Új VIK dékán, BME tanreaktor, Lánchíd terhelési vizsgálat

Az online sajtó hírei a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről 2019. augusztus 7. és augusztus 14. között.

2019. augusztus 7. Sokan meghaltak, és csak kevés emberen lehetett segíteni – ez volt a legnehezebb

A vízsebesség és a búvárra ható erő nagysága életveszélyessé tette a búvárok merülését a tragédia másnapján. Erre a következtetésre jutottak vízügyi szakemberek és a hajómérnök. „Ez olyan lett volna, mintha kétszáz kilométeres szélben akarna valaki dolgozni” – mondja Simongáti Győző hajótervező mérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető-helyettese. Az ő másik feladata az volt, hogy háttérszámításokat végezzen a Hableány kiemeléséhez. „Tudtuk, hogy itt csak egyszer lehet próbálkozni” – emlékszik vissza a feladatra, amelyet különleges mérnöki gyakorlatnak tart, hiszen egy sor adat hiányában kellett kiszámolniuk, hogyan emeljék meg a hajót. Némi túlbiztosítással dolgoztak. Négy hevedert használtak, amikor az egyik kicsit elcsúszott, és kiderült, hogy a hajótest is megrepedt, megálltak az emeléssel, behúztak egy ötödik kötelet, és végül baj nélkül kiemelték a hajót.

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2019/08/07/portresorozat-a-hableany-mentoirol

 

2019. augusztus 7. Egyre többe kerülhet a diploma

Előfordulhat – számolta ki az Azénpénzem.hu –, hogy a most önköltséggel az egyetemekre bekerülőknek 28 százalékkal magasabb tandíjat kell fizetniük, mint a végző tanulóknak. A BME-n tanulás általában 300 ezer forintot kóstál.

https://azenpenzem.hu/cikkek/egyre-tobbe-kerulhet-a-diploma/6069/

 

2019. augusztus 9. Charaf Hassan a BME VIK új dékánja

A szakember augusztus elsején vette át a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékáni posztját.Jakab László leköszönő dékán a digitalizáció terjedését felismerve folyamatosan kereste a BME részéről adható legjobb válaszokat annak érdekében, hogy a hazai informatikus mérnökök tudása nemzetközi szinten is versenyképes legyen. Szakmai elkötelezettségével számos esetben felkarolta az IVSZ ügyeit is, segítve tagvállalataink munkáját.Ezt az örökséget veszi át Charaf Hassan, aki 23 éves szakmai pályafutása alatt docensként, tanszékvezetőként és egyetemi tanárként végig a BME kötelékében tevékenykedett. A professzor eme időszak alatt minden erejét és tudását arra fordította, hogy a BME VIK hallgatói magas színvonalú és a mindenkori piaci igényeknek megfelelő képzésben részesüljenek.

http://ivsz.hu/hirek/charaf-hassan-a-bme-vik-uj-dekanja/

 

2019. augusztus 12. Óriási ausztrál ufó ihlette Budapest rejtett tanreaktorát?

A Marsi Nagykövetség néven is emlegetett canberrai óriáskupola alig néhány évvel a magyar tervek előtt született meg. Véletlen hasonlóság lenne? A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Petőfi hídtól észak felé nyúló épületsorának szélén rejtőző oktatóreaktora ugyanis a megszólalásig hasonlít az ausztrál óriásra, noha annál jóval kisebb területet foglal el. A Szovjetunió tervezésben és kivitelezésben nyújtott segítsége nélkül folyó építkezés négy éven át tartott, 1971. május 22-én pedig a TR jelet kapott épület önfenntartóvá vált, így falai közt elkezdődhetett a munka – olvasható a BME Nukleáris Technikai Intézetének oldalán.

https://24.hu/kultura/2019/08/12/tanreaktor-oktatoreaktor-bme-canberra-ausztral-akademia-ufo-repulo-cseszealj/

 

2019. augusztus 12. Nem csak a metró, a Lánchíd felújítása is tovább tarthat a tervezettnél

A járdaszélesítésről egyébként nem az autósbarátság, hanem műszaki, illetve pénzügyi okok miatt mondott le a városvezetés. A Főmterv Zrt. megbízásából készült terheléses vizsgálat során a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke ugyanis arra jutott (nekik valóban elhitte Tarlós), hogy a szélesítés miatt még a láncokat is jelentősen meg kell erősíteni, ami a többi extramunkával együtt jelentős többletkiadást jelentett volna a városnak.

https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/nem-csak-a-metro-a-lanchid-felujitasa-is-tovabb-tarthat-a-tervezettnel/