Habsburg György főherceg beszédének felvezetése
A Műegyetem ma nyíló 235. tanévéhez az 1782-es alapítás óta hosszú út vezetett. Történelmi tény: az elődöt, az Institutum Geometricum et Hydrotechnicum-ot annak idején a Habsburg-család oktatásfejlesztési törekvései hívták életre. A történelem viszontagságait sikeresen túlélve öröm, hogy intézményünk és a család kapcsolata már jó ideje ismét erős. Hadd említsem meg, hogy immár több mint két évtizede a József Nádor Emlékérem a legmagasabb műegyetemi kitüntetés, amelyet az életpályájuk munkásságával az Egyetemért különlegesen sokat tevők kapják. De hasonlóan fontos a József Nádor Érem is, amit karonként az ún. köztársasági ösztöndíjat nyert hallgatók legjobbjai kapják. Nagy megtiszteltetés továbbá, hogy a közöttünk levő Habsburg György főherceget a Műegyetem díszpolgárai között tudhatjuk. Mindennek jegyében tisztelettel felkérem Habsburg György főhercegi őméltóságát, hogy köszöntse, és egyúttal nyissa meg jubileumi tanévünket (Józsa János rektori évnyitó beszéde ezt követően hangzott el).
Főhercegi Őméltósága, tisztelt Miniszter Úr, Kormánybiztos Úr, Akadémikus Urak, Főpolgármester-helyettes Úr, Polgármester Úr, Rektor Urak, Kancellár Úr, Rektorhelyettes Asszony és Urak, Dékán Urak, Elnök és Igazgató Urak, tisztelt elsős hallgatóink, tisztelt hozzátartozók, barátok és barátnők, Hölgyeim és Uraim!
Próbálom egyszerűen kimondani, egyúttal ízlelgetni: a 235. tanévünk megnyitó ünnepségét éljük most meg, az Institutum Geometricum et Hydrotechnicum-tól eljutva a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nevű intézményig, amelyről rendületlenül azt tartjuk, hogy a hazai műszaki felsőoktatás zászlóshajója, e küldetését felelősséggel ellátva oktatásban, tudományos kutatásban, műszaki fejlesztésben és innovációban, itthon és külföldön egyaránt. Olyan stratégiai fontosságú felsőoktatási intézményben dolgozunk, hamarosan Önökkel, elsősökkel együtt (merthogy az egyetemi tanulmányoknak van azért egyfajta karakteres munkajellege), amely meghatározó mértékben járult hozzá a magyar ipar és gazdaság mai fejlettségi színvonalának eléréséhez, és erre törekszik a jövőben is.
Pusztán szemelvényezve, szeretnék pár szót szólni az elmúlt tanév néhány kiemelkedő eseményéről és eredményéről. Díszpolgárunk lett Cholnoky Tamás, Egyesült Államokban élő, hajdan nálunk diplomázott építőmérnök, a hosszú ideje számos fiatal tehetségnek egy-egy éves amerikai tudományos kutatást lehetővé tevő Korányi Ösztöndíj megalapítója. Három kiváló, nemzetközi hírű külföldi professzor lett egyetemünk tiszteletbeli doktora. Hajszál híján átadhattuk első, úgynevezett zafír diplománkat: életének 103. évében egy héttel a díjátadás előtt halt meg az Egyesült Államokban Tarics Sándor, 80 éve nálunk diplomázott építőmérnök, az eddig legmagasabb életkort megért olimpiai bajnok vízilabdázó.
És akkor maradjunk is az olimpiáknál: mindenki emlékezhet rá, hogy pár hete Cseh Laci, aki szintén Egyetemünk hallgatója, nemes küzdelemben ezüstérmet szerzett Rióban. Szurkoltunk neki rendesen, különösen, hogy egyetemi vezetői körökben azt az előzetes belső döntést hoztuk, hogy ha aranyat szerez, fölkérjük mostani tanévnyitónk elnökségébe. Furdal a lelkiismeret, hogy ebben hibát követtünk el: Lacival ezt elfelejtettük közölni, és lehet, hogy ennek a lehetőségnek a tudata kikényszerítette volna belőle azt a pár plusz-századmásodpercet, ami az aranyhoz kellett volna.
Az Aula előterének dicsőségtábláján mindenki leellenőrizheti: eddig 19 műegyetemi hallgatónk szerzett olimpiai aranyérmet – nem utolsósorban az ép testben ép lélek örökérvényűsége alapján –, néhányan ráadásul többet is. Rióban ezúttal nem jutott nekünk aranyérem, de fontos szerepet mégis játszottunk: első riói aranyunk szerzője, a párbajtőrvívó Szász Emese edzője, Kulcsár Győző, a nemzet sportolója is nálunk tanult és diplomázott annak idején, miközben több olimpiai aranyérmet is szerzett. Küldtem is neki Egyetemünk polgársága nevében a győzelem utáni percekben egy gratuláló sms-t, amire másnak reggel – bizonyára a kinti, éjszakába nyúló ünneplés fáradalmait addigra már kiheverve – nagyon kedvesen válaszolt is.
Az elmúlt tanévben szaporodott Széchenyi-díjas professzoraink száma: ezúttal Monostori László akadémikus tanszékvezető úr részesült ebben a mérnöki teljesítményt legmagasabb szinten elismerő kitüntetésben. A tanév folyamán számos egyetemi munkatársunk részesült a magyar érdemrend különféle fokozataiban.
A Magyar Tudományos Akadémia tavaszi tagválasztó közgyűlésén három professzorunk, Dunai László dékán úr, Gáspár Péter tanszékvezető úr és Zaránd Gergely intézetigazgató úr vált – magas szavazati aránnyal – levelező taggá, hozzájárulva ezzel intézményünkben az akadémikusok rendületlenül magas számához.
A tanév folyamán 2020-ig szóló ambíciózus Intézményfejlesztési Tervet készítettünk, ami meghatározza intézményünk fejlesztési stratégiáját az elkövetkező 5 évre, mind oktatási, mind tudományos kutatási szempontból, hazai és nemzetközi téren. A mindenkori külső feltételek változását figyelembe véve, a megvalósítást eleve úgynevezett gördülő tervezés mellett képzeljük el.
Nemzetközi oktatási-kutatási kapcsolataink, oktatásunk nemzetköziesítése is sokat változott, többnyire bővült. Kiemelem, hogy befejeződött az igen sikeres „Tudomány határok nélkül” brazil ösztöndíjprogram, aminek keretében sokszáz brazil hallgató tanult nálunk egy vagy két félévet; többségük hazatérve máig honvágyat érez Magyarország iránt. Az ilyen programok más keretben való folytatása szinte kötelező: nemrégiben írtunk alá Brazília, egyúttal Dél-Amerika legnagyobb egyetemével együttműködési megállapodást jövőbeni hallgató- és oktatócserére és közös kutatások indítására. Mindebben a külföldi hallgatók méltó fogadásához kiváló keretül szolgál a kormány Stipendium Hungaricum elnevezésű ösztöndíjprogramja.
A kormányprogramnál maradva, tehetséges fiataljaink ösztöndíjas támogatására ősztől indul az Új Nemzeti Kiválósági Program, aminek keretében számos alap-, mester és doktori képzésben résztvevő hallgatónk, továbbá fiatal oktatónk és kutatónk kap jelentős ösztöndíj-támogatást tehetségük további kibontakoztatására. Mint elitegyetemnek, ez elsődleges küldetésünk.
Fontos megemlíteni, hogy megalakult, és Fodor István elnökletével intenzíven dolgozik a Műegyetem Konzisztóriuma, ami számos fontos kérdésben véleményezési jogú testület a Szenátus számára.
Végül az elmúlt tanév nagyszámú egyetemi rendezvényében szemelvényezve: évnyitó Áder elnök úrral, ’56-os ünnepség Simicskó miniszter úrral, újévi fogadás kéttucat nagykövettel és számos államtitkárral, mérnökbál Pintér miniszter úrral, „Jövő autói” konferencia Öttinger EU biztos úrral, Orbán miniszterelnök úrral, Varga miniszter úrral és számos államtitkárral, „Olimpia Budapest 2024” konferencia Fürjes kormánybiztos úrral és számos olimpiai bajnokkal. Továbbmenve: mostani évnyitónk Varga miniszter úrral, az idei 60. jubileumi ’56-os megemlékezés, ha minden igaz, Kövér házelnök úrral – megtisztelő, a maga módján szinte kerek névsornak látom.
De lássuk most már Önöket, elsősöket. A nyár második felében váltak ismertté a felvételi eredmények. Örömteli, hogy összességében tartottuk, sőt némiképp meghaladtuk a tavalyi felvett hallgatói létszámot, a ponthatárokban, illetve a felvettek átlagpontszámában is jól tartottuk a Műegyetemhez méltó szintet, ráadásul javulva. A felvettek száma idén is meghaladta az ötezret, és három nagy tudományegyetem (ELTE, Szeged és Debrecen) közé furakodva, harmadikak lettünk az alapszakra felvettek összesített létszámát tekintve. Ez a 235-ikként induló tanévre nézve megnyugtató, de persze lássuk majd a félév végi teljesítményeket, a zavaróan egyenes, vagy az így-úgy görbülő érdemjegyeket.
Merthogy most mondjuk el: Önök egy olyan egyetemre nyertek felvételt, amely az általa oktatott szakterület hazai felsőoktatási rangsorainak vezetője. A Műegyetemre való bekerüléshez nem ritkán 100-150 ponttal kellett többet elérniük, mint a hasonló műszaki szakot hirdető intézményekbe. Ezzel összes műszaki szakunk hazai rangsorvezető. Az itt szerzett diploma Magyarország legértékesebb és legnagyobb presztízsű diplomái közé tartozik, nem véletlen, hogy a világon mindenhol elismerik és keresik az itt végzett mérnököket, hiszen a műegyetemi képzések a világrangsorokban is előkelő helyen, általában a legjobb 3-5%-ban vannak.
Továbbra is igaz, hogy a műszaki tudományok területén versenytársaink nem annyira a hazai, mint inkább a régió olyan neves külföldi egyetemei, mint például a hasonló méretű Bécsi Műszaki Egyetem, amely, bár egy nagyságrenddel több pénzből gazdálkodik, mint a BME, a rangsorokban mégis hasonló helyen szerepel. Önök, elsős hallgató hölgyek és urak tehát jól választottak, mert ahhoz legalábbis nem kell külföldre menniük, hogy értékes, nemzetközileg is elismert műszaki diplomát kapjanak. Ne feledjék azt se, hogy az alapszakok elvégzésével csak a mérnöki alapokat sajátítják el, igazi mérnökké, a szakmájuk mesterévé a mesterszakok elvégzése után válnak, ezért Önöket, akik az ország legtehetségesebb hallgatói, kezdettől fogva úgy kezeljük, hogy továbbtanulnak a mesterszakjainkon. Mindezzel olyan komplex tudás birtokába kerülnek, amely a munkaerőpiacon is komoly előnyt, havi akár sok tízezer forint többletet jelent. Sőt, a Műegyetem gyakorlatias, innovatív, vállalkozóbarát és az újra nyitott szellemiségű oktatásának köszönhetően, Önök ezzel nemcsak munkavállalók, hanem munkaadók is lesznek.
Ahogy tavaly, a mérnöki szellem megismeréséhez most is idézzük meg kicsit a Műegyetemet a régebbi időkből, ezúttal nem építészi bölcsességekben, Hauszmann Alajoson, Schulek Frigyesen és tanítványukon, Kós Károlyon keresztül, hanem a vízépítés tanszékvezető professzorának, Egyetemünk 1889 és 1891 közötti rektorának, Klimm Mihálynak 1883-as útijegyzeteiből idézve. Klimm professzor, aki egyúttal tanszékvezető elődöm, több hónapos országjáró tanulmányútra szánta el magát, hogy a való életben lássa a mérnökség általános megbecsültségét, azon belül a vízmérnökök szakmai tekintélyét és érdekérvényesítő képességét. Útijegyzetei a Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyében jelentek meg. Annak első oldalán a következőket találja fontosnak rögzíteni:
„Megszokott dologgá lett nálunk, hogy minden olyan kérdéshez, mely vízszabályozások körül fölmerül, hozzászól boldog-boldogtalan. És ha netalán történetesen valamely áradás van napirenden, ami utóvégre is természetes dolog, akkor vízszabályozó mérnöknek áll be mindenki, aki csak szerét teheti, s oktatja, tanítja az emberiséget, különösen magukat a szakembereket: mit kellett volna tenni, hogyan kellett volna eljárni, hogy árvíz ne legyen, akármennyi csapadékot küldött légyen is az ég. Végérvényesen eldöntik ilyenkor a vízszabályozásnak minden főbb kérdéseit, fölfedezik annak sarkalatos tételeit, és javasolnak, követelnek, parancsolnak tehetségükhez és műveltségükhez képest. Így keletkezik nálunk a ’szakvélemények’ nagy sokasága, jogászok, bankárok, molnárok, sőt még geográfusok részéről is.”
Magam teszem gyorsan hozzá: tiszta szerencse, hogy Klimm professzor ebben a szangvinikus felsorolásban Keviterves közgazdászokat nem említett!
Folytatva Klimm professzort: „Csak egy osztály nálunk az, melynek tagjai ezen a téren legkevésbé nyilvánítják és érvényesítik nézeteiket: a mérnöki kar. És innen magyarázható az a szomorú zűrzavar, mely vízszabályozási kérdésekre vonatkozó fejtegetésekben nálunk minduntalan fölmerül. Mert a tájékozatlanság, mely célt és eszközt, okot és okozatot oly gyakran összetéveszt, mely még a fölmerülő tények tanúlságait, sőt magukat a tényeket is félreismeri, mást mint zűrzavart és éktelen zajt nem teremthet. S ez így lesz mindaddig, míg mérnökeink – kiki a maga körében – ezt a tájékozatlanságot meg nem szüntetik.”
Legyen is ebből az útijegyzetből ennyi elég, mert én erősen fölismerem benne jelenkorunkat is. Figyelmeztető ez arra, hogy mérnöki tudásunk megszerzése az egy dolog, annak érvényesítésére és hasznosítására külön figyelemmel kell lennünk, és az nem sokszor nehézségekbe, az akaratlanul is meglévő ellenállásába, neadj’ Isten jószándékú dilettantizmusába ütközik. Már csak ezért is föl kell vértezni magunkat a műszaki tudás mellett általános műveltséggel is. Nem ördöngős dolog ez, hiszen azt szórakoztatóan is magunkba szívhatjuk…
No, mindehhez kívánok Önöknek kitartó munkát és ennek alapján eredményes tanulmányokat.
Végül elmondom, hogy amint már említettem, tavalyi évnyitónk díszvendége, egyben szakmai előadója Áder János köztársasági elnök úr volt. Elnök úr a napjaink globális kihívásáról, a klímaváltozásról beszélt, kiemelten arról, hogy mérnöki kutatás-fejlesztési munkáink egyre jobban kapcsolódnak a klímaváltozáshoz, de nem annyira az okok föltárása, mint inkább lehetséges következményeinek becslése, a változások elviselését lehetővé tevő adaptációs módszerek kialakítása, az ehhez szükséges eszközök és létesítmények megtervezése, üzemeltetése szempontjából. Mind-mind olyan feladatok, amelyek Önökre, mint a Műegyetemen 4-5-6 év múlva diplomázó mérnökökre, gazdasági-pénzügyi szakemberekre, várhatóan a mostaninál majd fokozottabban hárulnak. Ha úgy akarok fogalmazni, idei díszvendégünk is klímaváltozásban, klímaváltoztatásban érdekelt, de nem éghajlatiban, hanem gazdasági természetűben, és gondolom mindenképp pozitív előjelűben. Hogy a nemzetgazdaságban a változások nem függenek annyira az égiektől, mint az éghajlatban, az szinte biztos, ennek ellenére nem hinném, hogy ennek a feladatnak a levezénylésében olyan túl sokan cserélnének Varga miniszter úrral. Nos, hogy mindezzel hogy állunk itt a Kárpát-medencében, milyen bíztató kilátásaink vannak így 2016 tájékán, biztos kapunk némi fogódzkodót miniszter úrtól ünnepi beszédében.