Az Alabama-i Egyetem Műszaki Karának dékánja a BME-n

A Gépészmérnöki Kar meghívására látogatást tett a BME-n az Alabama-i Egyetem Műszaki Karának dékánja és helyettese.

A találkozó célja a kapcsolatfelvételen túl egy „study-abroad”-típusú képzésben való amerikai részvételről szóló szerződés előkészítése volt. A látogatást hosszú levelezés előzte meg, amelynek során a közös szakmai területek egyeztetése az együttműködés lehetőségét mutatta.

A program a Prof. Charles Karr dékánnal, Prof. Kevin Whitakerrel, a nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettessel és a GPK dékánjával, Dr. Czigány Tiborral folytatott megbeszéléssel kezdődött, majd a vendégintézmény és a BME karai mutatkoztak be a nemzetközi igazgató, Dvorszki László által vezetett találkozón.

Charles Karr, Czigány Tibor, Kevin Whitaker és Kiss Eszter, a nemzetközi ügyek koordinátora (balról jobbra)

Délután, a vendégek kérésének eleget téve, három gépészkari laboratórium (Gyártástudomány és -technológia Tanszék, az Áramlástan Tanszék és a Polimertechnika Tanszék) látogatására került sor, ahol oktató-kutató kollégákkal és hallgatókkal is találkoztak. ill. részt vettek rövid, hallgatók által tartott bemutatókon.

A találkozó végén rögzítették az együttműködés iránti kölcsönös elkötelezettséget, valamint megtörtént a részletek előzetes megbeszélése. Az együttműködés formalizálása a következő hónapok feladata lesz.

Az Alabama-i Egyetemen 1837 óta folyik mérnök oktatás, a Műszaki Kar (College of Engineering) 1909-ben alakult meg. Az egyetemről további információk a http://eng.ua.edu honlapon érhetők el.