A jövő hajtása az elektromos megoldásokban van

A BME Paradicsom Csapata az első helyen végzett az Altrace futam tanulmányautó kategóriájában.

„Hiszünk benne, hogy tudunk újat mutatni, és igyekszünk így is tenni” – hangsúlyozta Tóth Miklós csapatkapitány, akit a néhány napja Győrben rendezett, az alternatív hajtású járművek erejét összemérő Altrace verseny kategóriagyőzelme után kérdezett a bme.hu.

A csapat a tanulmányautó kategórián belül az elektromos szekcióban indult, ahol szerencséjük és technikai tudásuk egyaránt szerepet játszott előkelő helyezésükben: maguk mögé utasították többek között a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatóit is. A fantasztikus teljesítmény mögött lelkes csapat áll, amelynek tagjai a verseny előtti utolsó pillanatokig szerelték járművüket, Primatot a bokszban. Köztük volt a csapat villamosmérnöke, Nagy Tamás, aki a boxutcában a két héttel azelőtt eltört kezével is szerelt. Egy technikai probléma miatt ugyanis nem tudtak elindulni az időmérő edzésen, ez pedig azzal a szankcióval járt, hogy az utolsó helyen állhattak csak a rajthoz. Ám az első kanyarhoz érve már a második helyre küzdötték fel magukat, majd átvették és meg is tartották a vezetést – tudtuk meg a csapatkapitánytól.

Tóth Miklós elmondta, hogy ez volt az első, nem egyetemisták számára rendezett verseny, amin részt vettek, bár a kategóriájukban többnyire így is egyetemisták neveztek. A teljes kategória nagyjából harmadát tették ki a közvetlen vetélytársak, akik ugyanilyen technológiával, akkumulátorral, napelem nélkül indultak. Ennek ellenére egyértelmű technikai fölényük volt. A kormányművünk optimalizációjának köszönhetően – hangsúlyozta a csapatkapitány – a sofőrünk, Bartalus Dávid, aki nélkül nem nyerhettünk volna, úgy vehette be a kanyarokat, hogy gyakorlatilag nem használta a fékpedált. Ezzel sok energiát tudtunk megtakarítani, és a fékenergia visszatáplálást sem kellett beépítenünk, ami szintén pluszsúly, azaz energiaveszteség lett volna – magyarázta Tóth Miklós. Így sikerült legyőznünk egy, a miénknél kb. 3-szor nagyobb teljesítményű autót – jelentette ki. Akinek zseniális kormányművünket köszönhetjük, Hahner Krisztián szaktársunk – emelte ki egy újabb csapattag érdemeit a csapatkapitány.

A Paradicsom Csapat autóját ecsetelve Tóth Miklós elmondta, hogy a teljesen új építésű gép fejlesztésekor arra törekedtek, hogy minden alkatrész pontos mérete CAD modelljükben is meglegyen. Ún. skeleton modelljük lehetőséget ad arra, hogy ha új alkatrészt kell egyik napról a másikra tervezniük és beépíteniük, előző este pár perc alatt megtudhatják a pontos méreteit, anélkül, hogy egyáltalán megtervezték volna – árulta el a műhelytitkokat a csapatkapitány. Elmondta, a jármű hajtása, akkumulátorai még alapszinten működnek, de már fejlesztik hozzá az akkumulátorok digitális felügyeleti rendszerét. Ezt versenykörülményekre tervezik, így ha egy cella a többi előtt lemerülne, egyszerűen kikapcsolják a rendszerből, és mehetnek tovább 1-2 km-t anélkül, hogy károsodna. „Mivel a verseny célja alapvetően minél több kör megtétele, és nem a leggyorsabb köridő birtoklása, talán éppen ez kell a győzelemhez” – vélekedett.

Lelkes hallgatók munkája, tanszéki és szponzori támogatás eredményeképpen néhány hónapja készült el a műhely, ahol a csapat folyamatosan építheti elektromos versenyautóját (a fejlesztőműhely avatásakor készült cikkünket itt olvashatja). Tóth Miklós most kérdésünkre elmondta, hogy bebizonyosodott: műhelyük nélkül nem sikerült volna idejében elkészülniük. Szponzoraiknak is köszönhetően rengeteg olyan szerszámot szereztek be, amely nélkülözhetetlen volt a gyors autófejlesztéshez. A kivételes bánásmód másik jele, hogy „a műhellyel együtt kulcsot és bejárási lehetőséget is kaptunk az épülethez, így gyakorlatilag a porta zárásáig bent maradhattunk az egyetemen, ha meg kellett nyomni a tempót” – fogalmazott a fiatal fejlesztő. Kiemelte, hogy a csapat menedzsere, Görcsi Gergely milyen sikeresen segítette őket szponzoraik fellkutatásában.

További terveik között egy új, erősebb BLDC motor beépítése is szerepel. Tóth Miklós elmondta, hogy még több energiát akarnak akkumulátorok formájában bezsúfolni a kocsiba, mert tapasztalataik alapján a jelenleg tárolható mennyiség nem elegendő a teljes versenytáv megtételéhez.

A csapat hitvallásához tartozik, hogy rendületlenül hiszik: a jövő hajtása az elektromos megoldásokban van. „Nem hiába mennek már Kandó óta a mozdonyok is villamos energiával” – tette hozzá Tóth Miklós. Az akkumulátor-technológiának kb. 10 évre lehet szüksége, hogy elszakadjon a drága és amúgy is lassan tölthető lítiumtól, amely egy évtizedig még vezető technológia marad. Azután a határ a csillagos ég. Hiszünk benne, hogy tudunk újat mutatni, és igyekszünk így is tenni” – fogalmazott a BME Paradicsom Csapatkapitánya.

Augusztus 20-án ismét szurkolhatunk nekik, ezúttal a debreceni Altrace-n.

 

Fotó: paradicsomcsapat.hu