Ünnepi szenátus, pedagógusnapi állami díjak, gerincvizsgáló eszköz

Az online sajtó hírei a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről  2017. május 30. és június 07. között.

2017. május 30. Ipari szakembereknek adott díjat a BME

Hosszú évek óta számos kutatási területen, szorosan együttműködik a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karral. 2012-től a Magyar Mérnökakadémia tagja. 2014-től a Magyar Gépjárműipari Innovációs Konzorcium vezetői tisztségét tölti be. 24 találmány fűződik a nevéhez, amelyből 18 világszabadalmi bejelentés lett.

https://autopro.hu/oktatas/Ipari-szakembereknek-adott-dijat-a-BME/22344/

 

2017. május 31. Neumann professzori cím Lovász Lászlónak

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közösen megalapította a Neumann János professzori címet, amelyet azon kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtó hazai vagy külföldi egyetemi tanár kaphat meg, akinek a tudományterülete, tevékenysége kapcsolódik a Neumann János által elért tudományos eredményekhez. 2017. május 27-én, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusának ünnepi nyilvános ülésén vehette át Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az első alkalommal odaítélt a „Neumann János”€ professzori oklevelet és plakettet.

http://hirek.prim.hu/cikk/2017/05/31/neumann_professzori_cim_lovasz_laszlonak

 

2017. május 31. Több Fejér megyei atléta is érmet szerzett

Székesfehérvár adott otthont négy korcsoport atlétikai Diákolimpiájának. Az országos döntőben mintegy 2500 diák versenyzett a Regionális Atlétikai Központban.

100 m fiú 1. ief - V. kcs. első helyezett Bérces Gergely, Budapest, XI. ker. BME Által Alapitott Két Tanítási Nyelvu Gimnázium.

http://feol.hu/sport/szekesfehervar-diakolimpia-regionalis-atletikai-kozpont-1838456

 

2017. május 31. Hörmann szakmai út: egy pályakezdő álma valóra vált!

Életre szóló élményekkel, és egy állásajánlattal tért haza Tomasák Gergő, a BME negyedik éves építészhallgatója arról a szakmai útról, amelyet a „Jövő Otthonai” elnevezésű ötletpályázaton, a Hörmann Hungária különdíjasaként nyert a „leginnovatívabb termékfelhasználás” kategóriában. A fiatal egyetemista hamarosan egy neves építész-irodában kezd dolgozni, mint mondta, nagyon szerencsésnek érzi magát, egy álma teljesült.

http://bdpst24.hu/2017/05/31/hormann-szakmai-ut-egy-palyakezdo-alma-valora-valt/

További megjelenés:

http://euroastra.hu/node/113066

http://bevezetem.eu/2017/06/06/hormann-szakmai-ut-egy-palyakezdo-alma-valora-valt

 

2017. június 01. Balog Zoltán díjakat adott át pedagógusnap alkalmából

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő oktató-nevelő munkája, életpályája, a pedagógus élethivatás melletti elkötelezettsége elismeréseként Eötvös József-díjat adott át: Dr. Buttyán Levente, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi docense, Dr. Láng Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Dr. Völgyesi Lajos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar professor emeritusa, Dr. Szász Domokos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/balog-zoltan-dijakat-adott-at-pedagogusnap-alkalmabol-2017

További megjelenés:

https://gondola.hu/cikkek/105809-Balog_Zoltan_dijakat_adott_at_pedagogusnap_alkalmabol.html

 

2017. június 01. Gerincvizsgáló eszközt építettek a soproni fiatalok

Bór Dorina (Soproni Széchenyi István Gimnázium volt tanulója, jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója) és Kocsis Ábel (Soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója) projektjük során egy olyan eszközt és hozzá tartozó szoftvert fejlesztettek, melynek segítségével fiataloknál (főként tizenéveseknél) már a kialakulás korai szakaszában lehetőség van a gerincferdülés (skoliosis) lehetőségének kiszűrésére.

http://mindenamisopron.hu/gerincvizsgalo-eszkozt-epitettek-a-soproni-fiatalok/

 

2017. június 02. Nem fog menni az állam nélkül a körkörös gazdaság

Bár a Bizottsági ajánlás is jelentős részben erről szól, az újrahasznosítás növelése egyedüli útként zsákutca – mondta előadásában Bartus Gábor a BME egyetemi adjunktusa.

http://www.piacesprofit.hu/gazdasag/nem-fog-menni-az-allam-nelkul-a-korkoros-gazdasag/

 

2017. június 04. Utóvizsga a lövészárokban

Ha bizonyos méltóságos Schimanek Emil műegyetemi nyugalmazott tanár nem ír tankönyvet a kalorikus gépekről, mely könyvet bizonyos K. J. nem hurcol magával az olasz frontra; és ha ez a K. J. nem érez olthatatlan vágyat arra, hogy fényképet készítsen egy poros bácskai állomáson veszteglő gőzmozdonyról, és végigfotózza a békeidők Magyarországát, majd az első világháborút Volhíniától az olasz síkságig, akkor a most következő történet úgy eltűnt volna K. J.-stül, mint sok ezer másik magyaré a Piave iszapjában.

http://magyaridok.hu/lugas/utovizsga-a-loveszarokban-1759351/

 

2017. június 04. Grundfoci: a döntőben vérzett el a pécsi csapat

Nemrég rendezték a BME Sporttelepen a Neymar Jr’s Five elnevezésű grundfoci-bajnokság országos döntőjét. A viadalra tizenhat csapat jutott el a pécsi, szegedi, debreceni és budapesti selejtezőkből.

http://www.bama.hu/baranya/sport/grundfoci-a-dontoben-verzett-el-a-pecsi-csapat-730245/

 

2017. június 06. MTA: régi-új elnökség

Tizenöt kutató részesült kiemelkedő tudományos munkásságáért Akadémiai Díjban: Imre Sándor (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem).

http://www.innoteka.hu/cikk/mta_regi-uj_elnokseg.1517.html

 

2017. június 06. A nagybeszálítók vitték a hátukon a 22. hetet

Díjakat osztott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: a díszpolgárok, majd a doktorok avatása és a kitüntetések átadása mellett Ipari Professzori Címeket és Neumann János Professzori Címet is adományozott a stratégiai döntéshozó testülete.

https://autopro.hu/elemzesek/A-nagybeszalitok-vittek-a-hatukon-a-22-hetet/22390/

 

2017. június 06. Újabb falakat döntenek le fiatal innovátorok ötleteikkel

A 2017-es Falling Walls Lab Budapest 14 fiatal előadója közül az első helyen jutott tovább a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékének doktorandusza, Andrássy Zoltán, aki egy koncentrált hőenergia-tárolást lehetővé tévő berendezés fejlesztésén dolgozik.

http://www.news4business.hu/kozlemenyek/press_release.php?id=33084&referer_id=rss

 

2017. június 06. Mindenki készüljön, jönnek a villámárvizek és a hőhullámok

Míg a viharok főként károkkal, a hőhullámok sok halálesettel is járnak – emlékeztet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense. Pálvölgyi Tamás hangsúlyozta  „vegyük komolyan, hogy ez nem fog minket elkerülni, ez nem olyan, ami kikerüli Magyarországot, megkerüli Budapestet, ebben a problémában mindannyian térdig fogunk gázolni, és azokban a problémákban, amelyek tartósan fennállnak, amelyek mindannyiunkat érintenek, az része kell, hogy legyen a munkahelyi kávézótól a sarki vendéglőig, téma legyen ez az ügy. Ma még nem tartunk itt.”

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/mindenki-keszuljon-jonnek-a-villam-arvizek-es-a-hohullamok-1396702