó javaslataikkal is segítik a tanácskozás során. Mindezek mellett mentori kapcsolatok kiépítésére is lehetőséget kaphatnak a fiatal kutatók.
 
E konferencián szívesen látják az összes hazai és határon túli fiatal magyar kutatót és doktori cselekményben részt vevő hallgatót, valamint a tudományos pályára készülő mesterszakos diákokat is.