BME-s éremeső a szemeszter sporversenyein

Az elmúlt félévben számtalan sportág hazai és nemzetközi megmérettetésén több tucatszor állhattak dobogóra műegyetemi hallgatók.

Sikeresen helyt álltak a műegyetemisták a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) döntőiben. Több versenyző egyéniben vagy csapatban érem- és pontszerző helyen végzett a legkülönfélébb sportokban.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tanévenként meghirdeti a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságokat (MEFOB) azzal a céllal, hogy gazdára találjanak az egyetemi sportversenyek bajnoki címei, a hallgatók körében népszerűsítsék a meghirdetett sportágakat, illetve elősegítsék a sportolók kiválasztását a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) és az EUSA (Európai Egyetemi Sportszövetség) versenyekre (Universiade, egyetemi világbajnokságok és Európa-bajnokságok).

A bajnokságokat felsőoktatási intézmények, kisebb számban sportegyesületek rendezik pályázat alapján, együttműködve az illetékes országos és helyi sportági szakszövetségekkel. A pályázatokat a MEFS bírálja el és koordinálja. A versenyeken azok a sportolók vehetnek részt, akik a verseny időpontjában valamely felsőoktatási intézmény hallgatói.

Kerékpáros időfutam MEFOB

Több mint 300-an neveztek a veresegyházi országos kerékpáros időfutam MEFOB-ra, amelyre 8 felsőoktatási intézményből érkeztek hallgatók. 26.32.8-as idejével férfi egyéniben a bronzéremig küzdötte magát Albert László Ádám.

Vízilabda MEFOB

Egészen a fináléig jutott a BME vízilabda csapata, miután az elődöntőben 11-5-re verte az Eötvös Loránd Tudományegyetem összeállítását. Végül a címvédő Debreceni Egyetemmel szemben maradt alul, megszerezve így a torna ezüstérmét.

A csapat tagjai: Blum Dániel (góllövő, 1 találat), Hajós Jácint, Jansik Áron (góllövő, 1 találat), Kincses Péter, Kiss Boldizsár, Kosztolányi Gábor, Makai Lajos Bence, Nagy Szabolcs, Pozsár Béla, Rácz Miklós, Stefkovics Gergő, Szívós Győző Gergely (góllövő 4 találat), Szegedi Róbert (góllövő, 2 találat), Trombitás Bálint.

Tollaslabda – Badminton MEFOB

10 felsőoktatási intézmény csaknem 50 diákja nevezett a 2018-as tollaslabda MEFOB-ra, amelyen női egyesben harmadik helyezett lett Szirmai Ágnes. Ugyancsak a bronzérmig jutott a férfi párosok versenyében Kálfalvy Dániel (párja Zsemberi Norbert, az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákja). A világ negyedik legnépszerűbb sportágának vegyes párosok számában a dobogó valamennyi fokára felállhatott a BME egy-egy tanulója: első helyezett Kálfalvy Dániel (párja Vida Alexandra, Eötvös Loránd Tudományegyetem), második helyezett Szirmai Ágnes (párja Bartha Botond, Semmelweis Egyetem), harmadik helyezett Horváth Dalma és Mihályi Levente.

Floorball MEFOB

Az ezüstérmet és a gólkirály címet is elnyerte a BME csapata a floorball MEFOB-on Szegeden. A legtöbb találatot Rési Tamás juttatta az ellenfél kapujába.

A csapat tagjai voltak:

Bartha Bálint, Csorba Gellért, Hegedűs Dániel, Jakubik Máté, Jászberéniy-Király Viktor, Kiss János, Német Balázs, Pete József, Rési Tamás, Simon Alexandra, Vrabély Csaba, Zubor Dániel

Futsal MEFOB

Nem talált legyőzőre, így a Műegyetem férfi csapata diadalmaskodott a futsal MEFOB-on, ráadásul BME-s hallgatót választottak a torna legjobbjának: Dudás Dániel idén a Közép-Európai Egyetemek Kupáján (KEK) is elnyerte ezt a címet (a vele készült interjú a műegyetemi futsal oldalán olvasható – szerk.)

Dániel és csapata országos első helyezést ért el a Neymar’s Fiver tornán is, így ők képviselhetik Magyarországot a brazíliai nemzetközi fordulón július közepén. (A hallgatókkal készült interjú rövidesen olvasható lesz a bme.hu-n – szerk.)

A műegyetemi futsal csapat további sikerei a 2017/18-as tanévben

2018. március: Kárpát-medencei Egyetemek Kupája 1. hely

2018. március: Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság 1. hely

2018. május: MEFOB 1. hely

2018. május: NB2 Nyugat 1. hely

2018. június: a csapat NB2 rájátszást nyert, így bejutott az NB1-be

MEFOB győztes keret: Andorka Kristóf, Barna Zsombor, Bencze Márton, Bottyán Miklós, Dudás Dániel, Fábián Gábor, Fazekas Bálint, Fodor Dániel, Horváth Károly Zamanbek, Hulka László, Kalocsay Károly, Lehoczki Patrik, Rácz Botond, Réti Roland, Tamás Dávid, Tóth Dávid, Unger Miklós

Duatlon MEFOB

Minden eddiginél többen neveztek a XV. Magyar Egyetemi - Főiskolai Duatlon Országos Bajnokságra, amelyen műegyetemi ezüst éremesőnek örülhettünk. Az 1:08:05-ös időeredmény a második helyre volt elegendő Molnár Enikőnek a nők egyéni számában. Rendkívül szoros versenyben, mindössze pár másodperces előnnyel a női és a férfi összeállítás is ezüstérmet szerzett a futás-kerékpározás kettős megmérettetésén. A férfi csapat tagjai: Berekméri Levente, Radványi Máté és Tilk Bence. A női csapat tagjai: Horváth Hanna Zsófia és Molnár Enikő.

Súlyemelés MEFOB

A Műegyetem adott otthont az idei súlyemelő MEFOB-nak, amelyre a tavalyinál is többen indultak a résztvevő 13 felsőoktatási intézményből.

A bajnokság fővédnökei: Józsa János, a BME rektora és Kiss Ádám, a MEFS elnöke. A védnökök Bretz Gyula, a MAFC elnöke és Balogh Balázs, a MAFC Súlyemelő Szakosztályának tanárelnöke.

A 62 kg-osak súlycsoportjában mindenkit maga mögé utasítva az élen végzett Bárdos Péter, a 69 kg-osak kategóriájában Marton Péter Pál, a 94 kg-osak között Vadász Endre bronzérmet szerzett. A 105 kg-osak csoportjában a dobogó legmagasabb fokára állhatott P. Nagy Bálint, míg a 105+ kg-osak között Szűcs Endre a második, Németh Károly a harmadik lett.

A nők között a 69 kg-osak kategóriájában az ezüstérmet hozta el Fehér Barbara, míg a 90 kg-osak megmérettetését kiváló teljesítményével megnyerte Juhász Anna Csilla.

Csapatban a férfiak 37 ponttal az első, a nők 12 ponttal a harmadik helyen végeztek.

Squash MEFOB

Műegyetemi döntővel, és így kettős éremszerzéssel zárult a férfiak amatőr egyéni versenye a squash MEFOB-on. A végső összecsapásban Tomor András győzedelmeskedett Mádl Istvánnal szemben, aki méltó ellenfélként így az ezüstérem tulajdonosa lett.

Párbajtőr, kard MEFOB

Nagy csaták után a döntőbe jutott, ott pedig második helyezést ért el a BME férfi párbajtőr összeállítása (a csapat tagjai voltak: Babanics Gergely, Kovács Miklós Márton, Szabó Bence András). A nőknél egyéniben Szabó Edina szerezte meg az ezüstérmet.

A férfi kard csapat harmadikként végzett (a csapat tagjai: Angler Marcel, Hepke Alajos Miklós, Rajkai Boldizsár), és műegyetemi lett a legjobb női kardozó is: Záhonyi Petra állt a dobogó legmagasabb fokára. Csapatban a lányok teljesítménye a második helyezéshez volt elegendő (a csapat tagjai voltak: Benedek Dóra, Pénzes Borbála, Záhonyi Petra). Tőrben a férfiak csapatának teljesítménye bronzot ért: Babanics Gergely, Gróf Attila, Nagy Bence.

A női tőröző csapatösszeállítás a második helyre küzdötte magát (a csapat tagjai voltak: Bólya Barbara, Gajdán Zsófia, Kálmán Eszter, Szabó Edina).

A torna programját az Universitas váltó zárta, ahol a Műegyetem vegyes gárdája a harmadikként ünnepelhetett (a csapat tagjai: Bólya Barbara, Hepke Alajos, Kálmán Eszter Éva, Kovács Miklós Márton, Nagy Bence, Szabó Edina).

Összesen 15 felsőoktatási intézmény 33 csapata és 4 váltója képviseltette magát a Vívó MEFOB-on. A bajnokságon összetettben a BME csapata második helyezést ért el.

Ultimate Frisbee MEFOB

A második legjobb volt a műegyetemi hallgatói válogatott az amerikai eredetű Ultimate Frisbee játékban. (A sportág 2015 februárjától része a tantervnek, az ultimate frizbi egy frizbi koronggal játszott csapatsport, amelyben két, 7-7 játékosból álló csapat küzd egymás ellen – a szerk.) Öt egyetem nyolc csapata körmérkőzéseken küzdött meg egymással, ahol összesítettben ezüstérmet szereztek a BME-s diákok.

A csapat tagjai: Almási Nóra, Bege Áron, Förster Miklós, Harmaci Marcell, Hegedűs Anna, Komlósi Teréz, Németh Márton

Kosárlabda MEFOB

Bronzéremre volt elegendő a műegyetemi férfi kosárlabda teljesítménye az idei MEFOB-on. Mihalics Gábort beválasztották a torna all-star csapatába.

A bronzérmes csapat tagjai: Adányi Balázs, Andrássy Géza, Balogh Ákos, Bedőcs Barnabás, Dobos Viktor, Fehér Ákos, Halmosi Bence, Kiss Lajos Tibor, Lukács Dániel, Mihalics Gábor, Somodi Gergő Péter, Szálas Gábor, Szavai Balázs, Szentes Kristóf, Tálos András, Tóth Lóránt, Túri András, Velenyák János

Tájékozódó futás MEFOB

Fölényes győzelmet arattak a BME-s hallgatók a 2018-as tájékozódási futás MEFOB-on, ahol tizenegy felsőoktatás intézmény legjobbjainak bizonyultak. 82:50-es idővel első lett a férfi összeállítás (a csapat tagjai: Divin Péter, Porgányi Márk, Zacher Márton), 65:34-es teljesítménnyel pedig a nők is a mezőny élén végeztek (a csapat tagjai: Goldmann Dóra, Mantuano Eszter, Weiler Virág). A férfiaknál egyéniben az F21A kategóriában két érem is műegyetemista nyakába került: 100:06-os idővel ezüstérmes lett Miavecz Balázs, míg 100:10-zel Divin Péter bronzérmet kapott, az F21BR kategóriában 60:26-os idővel második helyre futott be Rebák Csaba. A nőknél N21A kategóriában 63:06-os idővel a második helyig jutott Weiler Virág.

Sakk MEFOB

Minden eddiginél több versenyző, összesen 6 ország 68 versenyzője két csoportban vágott neki a 7 fordulós küzdelemnek a MEFOB sakk tornáján. Az egyetemek csatájában az intézmények legjobb négy versenyzőjének eredménye számított, így végül a BME a harmadik helyen zárta a bajnokságot.

A csapat tagjai: Jacsó Ádám, Repiczki Tamás, Straubinger Dániel, Vitályos Márton

B33 MEFOB

Első alkalommal rendezték meg az amatőr B33 kosárlabda bajnokságot a MEFOB keretein belül. A hagyományteremtés szándékával rendezett bajnokság fináléjában nyolc felsőoktatási intézmény hallgatói küzdöttek meg egymással. A Műegyetem „Csipet csapata” végül ezüstéremmel térhetett haza.

A csapat tagjai: Dobos Márk, Seprenyi Martin, Szabó Vivien, Szűcs Ármin

Judo MEFOB

16 egyetem 172 hallgatója nevezett a judo MEFOB-ra, amelyen a BME-seknek is jutott érem. Kategóriájában holtversenyben két bronzérmes teljesítmény született: a férfiak 81 kg-os profi csoportjában Berlinger Gábor,  a 90 kg-os profik között pedig Vadas Dániel esetében.

Országúti kerékpár MEFOB

A Tour de Gyömrő – Budapest verseny részeként rendezték meg idén az Országúti Kerékpár Mezőnyverseny MEFOB-ot. A versenytáv 80 km volt: Gyömrő-Péteri-Monor-Gomba-Bénye-Káva-Pánd-Tápiószentmárton útvonal oda és vissza. A dobogó harmadik fokára Urbán Jakab állhatott fel, a műegyetemi csapat pedig a második helyen zárt.

A csapat tagjai voltak: Szabó Bálint, Szalmási Dániel, Urbán Jakab

Falmászás MEFOB

Műegyetemi hegemónia jellemezte az idei falmászó MEFOB-ot: öt kategóriában nevezhettek a sportág kedvelői, mindegyik csoportban BME-s aranyérem született, és volt olyan csoport, ahol több műegyetemista is dobogóra állhatott.

A kezdő női csoportban Schaf Alexa Lili aranyat, Gyárfás Lilla Vivien bronzot nyert. A kezdő férfiaknál a kiosztott két érem BME-sekhez került: Dornyi Tamás első, Vujovits András második lett. Haladó női és férfi kategóriákban egyetlen díj talált gazdára: a nőknél Hidas Anna, a férfiaknál Hadházi Bertalan vívta ki az elsőséget. A top férfi csoportban Csilling Tamás lett az aranyérmes falmászó.

Röplabda MEFOB

A női és a férfi műegyetemi röplabda csapat is a harmadik helyet szerezte meg a 2018-as MEFOB-on. A nők a Pécsi Tudományegyetemet, míg a férfiak a Debreceni Egyetemet utasították maguk mögé a legjobb négy csapat körmérkőzéses döntőjében. A férfiaknál Bakóczy Andrást választották meg a legjobb feladó játékosnak.

A röplabda csapat tagjai voltak:

Férfiak: Bakóczy András, Bán Balázs, Beóka Balázs, Dobos Viktor, Flachner Dániel, Gazsi, Gerő Zsombor, Hegyi Levente, Jezeri András, Kálmán Bence, Kiss Balázs, Nagy Csaba, Pető Levente, Rozgonyi Bálint, Szalai Tamás, Takács Mátyás

Női csapat: Hengsperger Anna, Horváth Klaudia, Illés Enikő, Kis Rebeka, Lados Szilvia, Máté Boglárka, Nagy Eszter, Németh Judit, Németh Nóra, Papp Dóra, Sipos Vanda, Szoboszlai Brigitta, Tóth Csenge, Zsakó Ágnes

Birkózás MEFOB

11 egyetem 66 hallgatója vágott neki az idei birkózó MEFOB-nak Egerben. Férfi 70 kg szabadfogásban Gergely László volt a legjobb, a 79 kg-os kategóriában Bata Zalán, a 97 kg-osak között pedig Tomin Márton. Férfi kötöttfogásban a 72 kg-osok között Gergely László tört az élre, a 82 kg-osok között Bata Zalán egy ezüstéremmel gazdagította gyűjteményét.

Úszás MEFOB

A BME Testnevelési Központja szervezte a MEFO úszás számát a Tüske Uszodában. A versenyzők igazolt és amatőr kategóriában állhattak a rajtkőre. A Műegyetem indulóinak szoros versenyben a 3. helyezést sikerült megszerezniük.

Eredmények

Igazolt kategóriában:

Cseh László – 50 m gyors 3., 100 m gyors 2., 100 m mell 4., 100 m hát 4., 100 m pillangó 2., 400 m gyors 2., 200m vegyes 1.

Amatőr kategóriában:

Férfiak:

100 m gyors: Varnyú Iván 1., Bánfalvi Ákos 2., Deák Tamás 3.

100m mell: Orbán Ábel 1.

100 m hát: Kendi Péter 2.

100 m pillangó: Varnyú Iván 2.

200 m vegyes: Orbán Ábel 1., Bánfalvy Ákos 3.

Nők:

100 m gyors: Sarkadi Réka 2.

100 m mell: Kemény Alexandra 2.

400 m gyors: Kuczi Kata 2.

200 m vegyes: Bata Natali 1.

A 4x100m vegyes váltóban a műegyetemi férfi csapat a 3. helyen végzett, a 10x50m intézményi váltóban pedig a 3. helyen ért célba csapatunk.

***

„HÍV A DUNA” gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta és Országos Egyetemi Bajnokság

28 éves múltra tekint vissza a hagyományosan a Margitszigeten megrendezett víz vetélkedő, amelyen több kategóriában ragadtak evezőt az amatőr sportolók (fővárosi kerületek, bankintézetek, cégek stb.). Az egyetemisták fixüléses tízevezős versenyén a BME-s fiatalok hajója bizonyult a leggyorsabbnak. Ez a megmérettetés egyben a tízevezős MEFOB is volt 2018-ban.

A csapat tagjai voltak: Bugár-Mészáros Barnabás, Bunth Tamás, Kanász Dorina, Kiss Bence, Krémer Eszter, Lovász Benedek, Polivka Bálint, Polivka Dóra

„Egyetemi sport határok nélkül” – IX. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK)

66 csapat nevezett be az összmagyar versenyre, melyet az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén, a Tüskecsarnokban, valamint a BME Sportközpontban rendeztek meg. Telt ház és műegyetemi sikerek koronázták meg az eseményt.

A BME-sek nyerték a futsalt, a műegyetemi csapat adta a legjobb játékost, és idén immáron harmadik alkalommal került hozzánk a serleg.

A női csapat megnyerte a röplabdát, a férfiak ezüstérmesek lettek.

A röplabda csapat tagjai voltak:

Férfiak: Bakóczy András, Bán Balázs, Beóka Balázs, Dobos Viktor, Flachner Dániel, Gazsi, Gerő Zsombor, Hegyi Levente, Jezeri András, Kálmán Bence, Kiss Balázs, Nagy Csaba, Pető Levente, Rozgonyi Bálint, Szalai Tamás, Takács Mátyás

Női csapat: Hengsperger Anna, Horváth Klaudia, Illés Enikő, Kis Rebeka, Lados Szilvia, Máté Boglárka, Nagy Eszter, Németh Judit, Németh Nóra, Papp Dóra, Sipos Vanda, Szoboszlai Brigitta, Tóth Csenge, Zsakó Ágnes

***

Műegyetemista a legeredményesebb magyar hallgató a Sportmászó Egyetemi Világbajnokságon

Farkas Tamás, a hazai csapat legjobbjaként összetettben a 24. helyen (mászás 19., boulderezés 23., gyorsasági mászás 49. hely) végzett egy rendkívül erős mezőnyben a Sportmászó Egyetemi Világbajnokságon Pozsonyban. Csapatban Magyarországot és a BME-t még egy további diák, Harcsa-Pintér Bálint is képviselte, aki végül a 38. helyet szerezte meg (mászás 48., boulderezés 51. hely).

Evezés és sárkányhajózás

A Margitsziget és a Műegyetem közötti Duna-szakaszon rendezték meg a 6. Dunai Regattát. Az egész napos sport- és zenei, kulturális fesztivállal egybekötött vízi versenyen több százan szurkoltak az indulóknak. Idén a magyar egyetemek mellett két visegrádi ország csapata, a cseh Pordobicei Egyetem és a lengyel Jagello Egyetem evezős társasága is versengett a győzelemért. Az evezős számban 3. helyezett lett a BME csapata, és ugyancsak bronzérmet szerzett az intézmény amatőr sárkányhajó csapata a II. futamban.

A sárkányhajó csapat tagjai: Bagi Rebeka, Bánszki Péter, Bordács Dorottya, Czeller Flóra, Czibor Lili Réka, Gergely László, Gila Zsuzsanna Boglárka, Habos Tamás, Ilyés Zsolt, Lendvai Evelin, Lovász Zoltán, Mándoki László, Mikus Bence, Nyári Enikő, Nyeste Dániel, Pethő Márk, Soltész Regina, Somogyi Bence, Szabó Nikolett Zsuzsanna, Szaszák Viktor, Tóth Gergő

Az evezős csapat tagjai: Bunth Tamás, Dobai Tamás, Sándor Áron, Ozsváth Máté, Kovács Krisztián, Kiss Norbert, Tamás Bence, Polivka Bálint

Kanász Dorina - kormányos

Kézilabda Universitas Bajnokság

A BME-SCH csapata egy szenzációs évet maga mögött tudva, az utóbbi évek legjobb teljesítményével első helyen végzett egy nagyon erős Universitas bajnokságban. A torna gólkirálya is BME játékos lett Emberovics Milán személyében, aki 115 alkalommal talált az ellenfél kapujába.

A bajnokcsapat tagjai: Borbényi Tamás, Dancsecs Mátyás Gábor, Emberovics Milán, Gerse Lajos, Harangozó Gergő, Hegyi Alex, Horváth Henrik, Jeremy Lassalle, Kiss András, Majorosy Péter, Mákos Márk, Mákos Patrik, Nagy Dávid, Pálinkás Ádám, Rácz László, Rohoska Roland, Szabari Bálint

TZS - GI

Fotó: mozduljra.hu