BME Nyílt Nap 2018

Időpont: 
2018. november 30. 08:00 és 14:00 között
Helyszín: 
K, St, Q, I, Kö (Könyvtár), CH épület
Kategória: 
Rendezvény
Szervezés: 
BME-egyetem
Kapcsolattartó: 
Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2018. november 30-án, pénteken újra kitárja kapuit a középiskolás diákok, szüleik, tanáraik, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkező érdeklődők előtt. Szeretettel várunk mindenkit, aki műszaki, informatikai, gazdasági, természet- vagy társadalomtudományi területen szeretné folytatni tanulmányait. És természetesen várjuk azokat is, akik még nem döntötték el, milyen pályát válasszanak. Reméljük, rendezvényünk segíteni fog ebben is.

Egyedülálló tájékozódási lehetőséget adunk a pályaválasztás előtt állók számára, hiszen a Műegyetem képzéseinek teljes kínálata áttekinthető egy helyszínen egyetlen nap alatt.
 
A Nyílt Nap programjainak legfontosabb célja, hogy látogatóink közvetlen tapasztalatot szerezzenek az itt folyó képzésekről, a hallgatói életről. A laborlátogatások, ismeretterjesztő előadások, kari tájékoztatók remek lehetőséget teremtenek erre. Emellett a felvételivel kapcsolatos kérdéseikre is igyekszünk minél pontosabb választ adni.
 

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Regisztráció

További információk a Nyilt Nappal kapcsolatban: https://hszi.bme.hu/programajanlo/nyilt-nap/