Tehetséggondozás

A BME küldetése minden hallgatója számára tehetségének és szorgalmának megfelelő lehető legmagasabb képzettséget biztosítani.

Az egyetem e tehetséggondozó tevékenysége kiterjed a hallgatói utánpótlást biztosító középiskolai kapcsolatok ápolására (nyílt napok rendezése, laborlátogatások biztosítása, tanulmányi versenyek indítása), valamint a felvételt nyert hallgatók minél korábbi bekapcsolása a tudományos diákköri műhelyekbe és szakkollégiumokba, segítve a kutatói-alkotói képességek kifejlesztését. 
 
Az egyetem képességgondozó tevékenységével kapcsolatos tanácsadó testülete BME Tehetségsegítő TanácsaSzerteágazó feladatkörrel foglalkozik: folyamatosan szélesíti társadalmi ismereteit, fejleszti a környezettudatos gondolkodást, feladatának tekinti a technikai innovációk közérthető megjelenítését, és górcső alá veszi a társadalom szélesebb rétegeit érintő problémák objektív és hiteles bemutatását is.
 
A BME különböző szakjaira általában országosan kiemelkedő pontszámmal kerülnek be a hallgatók, azonban a felkészültségük nem mindig megfelelő, ezért fontos feladat a továbbtanulásra készülő diákok érettségi/felvételi felkészülésének és orientálásának segítése is. Az egyetem szoros szakmai kapcsolat kialakítására törekszik a középiskolásokkal, szerepet vállal a természettudományos tananyagok véleményezésében, szakmai versenyeket, táborokat szervez. 
 
Az egyetemen magas szinten folyik a kutatói/alkotói képességek általános fejlesztése is. Ez segíti az elsőéves hallgatók beilleszkedését, a hallgatói öntevékeny körök működését és a társadalmi-szociális kapcsolatok fejlesztését. Fontos továbbá a kiemelkedően tehetséges hallgatók további fejlődésének biztosítása. Az intézmény tanulmányaik kezdetétől külön is foglalkozik ezekkel a diákokkal, részükre emelt szintű tárgyakat kínálnak; segítik őket, hogy minél hamarabb bekapcsolódhassanak a tudományos diákköri tevékenységekbe; színvonalas szakmai/tanulmányi versenyeket szerveznek számukra. A doktori (PhD) képzésben részt vevő hallgatóknak a folyamatos oktatói/kutatói karriermodell fejlesztésével segítünk. Ennek eredményeképpen valósulhat meg a hallgatói és kutatói mobilitás fejlesztése a visszatérés kiemelt ösztönzésével. Az intézmény igyekszik biztosítani annak feltételeit, hogy a tudományos munka iránt érdeklődő kimagasló teljesítményű hallgatók az egyetemen, kutatói pályán maradjanak.
 

Tehetségsegítő Tanács

TDK portál

34. OTDK a BME-n

Nyílt Nap középiskolásoknak

Lányok Napja


Gyerekegyetem

Szakkollégiumok

Gyakorló felület középiskolásoknak

Együttműködő partnereink